A világ legnagyobb rockzenekara

100 Tagú Cigányzenekarról már hallottunk (az együttes a 80-as évek második felében a szocialista Magyarország egyik fő kulturális exportcikke volt), de mit szólnátok egy ezerfős zenekarhoz, amelyben minimum száz dobos ütné a ritmust, és több száz torokból szólnának három generáció legnagyobb rockhimnuszai? Nyilván sejtitek, hogy nem én fantáziálok, hanem valóban létezik ilyen: az alábbi cikkben az ő történetükről és néhány hasonló projektről szeretnék mesélni.

Mindenki ismeri a flashmobokat, amelyek résztvevőit interneten toborozzák némi spontánnak tűnő ökörködésre. A rockmobok, vagyis a tömeges közös muzsikálások létrejöttéhez, azt gondolom, ennél több szervezésre, egyeztetésre van szükség. Ilyeneket is láthattunk már szép számmal, különböző műfajokban, az interneten vagy akár élőben is.

A Rockin’1000 kezdeményezés egy alig százezer fős olasz városból, Cesenából indult útjára. Az ottani rockrajongók szerették volna, ha náluk is fellép a Foo Fighters, amihez mindenekelőtt pénzre és a vágyott zenekar figyelmének felkeltésére volt szükségük. Ennek érdekében ezer muzsikust invitáltak meg egy közös performanszra: 2015 júliusában előadták Dave Grohlék Learn to Fly című dalát, az erről készült videót feltöltöttek a YouTube-ra, amit azóta több mint 32 millióan néztek meg. Önkéntesek és adományozók álltak az ügy mellé, amelynek eredményeként 2015. november 3-án a Foo Fighters egy háromórás koncertet adott a városban, fellépésével az Ezrek teljesítménye előtt tisztelegve.

A sztori itt természetesen nem ért véget. Egy évvel később a Rockin’1000 több ezer fős közönség előtt lépett fel, és egy teljes, 17 dalból álló programot adott elő a cesenai Manuzzi stadionban, amelynek felvétele That’s Live címmel CD-n és vinylen is napvilágot látott. Mint később látni fogjuk, egy folyamatosan változó összetételű formációról van szó: a zenekarnak van egy stabil – olasz – magja, a szervezők és a különböző hangszeres szekciók „vezéregyéniségei”, azonban minden egyes külföldi fellépésre külön csapatot toboroznak az adott ország – úgy sejtem – jobbára fél-amatőr muzsikusaiból.

Természetesen a világ más pontjain is szerveztek hasonló megmozdulásokat, a Rockin’1000-től teljesen függetlenül vagy éppen általuk inspirálva. Összegyűjtöttem néhány ilyet, és nem időrendben, hanem aszerint állítottam sorba őket, hogy mennyire tetszik az adott produkció.

Ugorjunk át először a brazíliai Florianópolisba, ahol 2018 augusztusában egy csaknem 500 fős dobzenekar adta elő az AC/DC Thunderstruck-ját. Lenyűgöző a köztük lévő összhang, ám számomra hiányzik a képről a felszabadult öröm, az extázis, a mosoly az arcokról (mondjuk, a videó kezdőképe éppen megcáfol, viszont a produkcióra általában igaz a kijelentés).

Magyarországon – nem titkoltan a Rockin’1000 hatására – 2017-ben alakult meg egy zenészekből álló baráti társaság, a Cityrocks, amely egy évvel később, 400 hazai és külföldi muzsikus részvételével adta első utcai koncertjét Csongrád megye székhelyén (SzegedRocks 2018). A KecskemétRocks 2019-en ötszáz zenész játszott egy 12 számból álló repertoárt, az idei, dunaújvárosi happeningen pedig – a járványügyi korlátozások mellett is – 150 magyar és román muzsikus vett részt.

Orosz barátainknál is élénk underground rock/metal élet zajlik, bár az ilyen performanszokra messze nem jönnek össze annyian, mint néhány ezer kilométerrel nyugatabbra. Náluk ezek az események RockNMob címmel futnak. Találtam koncertrészleteket a Moszkva folyó partjáról, ahol 270 muzsikus játssza – jó részük arcfestéssel – a Kiss I Was Made for Lovin’ You-ját és a Scorpions Rock You Like a Hurricane-jét. És egy kisebb létszámú szamarai összejövetelt is, ahol a Green Day 21 Guns-a és egyéb rocknóták kerültek terítékre (egyébként úgy tűnik, ez a rendezvény volt az első, még 2016-ban). Ami azonban a legsúlyosabb, az a Metallica Sad But True-jának előadása; a produkció állítólag James Hetfieldék tetszését is elnyerte, videóját saját Twitter oldalukon is megosztották.

Hasonlóan az olasz és a magyar kezdeményezéshez, a RockNMob mögött is egy ebből a célból létrejött szervezet áll, weboldalukon hirdetik meg a következő eseményt, ott lehet jelentkezni a közös muzsikálásra. Szerveznek téli (havas!) szabadtéri fellépéseket és karantén-koncerteket is, amikor is mindenki otthon, kamera vagy a számítógép képernyője előtt játszik, amiből ugyan hiányzik a fizikai együttlét katarzisa, viszont egy igazán nemzetközi egymásra találást tesz lehetővé. Az alábbi videón 35 országból összesen 266-an tisztelegnek Chester Bennington emléke előtt.

