Az utóbbi években rengeteg híres rockzenész önéletrajzi könyve jelent meg (szinte mindegyik magyar fordításban is), de bevallom őszintén, közülük nem sok akadt a kezembe. Részben lustaságból, részben érdektelenségből nem vadászom ezeket a kiadványokat. Pedig biztosan élvezném a legtöbbet, mert néhánynak az ajánlóját elolvastam, és egyik-másik igencsak lebilincselőnek és/vagy viccesnek ígérkezett (Coly írt pár kedvcsináló cikket). Nos, Adrian Smith (aki nem tudná, az Iron Maiden szóló- és ritmusgitárosa) könyve nem szimplán önéletrajz, hanem egy horgászkalandokkal megtűzdelt, jópofa történeteket tartalmazó kiadvány.
Mivel a zenészek is hús-vér emberek, nekik is van a zenélés mellett hobbijuk, és Adrian vállalkozott arra, hogy élményeit elmesélje a rajongóknak. A horgászat elég megosztó sport, tipikusan a „szereted vagy gyűlölöd” kategóriába sorolható. Aki nem pecázik, sosem fogja megérteni, mi a jó abban, hogy az ember egész nap bámulja a horgászbotokat. Ami természetesen nem így van, de pont azért is érdemes belelapozni a Folyók és sziklák szörnyeibe, hogy a „laikus” is kapjon egy kis élményt, valamint információt a halfogás rejtelmeiből. Mert az van bőven Adrian könyvében!
Mivel én is szoktam horgászni, egyből lecsaptam a könyvre, hála Coly ajánlásának. Ez biztosan érdekelni fog – gondoltam magamban –, és nem is csalódtam, mert igen szórakoztató, izgalmas és érdekes olvasmányon vagyok túl.
Megint csak azokat győzködném, akik ingerszegény dolognak tartják a horgászatot, hogy valójában ez egy tuti hobbi, mert higgyétek el, holnapig tudnám mesélni a jobbnál-jobb sztorikat, amelyek részét képezik horgászélményeimnek. Pedig én kispályás vagyok Adrian-hez képest. Azzal is tisztában vagyok, hogy a halat sem mindenki szereti, de ez a sport már nem is (csak) erről szól, mert rengeteg a sporthorgász, aki visszaengedi a kifogott zsákmányt – mint Mr. Smith is. Aki igazán érti a pecázás lényegét, azt nem csak az érdekli, hogy mindenáron halat fogjon, hanem felfedezi a természet szépségeit, vagy netalántán jókat bulizik egy baráti társasággal, de az is ehhez a tevékenységhez tartozik, hogy az ember mindig azon agyaljon, hogy milyen szerelékkel, milyen csalival, etetőanyaggal csalja horogra a zsákmányt. Ezek mind benne vannak Adrian könyvében.
Nagyon szimpatikus Smith, egyáltalán nem nagyképű, és teljes alázattal viseltetik a horgászat iránt. Le is írja pár mondatban, hogy egy igazi horgász miként kell, hogy viselkedjen a vízparton, kíméletesen bánjon a halakkal, adja meg nekik a tiszteletet, és védje a természetet. Személyes kalandjaiban mindig megemlítette, hogy milyen gyönyörű a táj, ahol éppen járt, és általában visszahúzódva viselkedett azokkal az emberekkel, akikkel kapcsolatba került horgászatai során, semmi sztárallűrt nem mutatott fel. Mondjuk, nem is szereti, ha felismerik, és például Kanada legeldugottabb részében nem is igazán tudta a túravezető, hogy ki is igazából ő. Amikor horgászik, nem a világ egyik legnagyobb együttesének a gitárosa, hanem Adrian Smith, egy lelkes (és egyébként profi) pecás.
Humorosnak találom, hogy amikor az Iron Maiden turnéra indul, Adrian a gitárjai, személyes holmijai mellé a horgászfelszerelését is bepakolja, hogy kihasználjon minden kínálkozó alkalmat egy kis halfogásra. Amin a legjobban nevettem, hogy képes volt New York belvárosában is tavat keresni, ahol horgászhatott egyet. A metropolisz felhőkarcolói között bolyongott a pecacuccával, hogy felleljen egy megfelelő horgászhelyet. És talált is egy parkot tóval, ahol ráadásul sikerrel járt! De ezt eljátszotta Párizsban, és még néhány nagyobb városban is. 🙂 Egyébként Dave Murray is sokat horgászott életében, de érdekes módon Adrian-nel nem igazán mentek együtt lógatni. Legtöbbször azért szabadságai alatt ment hosszabb horgásztúrákra Adrian, többek között bejárta Új-Zélandot, Kanadát, Tasmániát, az Egyesült Államokat, de még a Csendes-óceánt sem hagyta ki, és természetesen Anglia jó néhány tavát, folyóját is kipróbálta. Hát, irigylem kissé, nekem csak Magyarország jutott, de nem vagyok irigy ember, Smith megérdemli, hogy ilyen helyekre eljusson.
A horgászélmények mellett azért nem maradhatnak el az Iron Maidennel kapcsolatos sztorik sem, amelyek szintén megmosolyogtatják az embert, de Adrian magánéletéről is megtudhatunk jó pár információt. Főhősünk mindig törekedett arra, hogy hobbija ne menjen a zenekar rovására, többször inkább horgászott volna, de mégis a gyakorlást, a felkészülést választotta. Aztán ha túl volt mindenen, jöhetett a nagy halak becserkészése! És igen, ebből is sok volt neki, szép példányokat akasztott meg élete során. Fogott pontyokat, pisztrángokat, compókat, márnákat, keszegeket – általában ezek voltak a fő célpontjai.
Szóval én nagyon élveztem Adrian könyvét, néhány oldal elolvasása után a legszívesebben azonnal vettem volna a botokat a kezembe, és indultam volna az Újpesti-öbölbe horgászni (én legtöbbször ott lógatok). 🙂 De hát december közepén, végén este nem ez a legalkalmasabb pillanat. De nem Adrian-nek, aki télen sem tétlenkedik, ha halakat akar fogni. 🙂
Leave a Reply