Aborted: Maniacult (2021)

Három évet kellett várni az új, szám szerint tizenegyedik Aborted lemezre. Előzetesen három dal is kapott videót az albumról, ami nagyjából már körvonalazta, hogy nem kell megijedni, nagyjából ott folytatják, ahol az előző – Terrorvision – esetében abbahagyták Sven de Clauwe-ék. Brutális, de technikás death/grind a stílus, továbbra is olyan módon előadva, hogy egy pillanatra se riasszák el a régi rajongókat. A belgiumi székhelyű, egyébként multinacionális összetételű csapat (olasz, holland, amerikai tagok is játszanak benne) már a koncerteken is lenyűgözött profi előadásával: élőben is simán, gördülékenyen tolják az intenzív, komplex témákat. Mondhatni, annyira profik, hogy a kisujjukból kirázzák azokat. Ami nem is csoda, hiszen ,,legújabb” tagjuk, a szólógitáros Ian Jekelis is 2015 óta aprít a soraikban, úgyhogy volt idejük összeszokni. Ennek megfelelően elvárható volt velük szemben, hogy ismét magasra tegyék a mércét korábbi önmagukkal szemben, és ismét valami zseniális alkotással álljanak elő.

Indulásnak szemrevételeztem a borítót. Hasonlóan gusztustalan festmény, mint az utóbbi dolgaik. A vizuális alaphangulatot biztosan megadja. Aztán a nyitó Verderf meglepően lassú, baljós témái után a címadó nóta már az utóbbi lemezeken megszokott Aborted-et mutatja, és ez a lendület kitart a lemez végéig, egyedül a másfél perces, instrumentális Verbolgen alatt törik meg a tempó,de az meg a hangulat miatt kell oda, ahol van. A szöveg egy H.P. Lovecraft történetet dolgoz fel, – nem meglepően – Aborted-esítve, kellően brutális és gusztustalan szövegképekkel lefestve a főszereplő őrült élményeit. Azt hiszem, ez egy átlagember számára már kényes téma lehet…

Egyébként az album 11 nótát tartalmaz. Személyes kedvencem a lemezről a blastbeat-esen induló Impetus Odi, amelyben a groove-os betét mellett egy fantasztikus gitárszóló is helyet kapott; a thrash-es, de néhol a késői Carcasst idéző Dementophobia, a ,,slágeres” Grotesque és a Drag Me to Hell. Ez utóbbi dal refrénjénél pedig az Anaal Nathrakh hangulata ugrott be elsőre. Ebben az ütős, Ken Bedene valami iszonyatosat aprít a dobjain. A vokált több helyen is vendégénekesek színesítik, olyan bandákból, mint a Fit for an Autopsy vagy a Crystal Lake. De Sven is képes magából különböző pokoli hangszíneket kicsikarni, a black metalos acsarkodástól egészen a death-es hörgésig, hogy hitelesen tolmácsolja a morbid szövegeket.

Összességében, az ötös egy remek, összetett albumot tett le elénk 2021-ben, amely sokrétűségével, komplexitásával és remek gitárszólóival kiemeli őket a mezőnyből. Ez egy olyan lemez, amit a későbbiekben is elő fogok venni, és még akkor is fedezek fel benne új dolgokat.

Hentes

A cikk szerzője: Rattle Inc. 238 további cikk
A Metal Attack fanzine-t 1988 őszén indította két egri főiskolás, Benjoe és Coly. A lap a nyolcadik számtól jelent meg Rattle Inc. név alatt. A kiadvány összesen 18 számot élt meg, és 1991 tavaszán szűnt meg. A fanzine - negyedszázados kihagyást követően - online változatban, 2016 decemberében kelt újra életre a Facebook-on, és 2017 januárjában kapott saját felületet.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*