Headbanger, Skelethal, Divine Eve

A Házi kedvencek rovatban általában fullos albumokról szoktunk szót ejteni, de én most úgy gondoltam, három csapat EP-jéről fogok néhány mondatban megemlékezni, ugyanis ezen az anyagok is igencsak a szívemhez nőttek, így hát kár lenne mellőzni őket. Igyekeztem olyan alkotásokat kiválogatni, amelyek az ezredforduló után láttak napvilágot és persze olyan csapatokat, amelyek inkább underground szinten ismertek.

Headbanger: Ready to Strike (2009)

A Headbanger egy lengyel heavy metal banda, amelyik 2005-ben alakult Szczecin városában. 2008-ban jelentkeztek egy demóval (Spikes and Leather), majd még abban az évben kijött a Nuclear Devastation EP, még erősnek mondható thrash és speed metal hatásokkal. Nem mondanám olyan anyagnak, amelyikre rögtön felkapnám a fejem, ha valahol megszólalna, viszont a 2009-ben kijött Ready to Strike már első hallásra megfogott. A sound is jóval vastagabb, arról nem is beszélve, hogy az albumon található három szerzemény piszok jó kis alkotás.

Egy félperces instrumentális izgatószerrel indítanak, aztán olyan fejrázásra késztető fémáradat özönlik felénk, hogy a farmerunk magától beszűkül. Érezni egy csöpp “Kill ’Em All” fűszert a dalokban, de nem vádolhatjuk őket azzal, hogy súlyos Metallica-kórtól szenvednének. Kisiel (basszus/ének), Fisher (gitár), Junior Morawski (gitár) és Radoslav (dobok) olyan nótákkal örvendezteti meg a hallgatókat, amelyekből úgy árad a heavy metal fanatizmus, hogy még az orosz hadsereg sem bírná visszaverni. Bár a hangzás igencsak vasbeton, mégis van benne egy egészséges adag nyers feeling. Kisiel rekedtes hangja is tökösebb irányba mozdítja a mutatót.

Kisiel

Nem tudom, a négy lengyel metalomán mi a francot csinált az EP megjelenése után, de volt egy rakomány tagcsere és csak nyolc év elteltével jelentkeztek a következő anyaggal, a First to Fight című fullos albummal, ami véleményem szerint szintén 10 pontos alkotás. Sajna a csapat 2019-ben feloszlott, úgyhogy ismét egy remek banda tűnt el a fémtérképről, de a Ready to Strike EP és a First to Fight album biztos, hogy megmarad azon fanatikusok szívében, akik az underground bandák fanatikusai.

Skelethal: Interstellar Knowledge on the Purple Entity (2014)

A Skelethal egy francia banda, amely Lille városában alakult 2012-ben. A bandát alkotó két figura, Jon Whiplash (basszusgitár, dob, ének) és Gui Haunting (basszusgitár, gitár, ének) együtt nyomta a thrasht egy Infinite Translation nevű formációban, aztán úgy gondolták, hogy jobban ki tudnak teljesedni a death metal bűzös világában. 2012-ben kidobtak egy demót (Morbid Ovation), majd 2014 márciusában megjelent az első EP-jük. (Deathmanicvs Revelation). Az anyag nem libbentette meg a halál köpenyét, viszont megmutatta, hogy van kraft a két francia ifjúban. Még ezen év novemberében megjelent a második EP, ami viszont már jelezte, hogy a srácok megtalálták a számukra kijelölt ösvényt, és a földalatti rajongókat is bólogatásra késztette, köztük engem is.

A négy saját szerzeményt és egy Carnage-feldolgozást tartalmazó, majd’ 22 perces korong egy igazi old school csemege. A dalok leginkább olyan bandák hatásának jeleit mutatják, mint a Dismember, a Carnage vagy az Entombed. Le sem tagadhatnák, hogy a svéd láncfűrész adoptált gyermekei, akik arra törekednek, hogy életben tartsák az ősök szellemét. Az első rövidke nóta egy intró, amely egy másik dimenzióba repíti a hallgatót, de aztán olyan mészárlás veszi kezdetét, hogy még a CD-t is újra kell élesztenem, miután kivettem a lejátszóból, és a hangfalakból kiömlő vér feltakarításáról már inkább említést sem teszek. A Carnage-feldolgozás is ott van szeren, a borító pedig szerényen fogalmazva is kibaszott állat. HEHE!! Az első teljes albumra 2017-ig kellett várni, de megérte, mert még ezt az EP-t is meg tudták fejelni. Az Of the Depths…című korong az egyik kedvenc death metal albumom lett.

