Stormdeath: Call of the Panzer Goat (2021)

Nem tudom, hányan ismeritek a svéd Stormdeath múlt év októberében megjelent második nagylemezét; visszakeresve a hazai online szaksajtóban nem találtam róla ismertetőt, és hozzám is csak most jutott el az anyag. Hogy a lényeggel kezdjem: valamiért nagyon hallgattatja magát a dalcsokor, és ahogy nekem, remélhetően másoknak is okoz majd kellemes pillanatokat a västergötlandi páncélozott kecske 40 perces ámokfutása.

A csapat 2008 óta aktív, két nagylemezüket ugyanennyi EP előzte meg, bő egy évtizede pedig változatlan felállásban tolják a jófajta thrash muzsikát, amiről olyan nagynevű csapatok munkássága juthat eszünkbe, mint a Slayer, a Destruction, az Exodus, a Sodom vagy a korai Vendetta. Az Evil Bastard énekes, ritmusgitáros, Desekrator (Simpen Claezon) szólógitáros, Incinerator basszusgitáros és Predator (korábban Haraam, egyébként Michel Nygren) dobos közös jelmondata – „Worship Satan, drink beer and bang your head!!” – sokat elárul életszemléletükről és dalaik központi tematikájáról.

Predator, Desekrator, Evil Bastard és Incinerator

Nemcsak az anyag hossza, hanem az ének és a zene, valamint az átlag négyperces szerzemények is old shool szellemiségről árulkodnak, a csapat mégsem vádolható szimpla múltba nézéssel vagy példaképei koppintásával. Ami már az első percekben feltűnik, az a basszus kitüntetett szerepe, ami végig ott zizeg, csattog a frontvonalban. (Egyszer érdemes csak erre a hangszerre figyelve végighallgatni az anyagot!) A gitár horzsoló hangzását is jól eltalálták, és Evil Bastard kiabálása is kellő mértékben agresszív. A műfaji skatulya méretét és formáját annyiban módosítanám, hogy a Stormdeath dalai gyakran pörögnek magas sebességfokozatban, így inkább nevezném speed/thrash-nek, amit hallunk.

Ezeket az iparkodásokat szerencsére egyáltalán nem érzem kapkodásnak, ugyanolyan élvezetesek, mint a reszelős, sulykolós középtempók. Az első alkalom, amikor előveszem a virtuális dobverőket és a laptop mögött ülve vad légdobolásba kezdek, a nyitó Bombs Away szenzációs váltását követő ellenállhatatlan riff. Claezonék viszonylag szűk keretek között tudnak változatosnak tűnő muzsikát produkálni, ami elsősorban a sűrű iramváltásoknak, a remek riffelésnek és a basszustémáknak köszönhető. Nekem leginkább azok a döngölő-lüktető középtempók jönnek be, amelyeket a már említett szerzemény mellett a címadó nótában vagy a R.O.A.D.S.-ban hallunk; utóbbi alapriffjét ráadásul a pikantéria kedvéért basszussal is megbolondítják. A Soulseller (Back from the Dead)-ben pedig óriási az a gitárőrlés, amit egy kicsit még variálgatnak is, s a dal így méltó lezárása az itt-ott kifejezetten izgalmas anyagnak.

A Call of the Panzer Goat az egyik legjobb thrash album, amit az utóbbi időben hallottam. A vicces művésznevet viselő svédek igencsak feladták vele a leckét a konkurenciának.

About Coly 1180 Articles
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*