Thrombus, Caedeath

Mivel a két csapatról alig tudtam valami információt összegyűjteni, úgy döntöttem, hogy egy cikkben emlékezem meg „egyetlenegy” lemezükről.

Thrombus: Mental Turmoil (1993)

Az amcsi Thrombus 1991-ben alakult Oregonban, bár az évszám nem száz százalékosan hiteles forrásból származik. A stílus neve death metal. Ez az album szerintem tulajdonképpen egy demó, amit az oregoni Michael Cooper Recording Studióban rögzítettek 1992-ben, mindössze három nap alatt, majd az anyag 1993-ban meg is jelent, mindössze 100 példányban. Ugye erre az időszakra a műfaj nagykutyái már rengeteg, azóta alapművé érett albumot termeltek ki, sőt egyesek már más ösvényeken indultak tovább. A Thrombus négy harcosa viszont nem kívánt haladni a korral, és megmaradt a death metal ősi hangzásánál.

Az anyag mindössze 23 és fél perces, de akkora adag nyers mocskosság van benne, hogy azonnal megtalálja mindazok rothadó szívét, akik imádják a 80-as évek death vagy death/thrash csapatait. Darren Baker basszusgitáros, Karl Fowler dobos/énekes, Isamu Sato gitáros és Mike Brown gitáros/énekes olyan barátságosan közeledik a hallgató felé, mint egy kiéhezett zombihorda. A hat nóta kíméletlen kegyetlenséggel trancsírozza fel az embert, és mire feleszmélnél, már darabokban találod magad a padlón. Puritán hangzás, a bőrt felszaggató riffek, tébolyult szólók és dühös, rekedtes üvöltözés – ez az egész lényege. A tempó leginkább sebességmániás, csak néha enged a gyorsaságból, de akkor is képes maradandó sérüléseket okozni. Attól függetlenül, hogy az „albumot” egy stúdióban rögzítették, tök olyan, mintha ez a négy elmebeteg itt zajongana a hátam mögött, csak azt figyelve, hogy mikor tudják egy jól irányzott riffel elválasztani a fejemet a nyakamtól.

Mint említettem, az anyag kazettán jelent meg, és gondolom, anno csak a csapattól lehetett beszerezni. Viszont a kolumbiai La Caverna Records 2018-ban kiadta CD-n. Én is csak úgy jutottam hozzá, hogy a legyártott 400 példányból két darab a fanzine-ünk főszerkesztőjénél landolt valamilyen üzleti cserebere által.

A banda nem volt hosszú életű, a Mental Turmoil világra jötte után kilehelte a lelkét. Az az igazság, hogy 1993-ban a kiadók már nem kapkodtak két kézzel az újabb csapatok után. A basszer kivételével a többiek újabb együttesekben tűntek fel, olyanokban, amelyek a 2000-es években alakultak, úgyhogy ők is jó hosszú pihenőről tértek vissza a zenei frontra. A Thrombus egy fasza kis csapat volt, amely többre vihette volna, de hogy azért fulladt-e be, mert egy kiadó sem látott bennük fantáziát, vagy azért, mert már ők sem éreztek nagy vágyat a zajongás iránt, azt még száz öregasszony sem tudja, nemhogy én!! HEHEHE!!

Caedeath: Nuclear Death (2012)

Na, erről a francia black metal hordáról sem tudtam égig érő mennyiségű információt felhalmozni. Ha hihetünk a Metal Enciklopédiának, 1997-ben alakultak Párizsban. 2002-ben megjelent egy négyszámos demójuk, viszont az első és egyetlen albumuk csak 2012-ben látott holdvilágot. A csupán kazetta formátumban, 200 példányban kiadott anyagot én is csak komoly küzdelmek árán tudtam begyűjteni, és bizony megkérték az árát. HEHEHE!! A trió felállásban büntető banda tagjainak névsora a következő: Heretik – dobok/ének, Toxik – gitár/ének és Sieg – basszusgitár (utóbbi 2011 óta sajnos már nincs az élők sorában).

Az amúgy 2008-ban rögzített felvétel a maga 34 percével a megtestesült gonoszság. Egy tök beteg zongorás intróval veszi kezdetét a lelkek megrontása, majd igazi zsigeri, old school black metal massza tömíti el a hallgató testnyílásait. Sodró riffvihar, mély és zajos sound, valamint zsigeri gyűlölet jellemzi a lemezt. Itt bizony nincsenek szintetizátorszőnyegek, tradicionális hangszerek és egyéb különlegességek, csak az ősök csontjaiból kiszippantott black metal velő. Amikor hallgatom, egyfajta tébolydában érzem magam, máskor pedig valamilyen csatában, ahol tetemeken keresztül gázolva próbálok közelebb jutni a lejátszóhoz, hogy csutkára tekerhessem a hangerőt.

Említettem már párszor, hogy nem vagyok nagy black metal-fogyasztó, de a Caedeath nálam úgy betalált, mint valami gránát. Teljesen belehabarodtam ebbe az albumba, többek között ezért is voltam képes komoly összeget kipengetni a kazettáért, amit nemigen tennék meg, csak akkor, ha valami különlegességről lenne szó. A dalok sebessége általában gyors, de bőven vannak vérben való dagonyázáshoz illő közepes tempók is. Toxik és Heretik hangja is megérne egy fekete misét. Nem tudom, hogyan osztották fel egymás között a feladatokat, de hallhatunk itt mély hörgést és olyan károgást is, amire csak egy erősítőre kötött, torokgyulladással küszködő varjú képes.

A Nuclear Death megjelenése után a csapat nem folytatta áldásos tevékenységét, főleg hogy Sieg már a túlvilágon zenélt tovább. Heretik jelenleg egy Tsar Bomba és egy Supertanker nevű csapatban nyomul, Toxik pedig játszott a szintén zseni Coitus Diaboliban. A Caedeath kihagyhatatlan, ha szereted az underground csapatokat vagy a koromfekete, istentelen zenéket.

A cikk szerzője: Size 41 további cikk
1985 óta metálkodik! 2016 óta a Tales Of The Morbid Butchers Fanzine stábjának tagja. Versek és dalszövegek fabrikálásával, valamint logók tervezésével is foglalkozik. Főállásban több mint 20 éve boncmesterként dolgozik a kalocsai patológián.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*