Rammstein: Herzeleid (1995)

Kétlem, hogy sokan lennénk olyanok, akiknél a diszkográfia hét nagylemeze közül épp a bemutatkozó Herzeleid lenne az abszolút favorit. A nagy többség a Mutter vagy a Sehnsucht korongot állítaná a képzeletbeli dobogó csúcsára, netán a Reise, Reise lemezt választaná. Ha bárki nekem szegezné a kérdést, jómagam viszont gondolkodás nélkül a debütre voksolnék.

A német hatos a 90-es évek első felében több lépésnyi hátrányból indult a kortárs pályakezdő zenekarokhoz képest. Egyrészt az anyanyelv használata, másrészt pedig az, hogy az egykori keleti blokkban ragadtak; népszerűség tekintetében mindezek nem sok jót ígértek a csapatnak.

Az 1994-ben Richard Z. Kruspe gitáros által Berlinben alapított zenekar azonban rácáfolt a realitásokra. A különféle zenei hátterekkel és zenekari tapasztalatokkal rendelkező hatos a billentyűs Christian Lorenz csatlakozásával vált teljessé, és ahogy az eltelt évtizedek bizonyították, megbonthatatlanná. A szintén 1994-ben alapított, papíron független, de valójában az Universal Music érdekeltségi köréhez tartozó berlini Motor Records a demó felvételek alapján gyorsan szerződést ajánlott a zenekarnak, a csapat pedig a következő év márciusában stúdióba is vonult. A srácok producerként az akkor még csak Európában, a debütáló Clawfinger lemez révén ismert Jacob Hellnert szemelték ki. A svéd szakember – miután meggyőződött arról, hogy felvállalhatók-e a német nyelven megfogalmazott dalszövegek –, benne is volt a melóban, az együttműködés pedig olyan jól sikerült, hogy a 2017-es párizsi koncertkiadványig tartott a közös munka.

Az 1995 szeptemberében megjelent Herzeleid nem forgatta fel az európai könnyűzene világát, német nyelvterületen viszont bemutatkozó lemez létére kifejezetten jól szerepelt. Németországban a második, Svájcban a negyedik, az osztrákoknál pedig a tizenegyedik helyet sikerült megcsípniük. Mai szemmel talán meglepőnek tűnhet, de a negyedik legjobb helyezést épp nálunk érték el, bár a harmincnyolcadik pozíció azért meglehetősen távol áll az élbolytól. A Herzeleid egyébként félmillió eladott példánnyal a csapat szülőhazájában ma már platina. A világ többi részén pedig az 1996-os David Lynch film, az Útvesztőben soundtrack-je révén váltak ismertté, melyen két dal, a Heirate mich és a névadó szerzemény is helyet kapott. Azon év őszén a turné megkoronázásaként hazai pályán, a berlini Arénában zárták az élő fellépések sorozatát. Az akkori zenehallgatási szokásoknak megfelelően, az MTV hathatós segítségének köszönhetően a két klipesített dal, a Du riechst so gut és a Seemann is jelentőset dobtak az eladásokon.

A nyitó négy dal számomra a zenekar legerősebb négyese, melyet egymás után vettek lemezre. Persze, lehet mondani, hogy a Die Krupps és a Laibach után nincs új a nap alatt, amivel nehéz is lenne érdemi vitába szállni, de Kruspe és társai olyan kerek dalokkal álltak elő, amelyeket nem feltétlenül szükséges „megfejteni”.

Már a nyitó Wollt ihr das Bett in Flammen sehenben ott van minden, ami egy mindenkori Rammstein dal esszenciája. A feszesen riffelő gitárok, illetve Till Lindemann szövegelés és ének között balanszírozó, monoton vokáljai mellett pedig legalább ugyanilyen fontos Christian „Flake” Lorenz billentyűjátéka. Flake sokszor látszólag, vagy valóban oda nem illő témákkal dobja fel a nótákat. Nálam a dalokból elsőként sokszor épp az ő témái rögzülnek, legjobb példa erre talán a számomra abszolút favorit Asche zu Asche bevezetője. A klipesített Seemann dalnak kétségtelenül sokat köszönhet a zenekar, de számomra csak egy töltelék marad, mely megtöri a lemez lendületét; bár lehet, hogy a zenekarnak volt igaza és túl sok lett volna, ha a másik ásszal, a Du riechst so guttal folytatják a dalfüzért. A nyitó négyes és a hatodik versenyző ugyanis olyan erős szerzemények, hogy a kvázi „B oldal” dalai érdemben már nem kelhetnek velük versenyre. A lírai kezdetű, lassan építkező Das alte Leid egy kellemesebb fajta ballada, extrák nélkül, ellenben a Heirate mich visszahoz valamit a kezdő dalok zsenialitásából. A valóban monoton Heirate mich után érkező Laichzeit pedig a Herzeleid második felének gyöngyszeme, egy valóban ütős, koncertekre való tétel, a zenekar nevével megegyező záró dal pedig szintén a himnikus tételek közé sorolható.

A Herzeleid tizenegy szerzeményének két igazi túlélője a Du riechst so gut és a fentebb említett nóta, de alkalmanként az Asche zu Asche is feltűnik a setlisteken, a többi szerzemény viszont megmaradt lemezes dalként.

A tavalyi negyedszázados jubileumi remaster kapcsán a kerek évfordulóról ugyan lecsúsztam, de házi kedvencként a Herzeleidnek kétségtelenül itt a helye!

Nameless

A cikk szerzője: Rattle Inc. 238 további cikk
A Metal Attack fanzine-t 1988 őszén indította két egri főiskolás, Benjoe és Coly. A lap a nyolcadik számtól jelent meg Rattle Inc. név alatt. A kiadvány összesen 18 számot élt meg, és 1991 tavaszán szűnt meg. A fanzine - negyedszázados kihagyást követően - online változatban, 2016 decemberében kelt újra életre a Facebook-on, és 2017 januárjában kapott saját felületet.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*