Az anyag megjelenése után Jon lelépett, és Gui úgy döntött, hogy csak akkor van értelme a Skelethalt életben tartani, ha komplett csapatot tud összehozni. Ez sikerült is neki, így már négyes felállásban rögzítették a 2020-ban megjelent második albumot, (Unveiling the Threshold). Jon most egy Sépulcre nevezetű, friss csapatban dobol. A Skelethal nyilvánvalóan nincs híján a tehetségnek, és remélhetőleg még sok jó anyaggal örvendeztetnek meg bennünket. Egyébként pár éve sikerült Guival egy interjút is készítenem, és elmondhatom, hogy egy nagyon jó fej fazon. Arról nem is beszélve, hogy még a francia filmek terén is egyezik az ízlésünk! HAHAHA!!

Divine Eve: Vengeful and Obstinate (2010)

A Divine Eve története sokkal régebbről indul. 1992-ben alakultak az Egyesült Államokban, egy Plano nevezetű texasi városban. Az első lemezig nem jutottak el, csak 3 demó és egy EP (As the Angels Weep) került ki a kezeik közül, aztán 1995-ben letették a bárdokat. Az 1993-ban napvilágot látott EP-n hallható muzsika az egyik legmocskosabb death/doom téboly, amit valaha halottam. Attól függetlenül, hogy leginkább a lassú halál imádói, néha-néha úgy belelendülnek a tempóba, hogy ember legyen a futócipőjében, aki utol tudja érni őket.

A tagok ezek után más csapatokban tűntek fel, de egyik sem tett szert nagy hírnévre, Aztán 2008-ban gondoltak egyet és a Divine Eve újjáalakult, mégpedig az eredeti trió felállásban. A tagok névsora: Xan Hammack – gitár/basszusgitár/ének, Michael A. Sleavin – gitár/ének és Matt Killen – dobok. 2010-ben ki is adták ezt a 4 számos EP-t, és szerencsére a zene fikarcnyit sem változott. A 17 perces anyagon hamisíthatatlan death/doom ítélet-végrehajtás hallható. Piszok mélyen döngő gitárok, kínkeserves szólók és fület kényeztetően beteges megoldások. A gitárokból száműzött riffek szinte agyonnyomják a hallgatót, miközben lassú mozdulatokkal hámozzák le a húsáról a bőrt. Természetesen most is vannak olyan pillanatok, amikor hirtelen ötlettől vezérelve gyors menetre kapcsolnak, és az ember azon kapja magát, hogy a Divine Eve kirázza belőle a lelket a csontjaival együtt. Az utolsó dalban egy harsona is szerepet kapott, ami még sötétebbé, még félelmetesebbé teszi ezt az amúgy is könyörtelen nótát.

A csapathoz később egy Scott Cooksey nevezetű elmebeteg csatlakozott, aki átvette Xan-tól a basszusgitárosi teendőket. A Divine Eve még mindig aktív, és attól függetlenül, hogy ez az EP már 11 éve kijött, az istenért sem akarnak valami újabb cuccal előhozakodni. Örülnék, ha nem dobnák be a véres törülközőt, mert nagyon megkedveltem őket, és biztos vagyok benne, hogy meg tudnának lepni valami újabb kórsággal, ami szétrohasztja az agyamat. Úgyhogy bizakodom!!!

A cikk szerzője: Size 41 további cikk
1985 óta metálkodik! 2016 óta a Tales Of The Morbid Butchers Fanzine stábjának tagja. Versek és dalszövegek fabrikálásával, valamint logók tervezésével is foglalkozik. Főállásban több mint 20 éve boncmesterként dolgozik a kalocsai patológián.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*