(Végezetül Size „írását” olvashatjátok. Minden név, adat stb. kitaláció, ha valaki bármi hasonlóságot vél felfedezni, az csak a véletlen műve.)
– HEHEHE!
– Mit röhögsz, hülyegyerek? Ez most kurva komoly! Életem koncertjét idézem fel, te meg itt idétlenkedsz? Mindjárt a hátadba kapsz egy bonckést, aztán elslattyoghatsz jó messzire, mint Makó Jeruzsálemtől! No, lássuk inkább a lényeget, kifacsarom az egyik legjobb underground fesztivál emlékét pici buksimból – már amennyire fel tudom idézni. Arra már nem emlékszem, hogy pontosan mikor volt, az biztos, hogy nyár elején, talán június 6-án. De ez nem is számít, a koncert élménye, ami lényeges.
– HEHEHE!
– Mondtam már, hogy ne kacarássz! Arra sem emlékszem pontosan, hogy hány zenekar lépett fel, de az biztos, hogy a Hullamoshow, a Boncolás, az Adenocarcinoma és a Kiscica Tetemek játszott, és mindegyik remek koncit nyomott (a haverok legalábbis azt mesélték). Most mit kötekedsz, olyan rég volt már, ki emlékszik mindenre??? Az a lényeg, hogy király zenéket hallhattunk a helyszínen, nem az, hogy mikor volt, hány banda lépett fel, meg ilyen ökörségek… Ne fárasszál már! Különben is ne dumálj, diszkópatkány, én már tinédzser koromban tojáshéjjal a valagamon a haverokkal grindcore zenékre pogóztam.
– HEHEHE!
– Megint rötyögsz. Kapsz most már a pofádra! Jól indult a nap, Czuczu haverom reggel feljött hozzám a kalocsai lakótelepen a 10. emeleti lakásunkba, és hozott magával egy üveg eredeti Koka Kólát, amit a nagybátyja csempészett egyenesen az NSZK-ból (mivel kamionozott), Czuczu meg elcsórta, és együtt ittuk meg. Aztán lehet, hogy a dollárboltban vette, de tök mindegy. Rohadt meleg volt, így egy szál alsógatyában gombfociztunk, közben persze a frissen átmásolt death/grind kazettákat toltuk csumi hangerőn, és együtt ordítottunk, visítottunk, mint két frissen kiherélt malac. Örültek a szomszédok.
– HEHEHE!
– Á, hagyjuk. Délután szédelegve elindultunk Akasztó felé gyalog (a kóla hatása), de közben még összefutottunk pár sráccal, akik szintén a fesztiválra tartottak. Kecskét még a bölcsődéből ismertem, Tökivel és Guruval együtt tologattuk a kisautókat az óvodában, szóval régi nagy spanok. Guru javaslatára út közben beugrottunk Feri bácsi tejivójába, és mivel nemrég jubilált tizedik egyesével ének-zenéből a suliban, ezt meg kellett ünnepelni két deci aludttejjel, amit ő rendelt mindenkinek, de Kecske is fizetett egy kört, mert neki meg szorulása volt, de az első rundó jó hatással volt rá (magyarul befosott), és nem bírt leállni. Én is kezdtem már erősen deformálódni, mint az alsó szomszéd Manci néni a harmadik keverttől, de azért csak útnak tudtunk indulni.
