In the Woods… – HEart of the Ages (1995)

Még hogy a black metal nem művészet? Habár rengeteg művészi BM alkotás született, van köztük egy olyan, amelyik a többinél közelebb áll a szívemhez: az In the Woods… HEart of the Ages albuma. Voltaképpen ez a csapat egyetlen black metal nagylemeze, mert a második albumtól kezdve elmentek atmoszferikus/progresszív metal irányba.

A lemez 1995-ben jelent meg, aminek azért van jelentősége, mert akkor még a Cradle of Filth, a Dimmu Borgir és az Emperor is csupán az első albumánál tartott, sőt a Mayhem is (az Immortal és a Darkthrone rendelkeztek három, illetve négy nagylemezzel). Ebből egyértelmű, hogy a black metalos részek még az igazi, karcos, alulkevert, vékony hangzású underground fílinget hordozzák magukon (itt a korai Bathory hangzásvilágával való rokonság is felfedezhető). A károgás is a magas, élesen sivító tartományba tartozik. De nem ezért nőtt úgy a szívemhez az anyag, mert ezek alapján 12 pont egy tucat a korai skandináv black metal zenekarok közül. Hanem a hangulata, az atmoszférája, a dallamai miatt.

Ez a lemez is a szintetizátorral kísért, atmoszferikus black metalba tartozik, de teljesen máshogy megvalósítva, mint ahogy azt a Dimmu Borgir, a COF vagy az Emperor (és az őket másolók) esetében megszoktuk. És ha már az Emperort említettem, akkor érdemes tudni, hogy a zenekar alapítója az a Terje „Tchort” Schei, aki korábban a Green Carnationt is elindította, azelőtt pedig az Emperorban is megfordult: ő váltotta basszusgitáron Mortiist.

Már maga a zenekar neve is elüt a kortársakétól: nem valami gonosz, okkultista, sátánista vagy tolkienes zenekarnévről van szó, hanem a természetről: In the Woods, Az erdőben. A lemez címe pedig egy angol szójáték: HEart of the Ages – A korok/korszakok szíve, de a Szív szót úgy írták, hogy az anagrammaként a Földet is jelentheti: heart = szív, earth = Föld. Erdő, Föld, szív, korszakok. Ez manapság már a skandináv fekete fém életérzés része, de 1995-ben még újszerű volt, és elütött a kortársaiktól. A dalok szövegileg is a Bathory viking metalja, a természet imádata és a filozófia (Bhagwan Shree Rajneesh filozófiája) körül mozognak.

Na de milyen maga a zene? A black metalos részekről már írtam, de emellett két fontos elem van még: a gyönyörű atmoszferikus részek, valamint a King Crimson és korai Pink Floyd féle progresszív elemek, amelyek a legváratlanabb pillanatokban olvadnak egymásba. A karcos, nyers fekete fém egyszer csak átfolyik egy elmélkedős szépségbe, majd vissza a gyors és nyers fekete fémbe, majd beékelődik egy progresszív rockos elem, hogy aztán fekete fémként folytatódjon tovább, s hogy újra témát váltson. És ha mindez nem lenne elég, akkor olyan hangulatos doom-os részek is vannak ezen a lemezen, amelyek egy évvel később, az 1996-os Eternity lemeztől kezdve az Anathemát fogják jellemezni. Nyilván az ének sem csak károgás, mert a lemez jelentős részén, a zenei témának és hangulatnak megfelelően a tiszta ének váltakozik a károgással, de van, ahol még női ének is felcsendül (Mourning the Death of Aase).

A fentiek alapján sokak számára már kiderült, hogy maguk a számok sem rövidek, hanem inkább epikus hosszúságúak. A gyönyörű szép instrumentális Pigeon és az Edward Griegnek emléket állító, női énekkel kísért Mourning the Death of Aase kivételével mindegyik dal hét perc feletti. A lemez egyből egy 12:23 hosszúságú, epikus művel, a Yearning the Seeds of a New Dimension-nel kezdődik:

“Among hills, we do wander.
Through the forests so cold.
Crossing mountains of raging thunder,
followed our way untold.”

A lemez leghosszabb száma a viking mitológia főistenének, Odinnak vagy másik nevén Wotannak a visszatéréséről szól: a Wotan’s Return 14:52 hosszú.

„Become one with they weapons.
Sword and soul.
Wotan’s Return!

Travelling through honour,
Travelling through strength.
Feelings for the list winds.
Winds which hold reverse.

The person enlightened with knowledge is the major enemy on the truth.”

Ez a lemez minden hibája ellenére egy mestermű, és egy korszak lenyomata is egyben. Igen, vannak hibái, és nemcsak a black metalos részek hangzása, hanem az is, hogy a különálló zenei részek nem állnak olyan egységesen össze, mint ahogy a későbbi Emperor, Dimmu Borgir vagy COF lemezeken megszoktuk a más zenei stílusok összemixelését a black metallal. De számomra pont ez az amatőrsége teszi hitelessé és őszintévé. A következő albumtól kezdve a zenekar is elkezdett profivá válni, de sajnos abból a black metal már hiányzik. Aki szereti az atmoszferikus és egyedi hangulatú fekete fémet, annak tiszta szívemből csak ajánlani tudom:

A cikk szerzője: Fehérfarkas 26 további cikk
Már a gimiben is írt verseket és zenekritikákat egy igazi underground, amatőr vidéki újságba. Zeneileg mindenevő: a metal a kedvence, de komolyzenétől a fémzenén át az elektronikus zenéig mindenre nyitott, ha az minőségi muzsika.

2 Comments

  1. Micsoda karácsonyi meglepi cikk. Köszi.
    Tényleg nem vagyok giga blackmetalos, pár zenekar forog csak nálam, de ez annó rengeteget ment a walkman-ben. Hosszú buszos utakon tökéletes társ volt ez az album. Főleg éjszaka. Jók a riffek, nincs fénysebesség, nem tudod mi fog következni a zenében, még sokadik hallgatásra sem, bármi jöhet, és kiváló a hangulata is. Sajna a későbbi lemezekkel nemtudok mit kezdeni, pedig próbáltam, ez egyszeri és megismételhetetlen alkalom lett mint utólag kiderült.
    Jöhet Green Carnation is-)

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*