Machine Head, Tribe After Tribe

A mai cikkemben szereplő mindkét lemezt már megjelenését követően beszereztem, hallgattam is, aztán valahogy „lemaradtak útközben”, eltűntek a gyűjteményemből. Nézzük, mi lehetett ennek az oka!

Machine Head: The More Things Change… (1997)

Annak idején előbb az első albumot (Burn My Eyes – 1994), majd a folytatást (ezt) is beszereztem, és talán a harmadik lemeznél (The Burning Red – 1999) mondtam azt, hogy köszönöm, ebből a zenéből ennyi elég, jöjjön valami új, éljen a változatosság! 🙂 Aztán egyszerűen annyi történt, hogy miután kikoptak tőlem a műsoros kazetták, ezt az anyagot sem szereztem be újra, más formátumban. Valamiért nem tartottam elég csábítónak, és ez az ok valószínűleg a debüt albummal való hasonlósága volt. Akkoriban úgy érezhettem, hogy a The More Things… a bemutatkozó nagylemez egyenes folytatása, második része, s így nem hoz új színt az életembe.

Ma viszont elég volt két hallgatás (a BME-t is nemrégiben pörgettem le), hogy érezzem a kettő közötti különbséget. Talán nem lövők nagyon mellé, ha azt mondom, Robb Flynn az első anyaggal bizonyítani akart, kemény csávó benyomását szerette volna kelteni, s miután ez megtörtént, már lelazulhatott, több arcát, akár érzelmesebb oldalát is megmutathatta a közönségnek.

Alapvetően tetszik a zene; hangzásban és stílusilag ugyan érzek egy elég erős Pantera-párhuzamot, de ez nem feltétlenül baj, mert a frontember orgánuma pontosan bekategorizálja a muzsikát. Nem is emlékeztem, hogy ennyire dallamos énektémák is elhangzanak a lemezen (Ten Ton Hammer, Take My Scars). Ami a legjobban tetszik, az Adam Duce erőteljes basszusa: a bőgő szinte mindenhol ott van, ahol „kell”, a dalok felvezetésében, a verzék alatt, illetve amikor a teljes haderő támad a nem is annyira gyanútlan hallgatóra.

Tesztoszterontól duzzadó, lendületes, ugyanakkor súlyos zenét hallunk, időnként izgalmas nyikorgásokkal, gitársikolyokkal. Amiket hiányolok belőle, azok az igazán fogós témák, emlékezetes refrének. (Nyilván lehet olyan gyakorisággal és sokszor hallgatni az anyagot, hogy minden hangja ismerős legyen, és ha bárhol lekapcsolnák a lejátszót, azonnal tudnánk folytatni, de én erre továbbra sem érzek késztetést.) Ha élvezem is a The More Things Change…dalait, azokat hallgatva nem vágyom újabb Machine Head albumokra, és ha választanom kell, akkor még mindig inkább a Burn My Eyes-t tárazom be a lejátszóba, ugyanakkor tény, hogy a második album is jól reprezentálja a zenekar fénykorát. Egy kicsit vissza is sírom ezt az időszakot: bárcsak ma is születnének ilyen magabiztos, saját hanggal rendelkező, lehengerlő anyagok!

Tribe After Tribe: Pearls Before Swine (1997)

Még működött a „papírkutya” Rattle Inc., amikor a csapat Megaforce-os debütálása, a ’91-es Tribe After Tribe megjelenése idején kaptam a kiadótól egy infópakkot, benne egy promóciós fotót az együttesről (vajon tényleg ők vannak a képen?), amihez zenét nem, csak némi infót csatoltak. Legalább hat év telt el, amikor magyarul is olvastam egy pozitív kritikát a bandáról; ez adhatta a végső lökést, hogy műsoros kazettán beszerezzem – először a Love Under Willt, és mivel az tetszett, közvetlenül utána éppen aktuális anyagukat, a Pearls Before Swine-t is.

Nem mennék bele a csapat részletesebb bemutatásába, legyen elég annyi, hogy a TAT-ot Dél-Afrikában, 1984-ben alapította az énekes-gitáros Robbi Robb, majd a bemutatkozó nagylemez (Power – 1985) megjelenését követően az Egyesült Államokba tették át székhelyüket. Alternatív rockzenekarként tartják őket számon, muzsikájukban az afrikai folk hatások is erősen jelen vannak, összességében azonban a ’90-es években azon bandák ligáját erősítették, amelyek egyéni hangon szólaltak meg, ezzel is színesítve a korszak rock/metal palettáját.

Azonban amennyire bejöttek a Love Under Will olyan dalai, mint a Hold On, az Ice Below vagy a Proud & Beautiful, annyira tanácstalan (csalódott? közömbös?) voltam a Pears… nótái hallatán. Mai füllel hallgatva az anyagot viszont egyértelműen kijelenthetem, hogy egy igen értékes alkotással állunk szemben. Az afrikai vonalat itt többek között a Boy, a Lazarus, a Fire Dancers és persze az Uh-Oh képviseli. Utóbbi nótában ugyan a basszus viszi a prímet, de a kórus és a ritmushangszerek pontosan elhelyezik a dalt a rockzene világtérképén. A Boy-ban Robb szinte egy az egyben Bono (U2) hangján szólal meg, amit a folytatásban szerencsére gyorsan maga mögött hagy. A refrén („What kind of men are those?”), amit a frontember persze nem ilyen vonatkozásban ismételget, máig eszembe jut, amikor embertelenséggel, kegyetlenséggel szembesülök. A Lazarusban is komoly potenciál van, de a fortyogó erő végül nem robban elő belőle. A Senor, bár szintén magas érzelmi hőfokon mozog, inkább melankolikus nóta, a végén játszott flamenco-részlet azonban ütős csattanója a dalnak.

A Murder on the Lee Shore-nak hipnotikus dallama, húzása van, ezt is egyértelműen az emlékezetesebb nóták közé sorolom. Itt tűnik fel, milyen fémesen, csikorgóan szól a gitár, és a bőgő is egészségesen böffenő fémbuborékokat ereget. A Ballad of Winnie-ben Doug Pinnick (King’s X) vokálozik, ami tovább emeli a produkció fényét. Az I Am Your Heart-nál kénytelen vagyok megállapítani, hogy – a LUW-hez hasonlóan – ez a lemez is alapvetően lírai alkotás. Néhány lendületesebb tétel sem ártott volna, így ugyanis az anyag eléggé kilóg a keményebb zenék világából.

Ugyanakkor azt kell, mondjam, a Pearls… felnőtt muzsika; ha nem is cuppanok rá innentől heti rendszerességgel, fejet hajtok rétegzettsége, kifinomultsága, ízei, hangulatai előtt. Abszolút unikális darab, és egy fokkal talán még erőteljesebben is szól, mint elődje. Ráadásul, bár kedvenc TAT nótáim a Love Under Will-en kaptak helyet, összességében a Pearls… egyenletesen magasabb színvonalú, vagyis erősebb anyag.

Na, ez jó kör volt: mindkét lemez újra bekerült a gyűjteményembe, és valószínűleg egyiket sem utoljára hallgattam.

A szerző: Coly 1249 Articles
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél az első aki hozzászól

Válasz írása

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*