Accept: Hungry Years (1987)

Az Accept a klasszikus német/teuton HEAVY METAL zenekar. Az alapbanda, amely német, európai és dél-amerikai zenekarok sokaságára volt hatalmas hatással. Karrierjük hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel teli. Jelenleg az Udo utáni éra újra sikerkorszak. De nézzük, milyen volt a zenekar korai korszaka! Nem a kezdeti, hanem az azt követő, amikor kialakult a zenekar igazi stílusa, megformálódott a valódi arca.

A válogatáslemez kiadási dátuma megtévesztő, ugyanis csak a 1980-82 között megjelent három lemezt öleli fel: (I’m a Rebel – 1980, Breaker – 1981, Restless and Wild – 1982). Vagyis a 1987-es kiadás ellenére a Balls to the Wall (1983), a Metal Heart (1985) és a Russian Roulette (1986) albumokről egyetlen dalt sem tettek fel, még mutatóba sem. De ez ilyen időtávlatból egyáltalán nem is baj, sőt…

…és nemcsak a nosztalgiafaktor miatt, hanem mert amikor a Fast as a Shark a rövid intró (Ein Heller und ein Batzen) után szó szerint berobban, az még ma, 2022-ben, sokezredik hallgatás után is ugyanolyan hatásos mint 1982-ben volt. Akkor még nem volt Slayer, Metallica, Helloween és társaik, nem volt speed, thrash, power metal, sőt, a Judas Priest sem jelentette meg sem a Freewheel Burning, sem a Ram It Down számokat. De már itt volt a Fast as a Shark, a fentiek előfutára.

A másik gyors dal a Breaker. Ez – a nyitónótával ellentétben – a fogós dallamosságával a későbbi dallamos európai power/speed metal előfutára (négy évvel a Helloween Walls of Jericho-ja előtt). Ebben a számban érződik legjobban a Judas Priest hatása. És ha már JP, akkor a válogatáslemez címe is kapcsolódik hozzájuk, ugyanis a World Wide Blitz Tour-on az Accept volt a Priest előzenekara, amit a saját pénzükből finanszíroztak, mert akkor még nem találtak hozzá szponzoráló kiadót. Emiatt sokszor voltak éhesek a turné során. És amikor Baltesnek ellopták a basszusgitárját, akkor a JP tagjai adtak kölcsön nekik egy Fender basszusgitárt. Így már jobban érthető a Hungry Years: egyszerre jelenthet egy fiatal, zeneileg még éhes zenekart, és szó szerinti éhséget is, mert egy még be nem futott, kis zenekarként ételre már alig jutotta nekik.

Mindezek ellenére az Accept soha nem vált thrash, power vagy speed metal zenekarrá, akármekkora történelmi szerepe is volt e stílusok kialakulásában. Az igazi erejüket a lassú és középtempós témák adták. De ne a doom metal lassújára gondoljunk, hanem a középkori/fantasy világban a teljes páncélban menetelő nehézlovasságra (ahol még a lovak is vértben vannak), mögöttük a nehéz ostromágyúk és a katapultok. A modern világban pedig a lassan cammogó, de minden akadályon átmenő nehézpáncélos tankokra. Erre a válogatásra az ilyen nóták közül a Son of a Bitch, a Princess of the Dawn és a Restless and Wild került fel.

És most itt álljunk meg egy szóra! Mert nemcsak ebben volt új és friss az Accept a ’80-as évek elején, hanem abban is, hogy komolyzenei dallamokat és témákat szőttek bele a számaikba (Breaker, Princess of the Dawn, Restless and Wild). Nem, nem kell félni, nem lettek szimfonikus metal zenekar! Végig megmaradtak a hagyományos metal hangszereknél, de Wolf Hoffmann gitárosnak köszönhetően hol az énekdallamok, hol pedig a gitártémák terén vagy egy az egyben klasszikus zenei művekből emeltek át dallamokat, hol pedig klasszikus zene ihlette saját dallamokat és témákat szőttek bele a számaikba (a Princess of the Dawn mandolin hatású témáját is rendes elektromos gitárral játszotta fel Hoffmann). Tették mindezt Yngwie Malmsteen neoklasszikus metalt megteremtő szólólemezei előtt.

