Esős péntek este lévén, kissé kedvtelenül indultam a koncert helyszínére, ahol aznap este a lassacskán 50 éves Lord zenekar lépett színpadra. Őket még gyerekként, a ‘80-as évek első felében, a kazettacserélgetős korszakban ismertem meg. Igaz, az eredeti felállást soha nem láttam színpadon, az akkori igényemnek megfelelt az általuk magas szinten előadott hard rock zene. Pohl Misi énekes kellemes hangja és Erős Attila szólógitáros virgázós stílusa magasan kiemelte őket a hazai rock zenei mezőnyből. Ráadásul remek dalokat is írtak, amivel akkoriban szépen megtöltötték a koncerttermeket. Mára már csak ketten maradtak az akkori felállásból, de mivel továbbra is remek lemezeket készítenek, ha tehetem, megnézem a fellépésüket.
Az előzenekar valami tribute formáció volt. Nem is nagyon törtem magam, hogy láthassam őket. Viszont a főbanda kezdése előtt fél órával még kissé aggasztott, hogy csak lézengtek a teremben az emberek. Szerencsére mire a zenészek elfoglalták a deszkákat, a közönség is megérkezett, így már semmi nem állhatott egy újabb jól sikerült este útjába. Kezdésnek jelzéssel ért fel a kettes lemezről a Szóljon a rock!, amit egyébként eredetileg a billentyűs hangszereken játszó Gidófalvy Attila énekelt, de ez nem okozott problémát. Ráadásul a közönség jelentős része a buli elejétől a végéig együtt énekelte Misivel a dalokat.
Tíz nagylemezzel a hátuk mögött bőven volt miből meríteni, így vegyesen játszottak mindegyik korszakukból. A korai időkből olyan dalokat kaptunk, mint a Kisfiú, az Érezzél engem vagy a debütáló lemez lírája, a Virágdal, ami előtt a frontember kapott pár szál rózsát a közönségtől. De felhangzott a Hargita, a Kifutok a világból, a Megváltás nélkül, az Egyedül (járom a várost), volt Az utca kövén és meglepődtem, amikor az első lemez egyetlen instrumentális témáját, a Tisztelet a mestereknek címűt is lenyomták a zenészek.
Gitárosunk, Attila korát meghazudtoló elánnal tolta a gyors szólókat, és látszott rajta, hogy élvezi a játékot. De társai is megérdemlik az elismerő szavakat. Apró Karcsi basszeros végigmosolyogta a bulit, a korábban a Demonlordból megismert Világi Zoli pedig pontosan, feszesen ütötte az alapokat dobfelszerelésén, miközben most sem felejtette el rendszeresen pörgetni az ütőit. Sajnos nagyon gyorsan eltelt a másfél óra, ami aznap este rendelkezésükre állt. Körülbelül 20 nótát adtak elő. Természetesen a végére maradt leghíresebb tételük, a Vándor, ami alatt a közönség térdre ereszkedett, miként ezt már a korábbi Lord koncerteken is megszoktuk.
Azért olyan könnyen nem szabadultak: egy nóta erejéig még visszatapsolta őket a nagyérdemű, hogy ráadásnak eljátsszák egyik kedvencemet, a Tépett álmokat. Hiányérzetem azért így is maradt: jó lett volna hallani egy Zaklatott fényeket vagy az Ázom-fázom a szélbent a korai időkből, de aki jelen volt, így is biztosan jól érezte magát. Kívánok még sok-sok aktív évet nekik, és ahogyan a turnéjuk szlogenje is mondja: Irány az 50!
Hentes
Leave a Reply