Billy F Gibbons: Hardware (2021)

William Frederick Gibbons a ZZ Top énekes-gitáros-dalszerzője, a Hardware pedig a későbbi események tükrében akár egy soron kívüli ZZ Top lemez is lehetne… Javaslom, hogy a történet szálát a 2012-es La Futura lemez környékén vegyük fel; a korongot jómagam csak néhány hónapja fedeztem fel, a megjelenése idején sajnálatos módon átsiklottam felette… A lemez egy tömör, velős hard rock anyag, aminek legnagyobb erénye éppen az egyszerűségében rejlik. Gibbonsék összedugták a szakállukat a sokat szidott Rick Rubinnal, aki egy olyan megszólalást hozott össze nekik, amelyet minden AC/DC rajongónak hallania kellene! Az életerős album adta lendület azonban olyannyira nem bizonyult tartósnak, hogy a ZZ Top a lemezgyártás kapcsán lényegében parkolópályára került, Gibbons pedig elkezdett szólóalbumokat gyártani.

A Hardware 2015 óta már a harmadik önálló anyag a gitáros/énekestől, és ha hihetünk a kiszivárgott információknak, mind közül ez a legspontánabb cucc. Miközben szegény Dusty Hill és a dobos Frank Beard otthon, Texasban kalapálták véglegesre Gibbons dalötleteit, addig a dalszerző Matt Sorum meghívására Kaliforniába utazott, majd három hónapra ott is ragadt egy stúdióban a Joshua Tree környékén. A Guns N’ Roses, a The Cult, illetve a Velvet Revolver egykori dobosaként ismert Sorummal pedig nagy hirtelenjében ott, a semmi közepén össze is rakták a Hardware-t. A pároshoz csatlakozott az általam ismeretlen Austin Hanks gitáros, akinek neve azoknak lehet támpont, akik velem ellentétben otthonosan mozognak country rock körökben.

A karantén időszakában levezényelt sivatagi örömzenélés eredménye pedig júniusban jelent meg, a jó ZZ Top hagyomány szerint negyven percet alulról sem súroló tizenkét dalos korong képében. A borítókép egyértelműen jelzi, hogy a három -féle szólólemez közül ez utóbbi áll a legközelebb az anyazenekar dolgaihoz. A borítón lévő feltuningolt hot rod ugyan nem a 80-as évekből jól ismert Eliminator, hanem annak egy közeli rokona, de általa a hőskorhoz való kapcsolódási pont így is kétségtelenül adott. A prémborítású hangszereket és a gitárszintetizátorokat viszont jobb mielőbb elfelejteni, a Hardware ugyanis a La Futura album után akár a logikus folytatás is lehetne, ha Gibbons történetesen Hill és Beard társaságában rögzítette volna  a nótákat.

A tizenegy saját szerzemény mellett a Hey Baby, Que Paso képében kapunk egy feldolgozást is, amelynek eredetijét a 90-es évek legelején rögzítette a Texas Tornados. Aki a sikerkorszak után a 90-es években elveszítette a fonalat a texasi trió kapcsán, az jobb, ha egy lecsupaszított, valóban nyers, blues-os hard rock korongra készül, ami azért nem olyan egyenes vonalvezetésű, mint a valóban alapra vett La Futura volt. A Hardware nem kizárólag az alaphangszerekre építkezik, akad itt színesítés gyanánt Hammond orgona, sőt még némi női ének is az Államokban igen népszerű Larkin Poe jóvoltából, illetve van példa The Doors-os elszállásra is, sőt Gibbons hangja is mintha kevésbé lenne whisky-áztatta, mint az emlegetett – utolsónak bizonyult – ZZ Top korongon. A saját szerzemények egytől egyig olyan csuklóból kirázott blues rock tételek, amilyeneket egy ilyen vén róka rágörcsölés nélkül feltehetően negyedóránként simán össze tud hozni, mások pedig hiába is pofozgatnák őket akár heteken keresztül, mégsem lennének az igaziak.

A Hardware-t nem kell megfejteni, sőt magyarázni se nagyon érdemes, a szanaszét editált, sablonos megszólalású lemezek korában kifejezetten üdítő egy ilyen ösztönös, valódi rock lemez; ízlés szerint nevezzük akár blues, southern, vagy hard rocknak. Az anyazenekar terveit felülírta a basszusgitáros váratlan halála, de jelen állás szerint a ZZ Top sztorija mégsem ért véget, én pedig kíváncsian várom, hogy mi lesz a sorsa a még Hill-lel befejezett vagy legalábbis közel véglegesre csiszolt dalcsokornak! Bárhogy is legyen, a Hardware-hez bátran nyúlhatunk, ha egy vérbeli ZZ Top lemezt akarunk hallani!

Nameless

A cikk szerzője: Rattle Inc. 238 további cikk
A Metal Attack fanzine-t 1988 őszén indította két egri főiskolás, Benjoe és Coly. A lap a nyolcadik számtól jelent meg Rattle Inc. név alatt. A kiadvány összesen 18 számot élt meg, és 1991 tavaszán szűnt meg. A fanzine - negyedszázados kihagyást követően - online változatban, 2016 decemberében kelt újra életre a Facebook-on, és 2017 januárjában kapott saját felületet.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*