A ToT nagysikerű debütáló albumát (75 ezer eladott példány) egy méltó folytatás követte, amelyből több mint 125 ezer példány kelt el. Az akkori komoly visszhang ellenére a mai fiatalok mégis kevésbé ismerik ezt a zenekart, vagy legalábbis ezt a lemezt. Ennek az az oka, hogy a későbbiekben stílust váltottak, és mindent megtettek azért, hogy korai korszakukat minél kevesebben hozzák összefüggésbe későbbi énjükkel. Itt még vérbeli gótikus doom/death metalt játszanak a legmagasabb művészi színvonalon. Igazi, mély gurgulázó hörgések a lassú vontatott riffekre, amiket Liv Kristine csodaszép szopránja ellensúlyoz.
A számok romantikáját csak még jobban kihangsúlyozzák az óangol nyelven írt szövegek; később a hörgéssel és doom/death metalos részekkel együtt ez is eltűnt a zenéjükből. Az And When He Falleth középrészén található párbeszéd az Edgar Allan Poe regényéből készült The Masque of the Red Death című filmből származik (Jane Asher és Vincent Price párbeszéde – a YouTube-os klipnek is ezt választottam).
Liv Kristine volt az előfutára az opera-szoprán női metal énekeseknek, akik már nemcsak vendégként szerepeltek egy-egy lemezen, hanem rendes frontemberi feladatot láttak el. Úgy is mondhatnám, hogy a szőke hölgy a zenekar arca, imázsa volt. Ne felejtsük el, hogy még a Nightwish és Within Temptation előtti időkben járunk! Persze említhetjük Kari Rueslåtten (3rd and the Mortal) és Anneke van Giersbergen (The Gathering) nevét, de ők nem operás stílusban énekeltek/nek (ettől persze még a hangjuk és a megjelenésük, a karakterük is zseniális, bájos, csodás). Liv Kristine már nem tagja a mai ToT-nek, viszont hangját mind a Leaves’ Eyes-ban, mind pedig vendégénekesként más zenekarokban is tovább csodálhatjuk (főleg az Atrocityben, de a Cradle of Filth Nymphetamine lemezén is szerepelt).
Liv Kristine mellett érdemes megemlíteni a magyar vonatkozást is, hiszen a férfi énekes/hörgő nem más, mint Raymond István Rohonyi.
Nem érdemes a számokat egyesével kivesézni, mert mind gyönyörű szép. Egyszerre van meg bennük a doom/death metal lassan hömpölygő, mély vadsága és szenvedélye, a gótika szépsége és emelkedettsége, valamint egy csak rájuk jellemző, az óangol (vagy korai modern angol) irodalomból (Shakespeare és kortársai) származó romantika. Ami a dalok közül egy kicsit (de tényleg csak kicsit) elüt a többitől, az a tempósabb, német nyelvű Der Tanz der Schatten.
A borítót is külön dicséret illeti, nagyon igényesen van megcsinálva és tökéletesen illik a zenéhez is. Az első lemezzel együtt ez a mestermű is a gótikus doom/death metal alapművei közé tartozik, és a ToT-t méltán emlegették egy lapon a Paradise Lost, a My Dying Bride, a Tiamat vagy a The Gathering zenekarokkal.
Ó azok a cicik a borítón, mennyit nézegettük hehe.
Én ezzel a zenekarral az Assembly albumig jutottam. Üssetek agyon szintetizátorokkal, billentyű álljon ki a májamból de az assembly qrva jó, imádom. A kocsiban állandó vendég mai napig. Sőt a legjobb tot album szerintem.
Amúgy meg méltó lezárás volt a 2010-es koncert és a 2011-es dvd. (Last Curtain Call)
Örülök, hogy tetszik az Assembly. 🙂
Egyébként nem azt írtam, hogy a későbbi anyagaik rosszak, hanem azt, hogy teljesen mások (ahogy a The Gathering is teljes stílusváltást csinált az Always…-hez képest) 😉
Bocsi, még annyit tennék hozzá a 2000-es Musique-val és a kövi lemezekkel olyan zenei öngyilkosságot mutattak be, hogy tanítani lehetne. De ennek a csajszinak akkor is ez a stílus fekszik, feküdt sokkalta jobban mint az operázás. Persze ebből a stílusváltásból sem volt hova tovább menni , elULVEResedni meg minek.