The Offspring: Let the Bad Times Roll (2021)

A cím láttán feltehetően sokan felhúzták a szemöldöküket, mondván, mi keresnivalója van itt a kaliforniai pop punk csapatnak… Mivel Dexter Hollandék már többször is meg lettek említve oldalunkon, akár főszerkesztőnk útján a Conspiracy of One lemezük kapcsán, akár Gabrielkiss kolléga révén az Americana album jogán, másrészt mivel jómagam még adós vagyok a privát Guilty Pleasure cikkemmel, Coly előzetes rábólintása után úgy döntöttem, hogy megemlékezem erről a friss, de már nem ropogós albumról.

Aki a 80-as években vált metalossá, többnyire rossz szájízzel emlékszik vissza a 90-es évek közepére; nem elég, hogy az évtized elején a grunge csapatok a mainstream-ben akaratukon kívül levezényelték az őrségváltást, néhány év múlva jöttek a punknak nevezett kaliforniai popcsapatok, ráadásul mindezek tetejébe az évtized utolsó harmadában a nu metal is bejelentkezett. Akik viszont hozzám hasonlóan a 90-es években eszméltek tudatukra, többnyire ezen irányzatok képviselői útján kezdtek ismerkedni a keményebb műfajokkal, ha pedig volt bennük hajlandóság, és nem elégedtek meg a felszínen tapasztaltakkal, rajtuk keresztül jutottak el az alapokhoz, illetve a mélyebb rétegekhez.

A The Offspringre bármit lehet mondani, a trendek meglovaglásával viszont végképp nem vádolható az 1984-ben Noodles gitáros és Dexter Holland énekes által alapított zenekar. A Ramones és a Bad Religion nyomdokain útnak indult négyes az 1994-es Smash lemezzel robbantott, de addigra már egy évtizednyi zenekarozás és két független kiadós lemez is a hátuk mögött volt. A kaliforniai punk hullámának lecsengése után pedig még egyszer sikerült felkapaszkodniuk az eladási csúcsokra az Americana koronggal. A zenekar azóta is aktív, jóllehet a két alapító mellett a ritmusszekció időközben többször is lecserélődött, és maga az együttes sincs már a fókuszban, viszont túlélték önmagukat, ami például a grunge csapatoknak csak elvétve sikerült.

A zenekar kilencedik stúdiólemeze kilenc évvel az előző korong után, idén áprilisban jelent meg, számomra pedig visszahozta megboldogult tizenéves korom emlékeit. Lehet elmélkedni azon, hogy majd’ egy évtized után egy mindössze 33 perces lemezzel visszatérni mennyire elegáns dolog, én mindenesetre nem vártam tőlük egy American Idiot-ot, így sokakkal ellentétben emiatt nem kötözködnék. A Let the Bad Times Roll borítóján a mexikói halálistennő, La Catrina görbe tükröt tart a mai amerikai társadalom elé. Drogok, fegyverek, bűnözés, pénz, halál… avagy semmi új nincs a nap alatt.

A tucatnyi dal első fele klasszikus Offspring. Dexter az évtizedek alatt veszített ugyan a magasabb hangtartományokból, meglévő adottságaival viszont ügyesen gazdálkodik. Sehol nem vállalja túl magát, ilyen bakik egyébként sem férhetnének egy Bob Rock felügyelete mellett készült lemezbe. A Coming for You dallal véget érő “A oldal” hat szerzeménye a Conspiracy of One vagy a Splinter lemezről sem lógott volna ki. Közülük a This Is Not Utopia és a Behind Your Walls pedig akár a korai albumokra is felfért volna.

A korong második fele viszont a kísérletezés terepe, kezdve a boogie-es, ős rock’n’roll-os We Never Have Sex Anymore-ral. A számomra leginkább meglepő dal viszont az ezt követő Grieg-átirat, a metalos körökben a Savatage révén ismert In the Hall of the Mountain King átdolgozása, ami voltaképpen egy rövid átvezető a számomra csúcspont The Opiod Diaries előtt. Utóbbi ugyanis egy pörgős punk rock himnusz, amely a Hassan Choppal egyetemben a lemez második felének energiabombája. Ha a Grieg-átdolgozást meglepőnek neveztem, a Gone Away-ről a sokkolótól jobb jelző nem jut eszembe, nem mintha extrém lenne, éppen ellenkezőleg. Ez ugyanis egy zongorás ballada, az érzelmes, de nem érzelgős fajtából, egyébként jelen esetben egy önfeldolgozásról, az 1997-es Gotta Get Away átiratáról van szó. A záró Lullaby pedig körülbelül úgy kezdődik, mint Ozzy See You on the Other Side-ja, hogy aztán váratlanul fejezze be a lemezt.

A Let the Bad Times Roll tehát egy sokszínű anyag a veterán csapattól, ám szerteágazó jellege ellenére sem stíluskavalkád, hanem annak a bizonyítéka, hogy a The Offspring-nek vannak még rejtett tartalékai.

Nameless

A cikk szerzője: Rattle Inc. 238 további cikk
A Metal Attack fanzine-t 1988 őszén indította két egri főiskolás, Benjoe és Coly. A lap a nyolcadik számtól jelent meg Rattle Inc. név alatt. A kiadvány összesen 18 számot élt meg, és 1991 tavaszán szűnt meg. A fanzine - negyedszázados kihagyást követően - online változatban, 2016 decemberében kelt újra életre a Facebook-on, és 2017 januárjában kapott saját felületet.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*