(Következő „áldozatom” John Quail, az alábbiakban egy, az ő stílusában írt, fiktív ismertetőt olvashattok. Előre elnézést kérek azoktól, akik hívő emberek, nem célom megsérteni senkit. Tiszteletben tartom mindenki vallási hovatartozását, ez csak egy vicces cikk, ami nem bántó szándékkal íródott.)
Sosem értettem, hogy miért tűnnek el olyan zenekarok, amelyekben rendkívül tehetséges muzsikusok zenélnek, ráadásul jó a kiállásuk és egy remek debütálással indítják karrierjüket. Vagyis minden klappol, és mégis… Márpedig ez történt az Angel Cloak nevezetű együttessel is, mert a From the Earth to Heaven nagylemez után ugyan 2011-ben kihoztak még egy nyolc dalt tartalmazó demókazettát, ám azt követően végleg eltűntek a fémzene történelmének süllyesztőjében, azóta semmi hír nincs róluk.
A zenekar története 1975-ig nyúlik vissza, egy római katolikus plébános, név szerint Bob Reverend gondolt egy merészet, és az egyházból kilépve megalakította az Angel Cloak zenekart. Állítása szerint nem tagadta meg Istent és egyházát, csak elege lett a miséken elhangzó kornyikálásokból, és egy rockzenekaron keresztül szerette volna hirdetni az igét. Szerinte így sokkal könnyebben eljut az emberekhez, főleg a fiatalokhoz a Biblia üzenete. Ebből már könnyen kitalálható, hogy az Angel Cloak úttörője volt a white metal stílusnak, de ha pontosan meg szeretnénk határozni a zenéjüket, azt mondhatjuk, hogy faith rockba ágyazott christian rockot hallhatunk egyetlen nagylemezükön.
Reverend gyorsan meg is találta társait, hozzá csatlakozott Charles Shepherd (dob), aki református lelkészként tevékenykedett, James Prophet (basszusgitár) – ő korábban mormon hittérítő volt –, és Robert Kaplan (billentyűk) ex-rabbi, aki közben áttért a keresztyén hitre. Bob a gitározás mellett az énekesi feladatot vállalta magára. És bármilyen furcsa a tagok előélete, nagyszerű lemezt raktak le az asztalra! Igaz, a szövegek kissé bugyuták, sok helyen megy a térítés, a szerelmes dalok eléggé csöpögősek, de a zene kárpótol mindenért.
Van itt tempós hard rock dal, kiváló refrénnel (Noah’s Ark), amelynek hallgatása közben Szikora Robi komplett munkássága ugrik be; még gyorsabb, szinte már heavy metalos keménységű nóta (Defender of the Faith) is akad, ami a korai Venomra emlékeztet – nem véletlenül. De többségében a lassabb, lírai számok vannak jelen a korongon. Kiemelném ezek közül a Love Is the Only Solution-t, amely a személyes kedvencem. Ebben Bob egy rendkívül ízléses szólót is megejt, a basszusgitár és a dob pedig olyan harmóniát teremt, ami szokatlan a heavy rock stílusban. A billentyű a háttérben duruzsol, de ha hittel teli áhítattal fülel a hallgató, észreveheti, hogy tökéletes spirituális atmoszférát varázsol vele Robert. Az ének szárnyal, Bobnak elsőrangú hangja van, amit ki is aknáz.
Az imént említettől nem sokkal van lemaradva a Spirit in White, amely egy emelkedett hangulatú békehimnusz. Időnként belép a kórus is, ezzel fokozva a dal nagyszerűségét, nagyszabású jellegét. Itt tűnik fel, hogy minden tag jól bánik a torkával, de szerintem ez abból adódik, hogy sokat énekeltek a saját egyházuk szertartásain. A Field of the Flowers-t hallgatva szinte ott érzem magam a virágokkal teli mezőn, fogom a kedvesem kezét, és együtt nézzük a naplementét, szagoljuk a mező illatát, hallgatjuk a rovarok zümmögését. Csodálatos érzés, csodálatos dal!
Különlegességnek számít a Jesus Saves című eposz a maga 23 és fél percével. Itt a zenekar célja egyértelműen Krisztus megidézése volt, amit a hangszerek és az ének nem hétköznapi használatával sikerült is, mivel ha az ember becsukja a szemét, a Megváltó jelenik meg lelki szemei előtt. Hihetetlen jó zenei témákat halmoztak fel a fiúk ebben a dalban, rengeteg a váltás, szinte a progresszív rock határát súrolja ez a szerzemény. Ezzel zárul is az album, de tulajdonképpen viszonylag hamar olyanná vált számomra az Angel Cloak műve, amely alighogy véget ér, máris késztetést érzek, hogy ismét elindítsam. Első hallgatáskor ellenszenvesnek tűnt, majd ahogy újra és újra pörgött a lejátszóban, a hallójárataimon keresztül belerágta magát az agytekervényeimbe, és egyre inkább éreztem Isten közelségét. Várom a „Megváltó”, azaz az Angel Cloak második eljövetelét.
Leave a Reply