„A próféciák egyfajta útmutatások, figyelmeztetések”

Beszélgetés Rolf Kasparekkel, a Running Wild frontemberével

A hamburgi származású banda annak a melodikus power metalnak az egyik német helytartója, amelyből a ’80-as, ’90-es években számos fontos irányzat alakult ki. A zenekar 1981 óta működik ezen a néven, aminek így pontosan 40 éve, de a metal szcéna számára csak 1984-től váltak fontossá. Azóta a csapat számos csúcsot és mélypontot élt át, egészen 2009-ig, amikor is a főnök, Rolf „Rock’n’Rolf” Kasparek feloszlatta az együttest, amely 2011-ben újraindult. Az új album (Blood on Blood) 2021. október 29-én jelent meg, ez adta az apropót az interjúhoz a szimpatikus gitáros-énekessel.

Szia, Rolf! Korábban személyesen is találkoztunk már: először a Jolly Roger turnén, Magyarországon (Miskolcon), 1987. október 5-én. Akkor összesen öt koncertet adtatok nálunk.

Lehetséges, de sajnos nem emlékszem az első találkozásra. 🙂 Egy turnén rengeteg emberrel futsz össze, és sok minden történik.

Néhány éve láttuk egymást utoljára a kölni Saturnban, ahol Preacher (Gerald Warnecke – a zenekar első szólógitárosa) is ott volt.

Igen, ez megvan. 🙂

Kapcsolatban vagy még a Running Wild első nagylemezes felállásának tagjaival?

Haschével már régóta nem. 2003-ban mindannyian szórványosan érintkeztünk egymással, azóta pedig amikor bejelentem a fellépéseket, egyébként nem igazán. Valahogy minden elaludt.

Ez valamennyire érthető: a dolgok változnak, és mindenki külön utakon jár.

Pontosan. És ennek semmi köze ahhoz, hogy bírjuk vagy nem bírjuk egymást. Sok embert ismerek, akik azt mondják: gyerekkorunkban születnek az igazi barátságok, később már nem alakulnak ki olyan mély kapcsolataink, mint korábban. Így kell ránézni.

Az első nagylemez óta követem a pályafutásodat, vagy valamivel korábbról, amikor megjelent a Death Metal split samplere. A korai évektől egészen a mai napig jó néhány témakörrel foglalkoztál, és ha nem tévedek, az új albumon is összesen négy ilyen van: a kalózok, a prófécia, a szabadság és a küzdelem. Mi jöhet ezután a Running Wild világában?

Nem számoltam össze a témákat, de igen, van néhány. Már egy ideje írom ezeket a dalokat, és próbálom a Running Wild teljes spektrumát végigzongorázni. Tíz dalt írtunk, a zenekaron belül mindenkinek alkalmat adva arra, hogy így vagy úgy beépítse a saját ötleteit. Minden nótában van valami, ami a többi számban nincs meg: egy újabb szín, egy árnyalat, ami egy kicsit más. Ez a legérdekesebb a Running Wild-ban, ami pedig magát a produkciót illeti, a legjobb, amit a banda valaha összehozott. A Blood on Blood szerintem nagyon erős album lett, azt persze nem tudom megmondani, hogy a rajongók hogyan fogadják majd.

Ami az epikus dalokat illeti, azokhoz még mindig vannak technikai ötleteim. Nálam ez úgy működik, hogy rengeteg témám van, amiket csak akkor használok fel, ha az adott dalba illőnek érzem őket. Példának okáért, már régóta megvoltak azok a témáim, amelyek végül csak 2000-ben, a Victory albumon jutottak el a közönséghez. Kezdetben nem éreztem őket elég ütősnek, dolgoznom kellett még rajtuk, így eltartott egy ideig, míg végre stúdió-éretté váltak. Azt viszont, hogy mi lesz a jövőben, nem tudom megmondani.

Az olyan dalok, mint a Wings of Fire és a Say Your Prayers Jeruzsálemi János (Jean de Vezelay, 1042-1119, a templomos lovagrend egyik alapítója – a szerk.) próféciáiról szólnak.