És persze a korai Acceptet nemcsak Udo hangja miatt hasonlították az AC/DC-hez, zeneileg is eléggé érezni lehet az ausztrál srácok hard rock/rock ’n’ roll témáit. Sőt, az I’m a Rebel majdhogynem egy AC/DC-feldolgozás. Csak azért majdnem, mert Alex Young (George Alexander), Angus és Malcolm Young testvére írta, de mivel a tesói az AC/DC-vel soha nem adták ki ezt a dalt, így felajánlotta az Acceptnek, mert annyira megtetszett neki a zenekar. A Burning viszont saját AC/DC-ízű számuk…

Sokan mondják a korai Acceptre, hogy a Judas Priest és az AC/DC keveréke egy kis klasszikus zenei fűszerezéssel. És ez is igaz a zenekarra. Nemcsak gyors és agresszív vagy lassan cammogó, döngölős headbanger számaik vannak, a laza, életvidám RnR is része a zenéjüknek (a korai időszakukban).

Ahogy a speed metal, a lassabb, de bivalyerős döngölés és az életvidám RnR is elfért a repertoárjukban, úgy a lírai számok is, amelyek közül a válogatásra a gyönyörűszép The King került fel.

A válogatáslemezt a Midnight Highway zárja, amelyet elsőre sokan az AC/DC hatású dalok közé sorolnak, de a refrén egy olyan diszkótéma (nemcsak a dallam, hanem maga az ének is), hogy bármelyik retró diszkó buliban elmenne, ha nem lenne ott a verze Udo reszelős énekhangjával és fogós, de kemény riffjeivel. Az egyik kedvencem. Ez a szám is jól mutatja, hogy a korai Acceptben mennyiféle stílus fért meg egymással, és a legkülönfélébb zenei műfajokat milyen tökéletesen tudták összeolvasztani a teuton zenészek. A dal tökéletes zárása nemcsak a válogatáslemeznek, hanem ennek a korszaknak is.

A Restless and Wild-dal bekerültek a nagy nevek és a stílusteremtők közé, hogy aztán a következő lemezeiknek, a Balls to the Wall-nak és a Metal Heart-nak köszönhetően a fél világ a lábuk előtt heverjen, és a Scorpions utáni legjelentősebb német zenekarrá nőjék ki magukat. (1986-ig egyértelműen övék volt a dobogó második helyezése; nekem a ’86-os Russian Roulette is nagyon bejön, de utána Udo kiszállt a bandából, és az első hőskorszakuk ezzel véget ért.)

Messze nem én vagyok a legnagyobb Accept rajongó, de erről a válogatáslemezről az összes szám a kedvencem. Ha valami negatívumot mégis mondanom kellene róla, az csupán annyi, hogy (szerencsére) még jó pár szám lenne, amit rátettem volna. Aki nem akarja begyűjteni az Accept korai lemezeit, de kíváncsi az akkori zenéjükre, annak nyugodt szívvel tudom ajánlani a Hungry Years-t. Nyakakat headbangelésre felkészíteni, léggitárokat nyakba akasztani, és a refréneket teli torokból üvölteni!

About Fehérfarkas 33 Articles
Már a gimiben is írt verseket és zenekritikákat egy igazi underground, amatőr vidéki újságba. Zeneileg mindenevő: a metal a kedvence, de komolyzenétől a fémzenén át az elektronikus zenéig mindenre nyitott, ha az minőségi muzsika.

1 Comment

  1. A cikkből kihagytam, hogy nem igazán rajongok a válogatáslemezekért, de azért vannak kivételek, mint a cikkeimben bemutatottak (lásd Bathory, Celtic Frost vagy ez). Habár válogatáslemez, de egy kicsit hasonló érzésem van, mint a Judas Priest Unleashed in the East koncertlemezénél, hogy a számok sorrandje egy igazi lemez dinamikája szerint vannak összeválogatva. Még abból a korszakból, amikor számított a számok sorrendje a lemez dinamikáját illetően.
    Ráadásul ez volt az első CD-m az Acceptől, így még inkább igazi lemez érzésem van – még akkor is, ha ez csak egy válogatáslemez.

    A 2. Accept CD-m pedig a Staying a Life dupla koncert CD volt még a zenekar hőskorszakából, 1985-ös japán koncertjükről.
    A kedvenc Accept lemezem egyébként a Russian Roulette, amelyiken mindegyik szám tetszik. Lehet nincsenek rajta nagy slágerek és klasszikussá vált számok, viszont az elejétől a végéig minden egyes szám tetszik.
    A sokak által annyira agyonistenített Metal Heart és Balls to the Wall lemezeken nekem nem mindegyik szám jön be. Vannak, amik nagyon bejönnek (és mai napig kedvenceim), és vannak, amelyek nem. Valahogy nekem az Iron Maiden Somewhere in Time lemezével van párban a Russian Roulette.

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*