Bonded: Into Blackness (2021)

Hááát, nincs tovább! Két hét igazi német thrash mészárlás után, mivel elvállaltam és megígértem Colynak, hogy elmondom, leírom, milyen hatást tett rám az új Bonded album, eljött az idő, hogy amit ígértem, be is tartsam! De mielőtt megtenném, azért azt tudatom mindenkivel, hogy nem feltétlenül kell egyetérteni velem, hiszen a Rattle Inc.-n minden kolléga csupán a véleményét osztja meg az olvasókkal egy-egy album kapcsán, és nem ítéletet mond róla.

Szóval röviden: Bondedék engem feldaraboltak, majd pedig bedaráltak! Szisztematikusan, első hallgatásra csak nagyobb darabokra, majd a további hallgatások közben különböző tárcsákon át egyre apróbbra, ahogy a kolbásznak valót illik, és őszintén szólva NEM BÁNOM, NAGYON NEM!!

Öreg ember nem vén ember, tartja a mondás, és ezt az ex-Sodom muzsikusok, Bernemann és Makka tökéletesen be is bizonyítja az Into Blackness album dalaiban, hiszen olyan energia, erő és lendület árad az album minden egyes nótájából a hallgatóra, hogy ha éppen nem ülne vagy kapaszkodna, akkor simán elsodorná. Teszik mindezt úgy a rutinos thrasherek, hogy a végeredmény mégsem csak egy szimpla darálás, hanem részben a nagyon ízes és dallamosan megírt gitárszólók, harmóniák miatt egy igencsak fülbe, hallójáratokba szívósan tapadó anyag, másrészt pedig van egy olyan erőtől duzzadó, igazi ősember alkattal rendelkező, vadállat frontemberük, Ingo Bajonczak személyében, akinek hangja, egyedi stílusa teszi olyanná a Bonded-et, mint amilyen. Jellegzetes hangja, orgánuma van, s ő nem azok közé a thrash vokalisták közé tartozik, akik csak odaköpik soraikat a riff halmokra, mint ahogy sokan teszik ezt más csapatokban, hanem ha az adott dal úgy kívánja meg, akkor üvölt, hörög, ordít és bizony több hangszínen ÉNEKEL is, ha kell. Magasan kiemelkedik a szcéna többi frontembere közül, nekem kimondottan favoritom, ezt nem is titkolom.

Már ahogy az egész album, a nyitó tétel elindul, lehet érezni a gitársoundból, hogy itt nem lesz pardon! Nincs is. Kompromisszumok nélkül gázolnak át rajtunk az album dalai, egy pillanatnyi lazítás sincs, egészen a hetedik Destroy the Things I Love nótáig, ahol egy pillanatra megpihen a csapat, és középtempóig lassítva tankolnak fel a srácok azért, hogy az album második felén is tovább daráljanak engem, minket… a hallgatót! Mielőtt azt gondolnánk, hogy ebben a gyilkos tempóban nem igazán tudunk kapaszkodóra lelni, mindenkiben eloszlatnám a kételyeket, hiszen rögtön a második nótának, a Watch-nak a refrénje is pont olyan, ami azonnal megragad a fülben, nem hiába volt az egyik olyan nóta, amelyet a csapat az elsők között, az album beharangozójaként közzé tett.

A kíméletlenül zakatoló riffek mellett érdemes megemlíteni Makka igen virtuóz és halálpontos dobjátékát, a szédületes kétlábdobos témákat, amelyek szilárd alapot teremtenek az adrenalin-robbanásoknak, amik a nótákból a hallgatók felé tódulnak.

Számomra az album legjobb dalai, bár igazából felesleges bármelyiket is kiemelni, hiszen az egész album úgy, ahogy van, nagyon tetszik, de ha muszáj, akkor a már említett Watch, a címadó Into Blackness, a Destroy the Things I Love és a Way of the Knife.

Amikor annak idején megtudtam, hogy Tom Angelripper az addig elég jól prosperáló Sodomból kitette két harcostársát, mert más elképzelése volt a zenei irányvonalról, mint Makkának és Bernemannak, drukkoltam, hogy a srácok új közös csapata, a Bonded jobb legyen. Jobb is lett, hiszen az első album, a Rest in Violence számomra sokkal ütősebb lett, mint Tom Sodomjának friss anyaga, és azt gondolom, hogy ezzel az új albummal csak tovább növekedett a különbség a két zenekar között, mi, hallgatók pedig nagyon jól jártunk ezzel!

Alig várom, hogy vége legyen ennek az átkozott vírushelyzetnek, és két ilyen remek album után végre élőben is megnézhessem az egyik nagy kedvencemmé avanzsált Bonded-et!

Mivel ez az első cikkem az oldalon, magamról is írnék néhány mondatot:

Most decemberben leszek 50 éves, csaknem négy évtizede vagyok metalrajongó. Egykor birkóztam, majd kézilabdáztam, jelenleg, immár 20 éve a közterületi médiában dolgozom mint kivitelező vállalkozó: óriásplakát táblákat, City Light plakátvitrineket és City Light plakátvitrinnel szerelt utasvárókat építek, bontok, szervizelek az egész országban. Fanatikus kézilabda- és NFL-rajongó vagyok, imádom a gasztronómiát, és állítólag nem is rosszul művelem. 🙂 Szenvedélyem még a hatalmas zenedömpingben felkutatni az utánpótlás leginkább figyelemre méltó zenekarait, stílusirányzati megkülönböztetés nélkül.

Ami pedig a közelmúltban felvezetett rovatomat illeti, úgy gondoltam, hogy minden általam ajánlott zenekarhoz írok egy három-négysoros bemutatást, véleményt, azért, hogy aki esetleg meg akarja őket hallgatni, nagyjából képben legyen azzal kapcsolatban, hogy mi vár rá.