Igen, bár ennél sokkal többről van szó ezekben a dalokban. A történelem során emberek ezrei voltak, akik előre láttak dolgokat és próféciákat írtak. Közülük választottam ki egyet, aki ezeket egyértelműen közölte, és nem titkosította annyira, mint például Nostradamus. Ha végigolvasod, egyből megérted, hogy mit akar mondani, persze egy 12. századi szerzetes szavaival. Azonban nem csak egy személy kinyilatkoztatásairól van szó, hanem rengeteg jóslatról. Egy csomó könyvet olvastam ebben a témában, és vannak bennük hasonlóságok, átfedések. Ezeket használtam fel a dalok megírásához. Vajon ezek a jóslatok valóra fognak válni? Nem tudom. Viszont érdekes velük foglalkozni. Többek között erről szól a Say Your Prayers is. Ez a dal valójában már másfél éves, és 2020-ban, amikor nekiálltunk a lemez megírásának, Németországban is tanúi voltunk néhány sorsfordító eseménynek, úgyhogy egy kicsit zavarba hoz, amikor ezek a próféciákban is szereplő dolgok valóban megtörténnek.

Te magad mennyire hiszel a próféciákban?

A „hinni” nem a megfelelő szó erre. A próféciák egyfajta útmutatások, figyelmeztetések. Hadd mondjam el: ha egyszer A, B és C megtörtént, feltételezhetjük, hogy D is meg fog történni. Ennek a megértése segíthet abban, hogy elkerüljük a károkat, vagy előre megtudjunk valamit, amin különben meglepődnénk. És ez a prófécia igazi lényege: segít áthaladni a nehéz vagy veszélyes időszakokon. Azok a „látók”, akik ennek a tudásnak a birtokában vannak, és figyelmeztetni akarják az embereket, soha nem adnának meg egy konkrét dátumot. Rámutatnak egy sorozatra, amelyben bizonyos dolgok történnek. Ennek semmi köze a hithez. Vannak, akik mindenben hisznek, de én nem tartozom közéjük. Inkább olyan vagyok, aki a próféciákat útmutatóknak tekinti a nehéz idők átvészeléséhez.

A Wild & Fire és a Wild, Wild Nights parti rock nóták. Honnan jöttek ezek az ötletek? Esetleg még mindig a rock’n’roll életmódot éled?

Nem, ezek csupán azt az igyekezetemet tükrözik, hogy minden dal más, új arculattal járuljon hozzá a lemezhez. Először a Wild, Wild Nights-ot írtam meg, a Blood on Blood-dal és a Say Your Prayers alapriffjével együtt. Ezek különböző ötletek voltak, és a Wild, Wild… jól kiegészítette a többi témakört azzal, hogy behozta a képbe a szórakozást, mivel a többi nóta témája akár le is húzhatja a hallgatót. A szöveg viszonylag rövid, mindössze másfél strófa, bárki végigkiabálhatja. Itt a dallam a fontos, a szöveget kiegészítésnek kell tekinteni. Ez a nóta az ünneplésről, a szabadságról és az egyedüllétről szól, és ezeknek a daloknak tulajdonképpen ez a fő üzenete. Én is buliznék abban az értelemben, hogy jól érezzem magam. Nem hajtom le a fejem, és nem veszek be kokszot. Ez nem én vagyok.

A The Shellback pedig a kelta intróval egy tipikus Running Wild-szerzemény tengerész témával.

Ez volt az egyik utolsó dal, amit a Blood on Blood lemezre írtam. A bevezető egy idézet a Black Hand Inn albumról. Kezdetben csak az alapdallam volt meg, aztán találtam ki, hogy elmesélem a sztorit, ami a Black Hand Inn előtt történt. És innen jött az ötlet, hogy ezt az idézetet használjam bevezetőnek. Ez a szám akár a Black Hand Inn-en is szerepelhetett volna.

Honnan kapod a dalokhoz az inspirációt? Könyvekből, filmekből?