A következő videó, mondhatni, a Linkin Park-rajongó tízen- és huszonévesek rockerlelkű szüleinek szól: a hollandiai Haarlem nagy piacterén, a Grote Markton 250 hangszeres és énekes adja elő Neil Young szabadsághimnuszát, a Rockin’ in the Free World-öt (amit sokan a Pearl Jam és a G3-ak előadásában ismerhetnek). Az átlagéletkor itt egy kicsit magasabb, az arcokon látható átszellemültség azonban ugyanaz. Megjegyzem, erre a bulira 2016 májusában, az olasz Rockin’1000 első koncertje előtt két hónappal került sor.

És ha már újra szóba került a világ legnagyobb rockzenekara, fejezzük is be velük a sztorit! Koncertjeik az elmúlt években mind gyakoribbakká, rendszeresebbé váltak, mindenhol szívesen fellépnek, ahol van elég hely ezer muzsikus számára és ahol van rájuk – fizetőképes – kereslet. Párizsba például visszajárnak: ott a jegyek idén 29, illetve 39 euróba kerültek, és ha a néző nem is tud karnyújtásnyi közelségbe kerülni a zenészekkel, a kollektív extázis így is garantált.

Mint egyes videókon látható, a koncertnek van egy karmestere vagy ceremóniamestere, aki diktálja az ütemet, felpörgeti az egyes szekciókat. Negatívumként említhetnénk, hogy az energiákat nem engedik teljesen szabadon, azok szabályozott mederben áramlanak, de ez ennyi résztvevő esetében nem is működhet másként. Másrészt egyik ilyen produkciónak sem a kőkemény metal, sokkal inkább a rock a fő profilja, az olyan korszakos nóták, amelyeket mindenki – zenész és néző is – egyformán jól ismer. Mondhatni, a régi, tábortűz melletti közös énekléseket és a kollektív örömzenélést hozták vissza – és helyezték üzleti alapokra. 🙂 Amiről tudok, hogy az olasz és a magyar társaság is szervez hasonló szellemiségű nyári táborokat, ahol több lehetőség nyílik a kisebb-nagyobb csoportos jammelésekre, spontán megmozdulásokra (ilyenekről is vannak fent képes beszámolók a YouTube-on).

Az alábbi videó erejét is imádom, kár, hogy az előadók közül csak a dobosokat mutatják, és hogy a közönségből egyedül a B-közép őrül meg erre a Ramones-klasszikusra (ugyanerről a néhány percről másik két videó is elérhető). Vicces, ahogy a fellépők időt hagynak a közönségnek arra, hogy a dobok szavára, némi fáziskéséssel ráüvölthessék a „hey ho let’s go”-t, amit aztán a náluk profibb énekesek gyorsan helyreraknak.

Utolsó előttiként jöjjön a kedvencem, egy korszak himnusza, amin az általam látott koncertrészletek közül a legnagyobb a katarzis, ráadásul a zene is úgy szól, mint az állat. Számomra ebben a műfajban ez a klip a csúcs, valahányszor látom-hallom, a hideg futkározik tőle a lábamon:

A 2019-es párizsi, Stade de France-beli koncert egyébként jó minőségben, teljes egészében fent van a neten. A film a zenészek világosban történő bevonulásával, bemutatásával kezdődik: az elején egy kissé megilletődött civileknek tűnnek, akik mintha vonakodva, gyomorgörccsel vállalták volna el, hogy több ezer néző előtt számot adjanak a tudásukról. A legtöbbjük valószínűleg soha nem játszott még ekkora közönség előtt. Aztán belekezdenek az AC/DC Highway to Hell-jébe… Kár, hogy sokáig világosban játszanak, így egy ideig nem születik meg az a varázslatos miliő, ami jó háromnegyedóra elteltével, a füstködnek és spotlámpáknak köszönhetően kezd érezhetővé válni.

Nem vagyok The White Stripes-rajongó, még csak nem is ismerem a csapat munkásságát – leszámítva a focimeccsek gólörömeként ismert Seven Nation Army fő dallamát, ami itt a koncert egyik fénypontjává, plusz ennyi hangszertől igazi metal nótává válik. Valóságos törzsi rituálé: még a karmester is megfekszik tőle, a közönség ovációja pedig majdnem újrajátszatja a dalt az Ezrekkel.

„Itt nincsenek rangsorok, díjak, győztesek vagy vesztesek; mindenki csatlakozhat a Világ Legnagyobb Rockzenekarához, akár előadóként, akár nézőként. Nincsenek korlátok, a zene által keltett érzelmeket egyforma intenzitással éljük meg” – írta Fabio Zaffagnini, a Rockin’1000 ügyvezetője. „Itt nem játszik szerepet a politika, nem számít a bőrszín, a nemi, a nemzeti vagy a vallási hovatartozás, az életkor – csak a tiszta zene van, és ebben a világban mindenki gyönyörű!” – tette hozzá egy kommentelő. Tiszta hippi duma, de szimpatizálok vele. És hiszek a zene közösségformáló erejében. Peace, love, happiness! 🙂

www.rockin1000.com
www.cityrocks.hu
https://rocknmob.com/

A cikk szerzője: Coly 1130 további cikk
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*