Na, persze, hogy újabb ismerősökbe botlottunk, akik szintén rég nem látott arcok voltak, köztük egy csaj, Banya is, ő óvodáskori szerelmem volt, de hamar véget ért a románc, mert az anyukáját, aki börtönőr volt, áthelyezték a fővárosba, így a család is oda költözött, ezért nem találkoztam vele ezer éve. Most leugrott Kalocsára, hogy megnézze, mennyit változott az ovi, de végül nem találta meg, és keresgélés közben összefutott Kopasszal, aki elcsalta a fesztiválra. Igaz, ő depecses, meg kjúros, de azt mondta, a társaság miatt eljön velünk egy jó kis toroknyiszáló koncertre. Jaj, a régi szép emlékek egyből feltolultak, megdobogtatta rendesen a szívemet a Banya, amint sok-sok év után megláttam! Nem sokat változott, ugyanolyan ronda volt, de én csíptem a vagány stílusa miatt. Nekem a belső fontosabb, mint a külső. Azt mondta, én sem sokat változtam, ugyanolyan fess srác vagyok, csak a pocakom nőtt meg kicsit. Mondtam neki, hogy ez a szexepilem, és különben is, tizenéves korban ez teljesen természetes. Találkozásunk örömére elő is került a ridiküljéből egy laposüveg, amiben a nagymamája titkos főzésű borókaszörpje lötyögött, és egy húzásra meg is ittuk. Töményen nyomtuk, mert Banya szerint így sokkal ütősebb, nem kell vízzel hígítani. Hát valóban, úgy megcsapott, mint kondás Bandi a rakoncátlan hízót, így igen jó hangulatban értünk a helyszínre.
Ott már elég nagy tömeg gyűlt össze (kb. 20 fő), és mit ad ég, egyszer csak hátba vereget Susulyka cimborám. Vele utoljára akkor találkoztam, amikor együtt nyomtuk a kórházi ágyat a kalocsai gyermek toxikológián, mivel tévedésből megittam nagyapám házi málnaborát (azóta nem iszom semmilyen alkoholt), ő meg a kertjükben felzabálta az ott termő kerti susulyka gombákat – innen a beceneve. Így kerültünk egy kórterembe, és ott nagyon jó barátok lettünk. Nem is kell mondanom, hogy rögtön a büfé felé vettük az irányt, ahol egyből pattintottunk egy-egy Traubisodát, majd még egyet, és még sokat. Jókat dumáltunk, de közben elkezdődtek a koncertek, így néha bementünk zúzni egyet a tömegbe. Az biztos, hogy mindegyik banda kitett magáért, feszesen, precízen játszottak, és ontották magukból a kíméletlen riffeket.
A Boncolás egyszemélyes zenekar volt, amit Anti csinált: egy szál széttorzított gitárral és dobgéppel szeletelte fel apró darabkákra az agyunkat, de a Hullamoshow is állat volt, náluk volt igazi dob (igaz, saját készítésű), így néha olyan hangok jöttek ki a hangfalakból, mintha egy vájdlingot csépelt volna valaki egy ágytállal. Mindegy, a hangulat és a magas zenei tudás mindenért kárpótolt. A másik két zenekarról sem tudnék rosszat mondani, sőt! De az az igazság, hogy már eléggé elálmosodtam, így csak arra emlékszem, hogy az egyik énekes beugrott a tömegbe, ami sajnos elég foghíjas volt, így akkorát esett, mint ablakos tót a most készült munkájával. Szegényt összekapartuk, és gyorsan megitattuk egy meggy Márkával, amitől erőre kapott, és dupla intenzitással tolta végig a bulit.
Így ért véget a fesztivál. A koncertek után még elszürcsöltünk a haverokkal néhány üveg citromos Deitet meg almás Rónát, aztán szépen elballagtunk Kalocsa irányába. Ekkor már nem voltam szomjas, viszont a sok lónyáltól úgy felfúvódtam, mint tehén a lucernásban.
Ez kegyetlen jó történet volt!
Rá is keresek a Kiscica Tetemek zenekarra májvipen hátha fönnvan 😀
Hello! Kitten Remains néven valóban létezett egy grindcore zenekar. De a Hullamoshow és a Boncolás is „valós”. Előbbi Sancho (Forgács Peti – R.I.P.) és Benedek Csaba (Feszültség fanzine főszerkesztők) poén bandája volt, ami sosem adott ki semmit – ha jól emlékszem. Utóbbi pedig Anti (Lévai Zoltán, szintén Feszültség) „agymenése” volt. 🙂
Még a 90es években csináltam egy 2személyes zenekart Carrion washer néven, rögtönzött magyar szöveggel. Qrwayó volt. Meg van a kazetta is valahol.