Már nyár óta fontos dátum volt számomra a november utolsó napja. Nagyjából akkor röppent föl a hír, hogy a Nightwish a járványhelyzettől függetlenül ezen a napon tartja magyarországi koncertjét. Aztán, mint az kábé egy héttel a koncert előtt kiderült, ez mégsem így lett. Így mintegy B verzióként jött a képbe a címben szereplő két banda Black Rituals-ra keresztelt, barba negrás koncertje. A két, műfajában ismertebb együttes mellé „előételként” további három, viszonylag ismeretlenebb csapat (Diabolical, Impalement, Almost Dead) csatlakozott. Így tehát egy „ötfogásos, főleg nehéz ételekből álló vacsora” várt rám a Nightwish könnyed „vegán menüje” helyett. 🙂 De mivel már túl nagy volt a koncertéhségem, vállaltam a „kockázatot”, legfeljebb majd megfekszi a gyomrom a vacsi!
Még mielőtt a koncertre térnék, egy infó azoknak, akik hozzám hasonlóan nem tudtak róla, hogy a Barba Negra Track és a klub nyár végétől már egy helyen, a Neumann János út 2. alatt üzemel. A ’Track hátsó részét sátorral fedték be, és csináltak egy frankó, klub jellegű helyiséget. Ez számomra újdonságként hatott, de teljesen pozitív a véleményem a helyről. A színpad elég nagy, két sörpult a küzdőtér oldalánál… Talán a terem lehetne egy kicsit nagyobb, mert szerintem maximum 800 fő, ha befér. Ez népszerűbb zenekarok fellépésénél jelenthet majd gondot. Jó lesz idejében jegyet váltani!
Az estét az Almost Dead nevű kaliforniai groove metal csapat kezdte. Húzós szaggatásokkal tűzdelt dzsadzsáik, köszönhetően a már akkor is egész jó hangzásnak, két-három szám után engem is bólogatásra késztettek, és ez, mint tudjuk, a koncert-etikettben a tetszés egyik kifejeződése. A Pantera-hatás elég egyértelmű volt, de ettől függetlenül a kedvesemmel (akivel pont kétéves kapcsolatunkat ünnepeltük ezen a napon) megállapítottuk, hogy jár a lájk a csapatnak.
A második fellépő a svájci Impalement volt. Mivel a koncert előtt a legjobban az aggasztott, hogy az öt bandából csak kettőről mondhatom el, hogy ismerem, így a helvét csapat sasolásához a teljes ismeretlenség közönyével kezdtem neki. Műsoruk nagy részében a logójuk megfejtésével foglalkoztam, hogy egyáltalán megtudjam a nevüket. A zenéjük sem az a fajta, aminek a befogadásához pont egy koncert biztosítaná a legmegfelelőbb körülményeket, pedig így utólag meghallgatva az utolsó albumukat nem is rossz zenét nyomatnak.
Ezután jött számomra az est fénypontja! Az a csapat, akikről elmondhatom, hogy szeretem, ismerem és láttam is már őket. (Ugye, Béci!? 🙂 ) Ők a Diabolical. Az ő előadásukra már kezdett igazi koncerthangulat kialakulni. Az addig 50-100 fős nézőszám körülbelül megduplázódott, és a számok között már kezek is lendültek a magasba (az enyémmel együtt!). A nyitó nóta (We Are Diabolical) refrénjét már többen üvöltöttük az énekessel együtt. A hangzás még jobb lett, és a füstgép is jól funkcionált. (Néha talán túlzottan is!) 🙂 A 8-10 számból álló szettet egyik nagy kedvencem, a Black Sun zárta. Talán ebben a dalban érződik a legjobban, hogy a svédek zenéje nem átlagos black/death metal. Nagyon jók voltak!
Ezt követte a kultikus osztrák black csapat, a Belphegor. A színpadot ellepték a fordított keresztek és a spirituszégők állványai. A nézőszám szerintem itt maximalizálódott, jelezvén, hogy a nagyérdeműt a „labancok istengyalázása” érdekli a legjobban. És tényleg! A srácok kiváló minőségben dörgő gitársounddal zúdították ránk intenzív fekete fémjüket. Füst, lángnyelvek, égő szarvú kecskekoponya… minden játszott! Le a kalappal! Amit ki lehet hozni egy klubkoncertből, azt itt maximálisan megkapták a nézők. A Belphegor jó csapat!
És végül jött a lengyel Batushka. Talán az akkor már jó három órája dübörgő zenének köszönhetően, de nekem az ő előadásuk valahogy nem igazán nyerte el a tetszésemet. A hangzásuk is sokkal „kásásabb” volt, mint az előző zenekaroké. Az sem igazán tetszett, hogy a színpad technikai átszerelését egy körülbelül 15-20 perces dögunalom, gyertya-, illetve mécses-gyújtogatás követte. Tudom, hogy az imázshoz ez is hozzátartozik, de számomra ez egy kicsit dühítő volt. Aztán amikor végre elkezdődött a show, a már előbb említett hangzási hiányosságok miatt nálam a „sok hűhó semmiért” effektus jelentkezett, így az ötödik számnál le is léptünk.
Mindent összevetve, főleg az Almost Deadnek, a Diabolicalnak és a Belphegornak köszönhetően ez egy igencsak színvonalas, jó koncert volt. Szomorúságra csak az adhat okot, hogy ez volt az idei első és valószínűleg az utolsó nemzetközi produkció, aminek szem- és fültanúja lehettem. De látva a jövő évi koncertprogramokat, azért én reménykedem! UFF!
Fekete-fehér fotók: https://www.facebook.com/zenefesto.hu
Leave a Reply