Személyes ügy

Mindenkinek vannak olyan albumai vagy számai, amelyekhez valami miatt jobban kötődik. Ezzel mi is így vagyunk a szerkesztőségben, ezért azt találtuk ki, hogy fejenként megosztunk veletek három-három albumot (vagy dalt), amihez valamilyen szomorú vagy vidám, vagy csak egyszerűen valami emlékezetes dolog társul, olyasmi, ami egyből beugrik az adott műről minden egyes meghallgatáskor. Lássuk, honnan fogtuk meg a témát!

BUGA B:

Auróra: Viszlát Iván! (1989)

Emlékszem, hogy annak idején, 14 éves kiskamaszként a megjelenés után azonnal rohantam az Elektromos Krokodilba, hogy beszerezzem a kazit. Újpestről a 20-as busszal zötyögtem a Keletibe, hogy onnan a Blahára átmetrózva megkaparintsam az anyagot és egyből bevághassam a walkman-embe. Útközben még megejtettem egy telefont az aluljáróban, és amikor fizetésre került a sor, kiderült, hogy még egy húszas hiányzik a kazihoz, talán pont annyi, amennyit eltelefonáltam. Már éppen haza akartam kullogni, de a lemezboltos megszánt és odaadta kevesebbért, és ezt annyira jófejségnek tartottam, hogy azóta mindig beugrik, ahányszor csak meghallgatom a lemezt (ami aránylag ritkán történik meg) vagy meglátom a borítót.

Helloween: Keeper of the Seven Keys Part I./Halloween (1987)

Ismét egy régi, sőt, még az előzőnél is régebbi sztori. 12 évesen az első kazettám a Keeper of the Seven Keys I. volt. Ekkor, általánosban kezdtem el ismerkedni a metallal, és az osztály már akkor is metalosokra és diszkósokra oszlott. Közeledett az osztálybuli, és engedélyt kaptunk, hogy mehet egy metal szám is. Majka kollégával ki is dolgoztuk a mesteri tervet: oké, akkor legyen egy HOSSZÚ szám, és a Halloween-nél keresve sem találni jobbat. De ez még nem volt elég: kifundáltuk, hogy ravaszul többször felvesszük a dal egyes részeit, hogy még hosszabb legyen. A terv tökéletesnek tűnt, csak azzal nem számoltunk, hogy vékonydongájú kismajmokként 13 percet is fárasztó végigpogózni, nemhogy 30-at. Ahányszor lenyomom a Keeper I-et, mindig elmosolyodom ezen.

Kreator: Extreme Aggression (1989)

Ez sem mai történet lesz, vagyis nem is történet, inkább csak egy érzés. Nyolcadikos kirándulás. Katonai sátorban aludtunk vaságyakon. Zuhogott az eső, én ki sem látszottam a takonyból, és akkor, ott, a sötétben hallgattam meg először ezt az albumot, ami azóta is heti szinten pörög nálam, és amit a csúcsformában lévő Kreator egyik legnagyobb teljesítményének tartok. És ahányszor csak lemegy, vagy csak felveszem az Extreme Aggression pólómat, rögtön beugrik ez az éjszaka a hangjaival, illataival és az esővel.

* * *

COLY:

Nálam nagyon sok zenéhez kapcsolódik valamilyen történet: ahogy megszereztem, akivel először hallgattam, ahogy koncerten „fizikailag” is átéltem az élményt. De legyen, most csak három, amiket talán még nem meséltem el ezeken az oldalakon.

