12 hónap metal

Amikor Zozzie felvetette, hogy írna egy cikket a négy évszaknak a metalban való megjelenési formáiról, nekem egyből olyan lemez- és számcímek jutottak eszembe, amelyek valamelyik hónap nevét tartalmazzák. És mivel kollégám írásában ezekre már nem akart kitérni, rám maradt a feladat, hogy a metal 12 hónapjával fárasszalak benneteket. Amikor kilistázzuk ezeket, például a Metal Archives adatbázisából, nem árt odafigyelni arra, hogy az egyes kiadványok (elsősorban a demók és a koncertlemezek) címében olvasható hónapnevek nem valódi címek, hanem az anyag megjelenésének dátumát jelölik.

Az alábbiakban igyekszem olyan zenekarneveket, album- és dalcímeket említeni, amelyek többek számára is ismerősen csenghetnek, s ha nem találtam ilyet, az ismeretlenek közül legalább egy példát említeni.

Január

A MA egyetlen januáros csapatot említ. Ugyanez a helyzet a február és a július esetében is.

Zenekar:

Bad January (amerikai heavy/power)

Album:

The January Tree (Deadsoul Tribe)

Dal:

The January Sea (Avatarium)
January (Black Label Society)
January Sun (Vanden Plas)

Február

Zenekar:

Februari 93 (svéd folk)

Album:

February (Beleriand)

Dal:

February MMX (Ulver)

Március

A „march” angolul menetelést, indulót is jelent, és sok zenekar éppen ebben az értelemben használja ezt a szót. Így aztán olyan albumcímek is kiesnek a rostán, mint például az Armored Saint March of the Saint-je. Márciusos dalcímből viszont majdnem ötezret sorol fel a netes fémenciklopédia, nem böngésztem mindet végig, az elsőt írtam, ami eszembe jutott.

Zenekar:

Ides of March (amerikai speed/power)

Album:

March Butterfly (Soulgrind)

Dal:

The Ides of March (Iron Maiden)

Április

Az April női név is, de ebben az értelemben – úgy láttam – kevesen használják. A dalcímeknél végre számos ismerős előadó is felbukkan, a kedvencemet írtam a lista elejére.

Zenekar:

Gone in April (amerikai-kanadai dallamos death/szimfonikus metal)

Album:

April Rain (Delain)

Dal:

Rest in Pieces (April 15, 1912) (Metal Church)
April (Deep Purple)
April Clouds (Abstrakt Algebra)
April Ethereal (Opeth)
April Sky (Vinnie Moore)
When April Dies (Thunderstorm)
Prelude to April (Yngwie Malmsteen)
April 14th (Swallow the Sun)

Május

A „may”-t mint segédigét az angol „lehet, szabad, -hat/-het” értelemben is használja, és a címekben is legalább felerészben így jelenik meg ez a kifejezés. A felsorolt együttesek közül mindig igyekeztem egy ma is aktív és olyan bandát választani, akik hasonló nevű pályatársaiknál több albumot tettek le az asztalra. Bármennyire is megmosolyogtató, de ebben a mezőnyben a malajziai May-é a dicsőség, akik 35 éves pályafutásuk alatt 14 stúdiólemezt készítettek, ráadásul ma is aktívak.

Zenekar:

May (maláj heavy metal)

Album:

Meditations in May (Bong)

Dal:

The May Song (The Gathering)
Seven Days of May (Testament)

Június

Zenekar:

Death in June (angol neofolk/gót rock)

Album:

The June Frost (Mournful Congregation)

Dal:

June (TNT)
June 44 (Marduk)
June Bug (Melvins)
9th of June (Galactic Cowboys)

Július

Zenekar:

Sheldon Scrivner’s July Reign (nemzetközi dallamos heavy metal/hard rock)

Album:

July (Katatonia)

Dal:

Desolate July (Sons of Apollo)
July Morning (Uriah Heep)
4th of July (Soundgarden)
The 7th Day of July 1777 (King Diamond)
July (Slo Burn)
4th of July (Keel)
11th of July 1302 (De Vlaamse Leeuw) (Lion’s Pride)

Itt a daloknál már-már egy Top 5-ös lista is összejött. Az első három nótát kifejezetten szeretem, de a King Diamond-szerzemény sem áll távol tőlem.

Augusztus

Zenekar:

August Burns Red (amerikai metalcore)

Album:

Spirits and August Light (Omnium Gatherum)

Dal:

Where August Mourns (Evergrey)
August (Warrel Dane)
August Fire (Ayreon)
The Last Light of August (Jim Matheos)

Szeptember

Ahogy azt Zozzie is megállapította, a metal világában az ősz és tél eleje a legkedveltebb időszak, ami a név- és címadásban is megmutatkozik. Mint majd lejjebb látni fogjátok, ezen a téren különösen a december sikerült erősre.

Zenekar:

Black September (amerikai black/death)

Album:

September Kills (At Night I Fly)

Dal:

September Sun (Type O Negative)
September Ashes (Draconian)
Last September (Marty Friedman)
September omsider (Taake)
September IV (Ulver)
September on My Mind (Bonfire)
Norway in September (Darkthrone)
September (Momentaria) (Oceans of Slumber)
September, You’re a Woman (The Night Flight Orchestra)

Október

Zenekar:

October Tide (svéd dallamos doom/death)

Album:

October Rust (Type O Negative)

Dal:

October Thorns (Flotsam and Jetsam)
October Holidays (Cutty Sark)
October Sky (Edenbridge)
October 28 (In Vain)
October’s Monody (In Vain)
Forest of October (Opeth)
October 31st (Acid Witch)
In the Deep – October (Mustasch)

November

Zenekar:

Novembers Doom (amerikai doom/death)

Album:

November Red (Dante)

Dal:

November Rain (Guns N’ Roses)
November (Celtic Frost)
November (Wall of Sleep)
Black November (Apey and the Pea)
Waiting for November (DevilDriver)
The Tides of November (Night In Gales)
Dirge for November (Opeth)
November Song – The Crow (L’Acéphale)

December

Zenekar:

December (amerikai death/metalcore)

Album:

Dance of December Souls (Katatonia)

Dal:

Clear the Way (December 13th, 1862) (Iced Earth)
My December (Overkill)
Days of December (Rage)
December (Boris)
December (Frost)
December Wind (Blaze Bayley)
Dark December (Cynic)
Black December (Hellyeah)
Last December (Iced Earth)
December Flower (In Flames)
Dancing December (Katatonia)
Nine December (Sheavy)
December Snow (Sirenia)
December Elegy (Tristania)
Love in December (Blind Petition)
December’s Spawn (Crowbar)
Swimming in December (Galactic Cowboys)
Us Against December Skies (Harakiri for the Sky)
Song for December (Omnium Gatherum)
One Night in December (Primal Fear)
Cold December Night (Vanden Plas)
Tears of December (Zakk Wylde)
December Drives Me to Tears (Apostle of Solitude)
December 26th (Evergrey)
December 13th (W.E.B.)
December 21st, 2010 (Cauldron)
The Long Walk Home (December) (Witherfall)

Ha kimaradt volna egy fontos előadó, lemez- vagy számcím, kommentben nyugodtan pótoljátok!

About Coly 1180 Articles
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*