Úgy gondolom, hogy a ’70-es évek legvégén kialakult N.W.O.B.H.M. egyrészt megújította, másrészt pedig új irányba terelte a heavy metal muzsikát. Kis túlzással a Black Sabbath, a Led Zeppelin, a Deep Purple – akikre minden visszavezethető, és akikkel minden elkezdődött – „lejárt lemezekké váltak”, és egy új, friss generáció bukkant fel a színen.
A ’70-es évek végére a „keresztapák” vezette heavy metal stílus újszerűsége elveszett, népszerűsége csökkent. A rockzenében ekkorra a jóval nyersebb megszólalású punk vette át a főszerepet. A punk mozgalom hatására a fiatal brit heavy metal zenekarok megszabadultak a műfajra korábban jellemző blues és hard rock elemektől, felpörgették a zene tempóját, bekeményítették a hangzásukat, és ennek köszönhetően egy újfajta, keményebb, gyorsabb, de továbbra is dallamos heavy metal jött létre. A Judas Priest nemcsak a zenében, hanem a külső megjelenésben is új utat mutatott. A „farmer, bőr, szegecsek és láncok” lett az új trend az öltözködésben.
Érdekes viszont, hogy neves zenei magazinok, mint a New Musical Express vagy a Melody Maker kezdetben nem vettek tudomást a heavy metalban zajló változásokról, amelyekről a mozgalomnak nevet adó Geoff Barton révén egyedül a Sounds magazin tudósított. (Barton később megalapította az első, kizárólag heavy metallal foglalkozó magazint Kerrang! címen). Nem részletezem tovább a történetet, mint ahogy a megannyi zenekar felsorolására sem térek ki, maradok cikkem tárgyánál.
Úgy gondolom, hogy a Venom pályafutásának kezdetét január végén már alaposan kiveséztem (itt), tehát erről felesleges továbbiakat írnom, úgyhogy hölgyeim és uraim, üdvözöljük Önöket a Pokolban! A heavy metalon belüli új stílus, a black metal 1982-ben látott napvilágot, előzményei egy évvel korábbra vezethetők vissza, amit a „művészurak” 1981 augusztusában rögzítettek Newcastle-ben, az Impulse stúdióban és dobtak piacra ugyanazon esztendő decemberében. A Motörhead akkor már népszerűsége csúcsán volt, óriásit robbantottak az Ace of Spades-szel, a Venom pedig erre akart rátromfolni.
Ahogy a Sons of Satan-nel elindul a műsor, teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy melyik zenekar gyakorolta Cronosékra a legnagyobb hatást. Felállást, hangzást, dalstruktúrákat illetően minden önmagáért beszél, a végeredmény pedig korának legszélsőségesebb zenéje volt. Az egyszerűen megfogalmazott, túl nagy virtuozitást, felkészülést nem igénylő, bulldózer basszussal megtámogatott tételek semmi hasonlóságot nem mutattak a dalcentrikus megközelítéssel operáló pályatársaik szerzeményeivel. Ahogy a Motörhead, úgy a Venom is ki akart tűnni a mezőnyből. Punkosan nyers környezetbe ágyazták nótáikat; a Welcome to Hell-ről, a Schizóról, a Poisonról, vagy az Angel Dustról nem lehet litániákat írni.
Az azonban elvitathatatlan, hogy mind az egyetemes heavy metal történet, mind a Venom jó pár klasszikusa kapott helyet a korongon, gondolok itt elsősorban a Live Like an Angel (Die Like a Devil)-re, a Witching Hour-ra, a One Thousand Days in Sodomra, illetve az In League with Satan-re, ugyanakkor „üde színfolt” az instrumentális Mayhem with Mercy. Később erre a vonalra ugrott rá hazájukban például a Raven és a Tank, míg világviszonylatban a Metallica, a Slayer, a Hellhammer, a Bathory, a Sodom, meg nagyjából minden csapat, amelyik a gyors, súlyos zenék felségvizein akart alkotni a továbbiakban.
Bárhogyan is akarom, a Welcome to Hell kapcsán nem tudom tovább szaporítani a szót; nem lehet, de nem is kell, minden önmagáért beszél, történelem íródott 1981-ben. Feltételezhetően minden másképpen alakult volna az extrém metal muzsikában, ha annak idején nem látott volna napvilágot a Welcome to Hell és a Black Metal.
Leave a Reply