Scorpions: Virgin Killer (1976)

1985 októberében jártam először a Nagykőrösi úti használt cikk piacon, azaz az „Ecserin”. Akkor már ismertem a Bacsó Béla utcai Music Boxot, mégsem ott vettem meg életem első (metal) műsoros kazettáját, hanem ott kint, a „világ végén”. Vagy nem lehetett nagy választék vagy annyira komáltam akkoriban a Scorpions-t, hogy a legcsábítóbbnak Meinéék negyedik nagylemezének anyaga tűnt. Utólag nem bizonyult a legjobb választásnak, mert a dalok egy részét már ismertem a Tokyo Tapes koncertalbumról, a többi pedig túlnyomórészt lírai nóta volt. Ráadásul helykitöltőnek az Animal Magnetism B oldalának nótáit vették fel, és hát azok nem az anyag legfényesebb pillanatai. Nem is hallgattam sokat ezt a szalagot. Bónuszként viszont két nyugati szexújságot is beszereztem ott, az Ecserin…

Hozzáteszem, a lemez eredeti borítója ma a pedofília/gyerekpornó határait feszegeti. Egyes országokban már akkor is csak másik (zenekaros) fotóval jelenhetett meg az anyag, nekem viszont, tizenévesen maximum szokatlannak tűnt, nem tetszett annyira, mint a jóval tetszetősebb, izgalmasabb rajzolt/festett tasakok.

Helloween: Judas (1986)

1988 augusztusában – tanárképző főiskolai szakmai gyakorlatként – gyerekeket táboroztattunk Balatonaligán. A két hét vége felé volt egy gálaműsor, amire minden fiú- és lánycsoport valamilyen zenés-táncos produkcióval készült. Nálam éppen ott volt kazettán a Metallica The $5.98 EP – Garage Days Re-Revisited albuma, az oldal végén pedig a Helloween Judas című nótája. Kitaláltam, hogy legyünk metalzenekar, és az egyik nótát playback adjuk elő a színpadon. A Metallicát durvának gondoltam a tízen inneniek és tízen túliak füle számára, így maradt a Judas. Az „élethű” gitárokat színes kartonpapírból vágtam ki és ragasztottam össze, a hajunk kusza kóc volt, amit a képen látható piros-pöttyös fejpántokkal rögzítettünk. Eredetileg úgy terveztük, hogy csak a kicsik szerepelnek, ám végül – egy seprűvel – én is beszálltam másodgitárosnak. Nagy sikerünk volt. Úgy tűnik, sikerült szprídingelnem a dizízt. 🙂

Az a balkezes szólógitáros! (Coly)

The Nymphs: The Nymphs (1991)

1995 márciusától az egri International House-ban tanultam angolt. Anyanyelvi oktató foglalkozott velünk, a fiatal, csinos és kedves Christy. Azt nem mondom, hogy szerelmes voltam belé, de lehetett közöttünk valamiféle szimpátia, mert amikor megkértem, hogy írja ki nekem a fenti zenekar fenti albumáról kedvenc számom, a The River szövegét, ő már a következő alkalomra hozta a megfejtést.

De nem csak ő jut eszembe erről a lemezről, hanem a bécsi bolhapiac is. Gyula barátom használt túrabakancsokért ment ki az osztrák fővárosba, hogy itthon majd haszonnal eladhassa azokat, én pedig kalandvágyból elkísértem. Hajnalban indultunk, nem sokkal Óbarok (!) után tejszerű ködben haladtunk az autópályán. A Flohmarkton különösebben nem akartam vásárolni, de ahogy végigböngésztem az egyik CD-árus kínálatát, megakadt a szemem a The Nymphs nevén. Jó áron és jó állapotban vehettem meg az anyagot, ami a mai napig a gyűjteményem becses darabja.

A bécsi bolhapiac

* * *

Nektek vannak ilyen sztorijaitok? Örülnénk, ha megosztanátok velünk és a többi olvasóval.

A cikk szerzője: Rattle Inc. 238 további cikk
A Metal Attack fanzine-t 1988 őszén indította két egri főiskolás, Benjoe és Coly. A lap a nyolcadik számtól jelent meg Rattle Inc. név alatt. A kiadvány összesen 18 számot élt meg, és 1991 tavaszán szűnt meg. A fanzine - negyedszázados kihagyást követően - online változatban, 2016 decemberében kelt újra életre a Facebook-on, és 2017 januárjában kapott saját felületet.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*