Egy mestermű, amely méltán egyenrangú a Tiamat Wildhoney, a The Gathering Mandylion, az Anathema Eternity és a My Dying Bride The Angel and the Dark River lemezeivel. Hogy ebből mégsem lett akkora közönségsiker? Persze, mert sokkal elvontabb, progresszívebb, avantgárdabb azoknál, nehezebben befogadható dallamokkal és témákkal.
Egy kicsit furcsának tűnik, de ehhez képest a zenekar első lemeze, az atmoszferikus black metal stílusban készült HEart of the Ages egy slágergyűjtemény. Furcsa, de igaz. De ez ne vegye el senkinek sem a kedvét ettől a lemeztől.
Az In the Woods… is azon zenekarok közé tartozik, amelyeknek csak az első lemeze volt black vagy death metal, és a második albumukon már teljesen más stílusban zenéltek. Ilyen az Arcturus és a The Gathering is (utóbbiaknál a második lemez még csupán útkeresés volt, és a harmadik lemezükre, Anneke van Giersbergen belépésével váltak világhíressé). És ahogy a The Gatheringnél, úgy itt is a második lemezre vált állandó taggá a női énekes, Synne „Soprana” Larsen (az első lemezen még csak vendég volt egyetlen számban).
(A Tiamat, a My Dying Bride, a Paradise Lost, a Moonspell, a Therion csak a harmadik, negyedik, ötödik lemezükkel hagyták ott a kezdeti zenei extrémitást – igaz, később azért visszatértek a gyökereikhez.)
Az album összesen öt számot tartalmaz, és akkor jelent meg (1997-ben), amikor még volt értelme az A és B oldali számfelosztásnak. A B oldal itt csak a háromtételes (Pre, Bardo, Post), 26:02 perces címadó nótát tartalmazza. De az A oldalt sem kapkodják el a nyitó, 14:46 hosszú, 299 796 km/s című tétellel. A kedvencem pedig a 11:39 hosszú Weeping Willow.
De milyen maga a zene, ami azóta kultikus státuszt vívott ki magának, egy nagyon masszív és kitartó underground rajongótáborral? Sokan a doom metal kategóriába sorolják, de valójában ugyanúgy beskatulyázhatatlan, mint a Tiamat Wildhoney lemeze. Nem véletlenül említettem a fentebbi zenekarokat és a kezdeti, death/black metaltól eltávolodott lemezeiket, mert akiknek azok tetszenek, azok az Omnióval is nyugodtan tegyenek próbát, a csalódás kizárt.
Az Omnióban is ott vannak az atmoszférát építő billentyűs és vonós hangszerek, a női ének, de az In the Woods…-ot a fenti zenekaroktól élesen megkülönbözteti a korai Pink Floyd, Jefferson Airplane és a King Crimson nagyon erőteljes hatása. A zenét az atmoszferikus doom metal mellett az ambient, pszichedelikus, alternatív, avantgárd, progresszív jelzőkkel tudnám a legjobban leírni.
Fölösleges egyesével kivesézni a számokat, mert a lemezt az elejétől a végéig, egyben érdemes hallgatni. Időt kell rá szánni, mert mind az első albumuknál, mind a fentebbi zenekarok anyagainál nehezebben befogadható, mélyebb, elvontabb, de minden egyes másodperc rászánt idő megéri, mert egy csodálatos zenei környezetbe csöppenünk, ami kiszakít bennünket a rohanó, stresszes valóságunkból, hogy elmélyedjünk a saját lelkivilágunkban.
A borítón egy korsó sör van lefényképezve. Tényleg.