Swallow The Sun: Moonflowers (2021)

Nahát, nem is számítottam rá, hogy idén új Swallow The Sun album fog megjelenni! Valahogy elkerültek a hírek velük kapcsolatban, és csak Coly értesített arról, hogy itt a kanyarban a Moonflowers, és írjak róla, ha van kedvem és időm. Nos, meghallgattam, és úgy döntöttem, hogy lesz kedvem és időm is arra, hogy véleményezzem az új nagylemezt egy rövidke írás keretén belül.

Eleve az nagy csoda, hogy létezik a finn doom metal társaság, mert Aleah Stanbridge halála után nem lehetett tudni, hogy Juha Raivio hajlandó-e gitárt a kezébe venni, és dalokat írni. Kiadta a Hallatar-t, amit Aleah emlékére kreált, és poszthumusz megjelentette a Trees Of Eternity-t, amit ketten hoztak össze – ezután hallgatásba burkolózott a gitáros/zenekarvezető. És így ezek után, hogy mi lesz a Swallow The Sun sorsa, sokáig kérdéses volt. Aztán szerencsére poraiból feltámadt a zenekar, 2019-ben előbújt a When a Shadow Is Forced into the Light album, majd két évre rá már itt is a folytatás, a Moonflowers.

A doom metal sosem számított mainstream zenének, ha a Black Sabbathot ide vesszük, ők az egyetlenek, akik sikeres együttesnek számítanak, de utánuk óriási az űr. A Swallow The Sun évek óta teszi a dolgát, és jobbnál-jobb albumokkal örvendezteti meg szűk rajongóbázisát. Valljuk be, ezt a muzsikát nem mindenki gyomra veszi be, a finnek a doom-on belül is rendkívül komor és gyászos hangulatú zenét játszanak. Mutattam a Moonflowers-t egyik kollégámnak (eddig még sosem hallotta a STS-t), és azt mondta, hogy nem rossz, de egy hónapra elégszer hallotta a misery szót az első számban. Hát, így megy ez, nem mindenki számára könnyen emészthető ez a muzsika.

Attól még a Moonflowers telis-teli van gyönyörű dallamokkal, erős dalokkal, remek zenei megoldásokkal, ami engem arra késztet, hogy újra és újra meghallgassam a korongot. Talán most egy kicsit több a kapaszkodó, mint az előző lemezen, nekem az az album elég nehezen adta meg magát, az új LP már a második-harmadik hallgatásnál „kinyílt” – ha már Holdvirág a cím. Lehet, hogy a késő őszi/kora téli depresszív időjárás is „segítségemre” van, pluszban még a koronavírus-fertőzésem is adja magát, de az biztos, hogy kiváló lenyomata ez a zene jelenlegi hangulatomnak. A feleségem gyakran mondogatja, hogy sok metal zene azért nem tetszik neki, mert depresszív, és ő nem vágyik erre a hangulatra. Vágyni én sem vágyom, jómagam inkább próbálom kívülről szemlélni a „történéseket”, vagy mint a mostani állapotomban, a zene segítségével túllépni mindezeken.

A művészet gyógyír minden lelki problémára, a zene pedig különösen. A Swallow The Sun, és azon belül a Moonflowers számomra megtestesíti mindezt, minden hallgatással mélyebbre és mélyebbre ások a lélek-útvesztőben, majd mindig egyre tisztábban jövök ki abból. Juha is terápiaként éli meg ezt a muzsikát, de ő még lejjebb hatol, mivel ő írja a zenét, az ő lelkiállapotából táplálkoznak a dalok. A többiek pedig hozzáteszik mindazt, amitől kerekké válnak a nóták, és életre kelnek. Mikko Kotamäki hangja is nagyon rendben van, mind a durva vokalizálása, mind a dallamos éneke tökéletesen passzol a koncepcióhoz. Énektémái minden nótában önálló karakterrel bírnak, sehol sem érzem azt, hogy egyetlen hang is felesleges vagy tolakodó lenne, és ami a legfontosabb, hogy maximálisan meg is tölti ezeket érzelemmel.

Az All Hallows’ Grieve című dalban vendégeskedik Cammie Gilbert, az Oceans Of Slumber énekesnője, és nem meglepő módon az ő énektémáira sem lehet panasz, kitűnően kiegészíti Mikko-t ebben a számban. Érdekesség, hogy a This House Has No Home című záródal szakít a hagyományokkal, és egy gyors bevezetővel indul. Idővel azért visszavesznek a srácok a tempóból, de így is meglepő ez a sebesség a finnektől. Egyébként nem tudok kiemelni dalokat, mert egyenletesen magas a színvonal, talán a Keep Your Heart Safe from Me a legnagyobb kedvencem, ebben a dalban különösen tetszik a refrén, ami egyszer hörgősen, egyszer dallamosan szólal meg.

További különlegesség – igaz, ez már nem annyira ritkaság –, hogy a deluxe kiadáshoz hozzátették a dalok vonósokra áthangszerelt verzióit, amit ráadásul élőben, egy templomban vettek fel. A „tett” elkövetője a Trio NOX nevű formáció, és mondhatom, remek munkát végeztek. A nóták így még mélyebbek, a klasszikus hangszerek tovább fokozzák a ködös hangulatot. Nekem nagyon tetszik, érdemes ezzel is megismerkedni! Most sem kellett csalódnom a Swallow The Sun-ban, 2021-ben is az egyik legjobb doom metal formáció Juha zenekara.

A cikk szerzője: Zozzie 340 további cikk
Először 15 éves korában kóstolt bele a fanzine-újságírásba (Feszültség), sok évvel később, teljesen véletlenül került ismét közelébe a „szakmának”. Civilben egy mikrobiológiai fermentációs cégnél üzemvezető.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*