Erre nincs egységes képlet. Néha csak a cím van meg, aztán jön a dallam- vagy a riffötlet, vagy a cím ösztönöz a történet megírására. Így jött például az ötlet, hogy írjak egy dalt a harmincéves háborúról. Ez egy háborúellenes dal, és régóta létezik. Ehhez nem volt zenei ötletem, vagy nem volt elég jó ahhoz, amit elképzeltem. Általában olvasok egy könyvet, és eszembe jut egy gondolat, vagy feltűnik valami a tévében, a hírekben, amitől támad egy ötletem. Esetleg találkozom egy szóval, egy címmel, amiből aztán egy dal címe lesz.

Hogyan került klasszikus kabalád, Adrian a három muskétás-korabeli, liliomos végű kereszttel az új album borítójára? Te vagy Adrian, a másik három tag pedig a muskétások, és együtt alkotjátok a kereszt négy szárát?

Nem. A három testőr című filmből valószínűleg mindenki ismeri ezt a muskétás szimbólumot. A Blood on Blood az „Egy mindenkiért, mindenki egyért!” elvről, a bajtársiasságról szól. Ez jól passzol a kalózos tematikához, hiszen a tengeri rablók is eszerint éltek, küzdöttek. Az az ötletem támadt, hogy készítek egy hibridet: a muskétások liliomos keresztje lett az új szimbólum a kalózkoponyával és a keresztezett kardokkal. Mindez nagyon jól mutatott együtt, így ez lett a végső változat.

Megengedsz egy pár kritikus kérdést, amelyek másokban is felvetődhetnek?

Persze.

„Melegen”, analóg módon vetted fel az albumot, vagy minden „hideg”, digitális?

Az utóbbi.

Michael Wolpers tényleg dobolt a felvételek során?

Igen, Michael dobolta fel az albumot.

Sok ’70-es, ’80-as évekbeli banda hatását is hallom a lemezen. Még mindig ezek a csapatok a legnagyobb példaképeid, vagy a kortárs zenekarokat is szereted?

Is-is. Elég nyitott vagyok ezen a téren, nem tartom magam tipikus metalrajongónak. Ha fémzenéről van szó, akkor elsősorban a New Wave of British Heavy Metal bandáit szeretem: a Judas Priest-et, az Iron Maident, a Saxont stb. A többieknek sorba kell állniuk. Alapvetően ez az én világom, de hallgatok The Silverplant és klasszikus rockot is a ’70-es évekből, például Bad Company-t. Mindent, ami a rock ‘n’ rollhoz kapcsolódik.

Azt hittem, zeneileg még mindig a W.A.S.P. áll hozzád a legközelebb.

Ez így van – ha a tengerentúlról beszélünk. Szinte ők az egyetlen metal banda az Egyesült Államokból, akik igazán jelentenek számomra valamit. Szeretem viszont az ottani hard rockot, az olyan bandákat, mint a Kiss, a Y&T, a Cinderella, vagy a Great White. De mint említettem, elsősorban a brit heavy metalt kedvelem.

Az albumon kívül tervezel más megjelenést is a közeljövőben?

Nem. Most a Blood on Blood-on van a fókusz; azt, hogy lesznek-e később fesztiválos szerepléseink vagy lesz-e újabb lemez, jelenleg nem tudom megmondani. A Covid-19 miatt várnunk kell, és idővel meglátjuk, hogyan alakul a helyzet. Ezt követően döntöm majd el, hogy nekiállok-e a következő albumnak, vagy valami másba kezdek bele.

Amikor évekkel ezelőtt személyesen beszéltünk, azt mondtad, hogy már nem akarsz turnézni. Változott azóta az ezzel kapcsolatos véleményed? Ha nem, miért?

A hozzáállásom semmit nem változott. Tavaly négy fesztiválon játszottunk volna, amiket a koronavírus-járvány miatt elnapoltak. Ezek után senkit nem akarok ezzel áltatni: bejelenteni, majd törölni a dátumokat. Ennek semmi értelme, és a rajongókat is kikészíti. Újabb felkéréseket valószínűleg akkor fogok kapni, amikor kiderül, hogy ezek a fesztiválok megvalósulhatnak. De már nem lesz teljes turnénk.