Paradox: Heresy II.: The End of a Legend (2021)

Talán a korom vagy az elharapózott szkepticizmusom miatt, de ritka alkalom, hogy izgatottan várom egy új lemez megjelenését. Ez általában csak Kreator és NIN albumok esetében történik meg, de miután meghallottam, hogy a Paradox mekkora fába vágta a fejszéjét, vagyis hogy 31 év elteltével elkészítik a fantasztikus Heresy második részét, nagyot dobbant a szívem. Az első rész a maga különlegességével, koncepciójával a thrash metal berkein belül nálam nagyon betalált, máig az egyik kedvencem, pedig nem vagyok konceptalbum-rajongó. Így jogos volt az izgalom, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt bennem némi félsz, hiszen számtalan példa van arra, hogy az ilyen folytatások nem sülnek el jól.

Azt mindenképpen jó jelnek vettem, hogy az új album szövegeit és koncepcióját is az a Peter Vogt írta, aki az első Heresy albumnál is bábáskodott a lemez szövegei felett. Persze a minőség folytatólagosságára a visszatérő dobos-alapítótag, Alex Blaha is garancia, a mára legendássá vált frontemberrel, Charly Steinhauerrel együtt.

A kép bal szélén Alex Blaha, a jobbon Charly Steinhauer

Ilyen előjelek után még nagyobb várakozásokkal ültem le meghallgatni az anyagot, és nem csalódtam, ezt már most leszögezem. A rövidke felvezetés után a srácok rögtön a húrokba csapnak, méghozzá úgy, ahogyan csak ők tudnak: féktelen sebességgel, alig-alig lassítva. Egyébként mindig is ezt szerettem a Paradoxban: ami más bandáknál a maximum tempót jelentette, az náluk még csak az utazósebesség, hogy aztán még feljebb kapcsolhassanak, persze technikailag tökéletes kivitelezésben.

Már az Escape from the Burningnél feltűnhet, hogy a hangzás nem változott az első részhez képest, ami ugye adja magát a folytatás miatt, mégsem tűnik idejétmúltnak, mert már 31 éve is jól szólt a lemez, az új albummal pedig így garantált az időutazás. A történetmesélés is működik, és hiába sok az infó, a zene és a szöveg egységet alkot, utóbbi nem megy a zenei mű kárára. Ami még sokat hozzáad az élményhez, az az énekes egy kissé sírós hangja, ami tökéletesen passzol a szokás szerint nem túl vidám történethez.

Sebesség, dallamosság, riff-orgia és a mindent átható energia jellemezi az új anyagot, és hiába 76 percnyi a lemez, aminek a kitöltése már önmagában is bátor vállalás, a figyelmem egy pillanatra sem lankadt, mert mindig történik valami izgalmas. Ennek ellenére mégis nagyon homogén az anyag, de egy konceptalbum esetében ez inkább pozitívumnak számít. Ám ami a Heresy II. előnye, az egyben a hátránya is: nem igazán lehet belőle kiragadni számokat, hogy listákra pakolja az ember, ezt az albumot egyben kell hallgatni – és élvezni. És ami még igazán bejött: bár old school, dallamos thrash-t nyomnak a srácok, mégis azért hat igazán frissnek a lemez, mert manapság ez már nem szokás.

Összességében elmondható, hogy ezt az albumot meg kellett csinálni, és csak remélni tudom, hogy nem valamiféle lezárást jelent a banda életében. Tőlem jöhet a Heresy III., IV., Heresy – A visszatérés, és Heresy – A nagy dobás is. 🙂

Kedvencek az albumról: Priestly Vows, Unholy Conspiracy, A Man of Sorrow

A szerző: Buga B 56 Articles
Bogdán László „Buga B”: Az egykori Brutal Metal, később pedig a Pulling Teeth fanzine szerkesztője. Koncertfanatikus, civilben egy fordítóiroda projektmenedzsere.

1 Comment

  1. Paradox Heresy lemezéről a Search for Perfectiont még a Thrash the Wall válogatáslemezről ismertem meg. Egy fantasztikus Thrash Metal lemez. Ami a stílusból kitünt a dallamos énekével és gitárszólóival.
    Nekem az Anthrax, Metallica (Ride, Master korszak) és Destruction jut róluk az eszembe és teljesen az a szint. Csak sajnos míg a fenti 3 zenekar sikereket tudott elérni, a Paradox valamiért nem tudott olyan sikereket elérni. Pedig a zenéjük alapján simán megérdemelnék.

Válasz írása

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*