Witchcryer: When Their Gods Come for You (2021)

Tavaly áprilisban gyűjtöttem csokorba a színtér általam ismert boszorkányos csapatait (itt), akkor emlékeztem meg a texasi Witchcryer-ről és négy évvel ezelőtti debütalbumukról, a Cry Witch-ról is. Tetszett és a mai napig tetszik ez a zsigeri, old school doom metalt tartalmazó anyag, kíváncsian vártam hát a folytatást, ami azonban okozott némi meglepetést, legalábbis kezdetben.

A zenekar alapítója, a gitáros Jason Muxlow korábban a chicagói Earthen Grave tagja volt. Még ez idő tájt hozta létre a Witchcryert, ami akkor vált első számú csapatává, amikor 2015 elején a texasi Austinba költözött, és közösen kezdett dalokat írni a dobos Javi Moctezumával és Suzy Bravo énekesnővel. A csapat felállása a San Antoniói illetőségű basszusgitáros, Marilyn Monroe (Pillcrusher, Las Cruces) csatlakozásával vált teljessé, és a stáblista azóta is változatlan. Első koncertjüket 2016 áprilisában adták.

A most, augusztus 20-án napvilágot látott Their Gods Will Come for You koncept album, amely a civilizáció különböző korszakainak istenségeiről és mitológiai szörnyeiről szól, kezdve a bibliai Leviatántól az angolszász démonhalon, a görög titánokon és egy római istennőn át egészen Quetzalcoatl-ig, a közép-amerikai aztékok tollas kígyójáig. „Ez az az album, amit fejben egész eddigi életemben írtam – mondja Suzy Bravo. – Hétéves lehettem, amikor a nagyanyám elvitt a San Antonio-i Aztec színházba, hogy megnézzük a Herkules és a Titánok összecsapása című darabokat. Azonnal szerelmes lettem a görög mitológiába, imádtam a benne szereplő istenekről szóló történeteket. A házunkban minden olyan enciklopédiát felkutattam, amely valamelyik vallás isteneiről szólt. Néhány évvel később, teljesen önszántamból megkeresztelkedtem, kívülről fújtam a ’Bibliai történetek gyerekeknek’ című könyv sztorijait. A középiskolában pedig a buddhizmussal is megismerkedtem.”

Fent Jason Muxlow és Suzy Bravo, lent Javi Moctezuma és Marilyn Monroe

„Ez egy nagyon személyes alkotás – teszi hozzá a szövegíró-énekesnő. – Senkinek nem akarom megmondani, hogy miben higgyen. A dalok csupán arra teremtenek kiváló alkalmat, hogy zenés köntösbe öltöztetve elmeséljünk néhány nagyszerű történetet.” Mindezek alapján sejthető, hogy egy alapvetően epikus alkotással állunk szemben, amelyben a zene mellett a szövegekre is érdemes odafigyelnünk.

Érdekes, még második meghallgatás után is azt mondtam, hogy ez kevés – ahhoz a zenéhez képest, amit a debütön ismertem és szerettem meg. Gyorsan meg is hallgattam a Cry Witch-et, hátha én emlékszem rosszul, de nem: az tényleg egy vaskos, kapudeszka-döngető alkotás volt, míg a When Their Gods Come for You valamivel szellősebb, inkább doom hangzású heavy metal, mint tisztán doom anyag. A tempók a harmadik számtól (Sisyphus, Holy Roller) kezdve egy kicsit gyorsabbak, mint amit ebben a zsánerben természetesnek veszünk, és egyik-másik dalban Suzy is lágyabban, magasabb hangfekvésben énekel.

Mintegy varázsütésre, a harmadik nekiülés alkalmával nyíltak meg előttem a kapuk, késztettek elismerő bólintásra az olyan finom, ám meghatározó részletek, mint Marilyn markáns basszusjátéka a The Devil & the Deep Blue Sea-ben (és tulajdonképpen az összes többi számban), a Holy Roller-ben a frontember némileg southern-es éneke és a váltást követő, rafinált ritmus, vagy éppen a spanyol nyelvű, csörgődobos, „indiános” intróval induló Quetzalcoatl és a címadó nóta hipnotikus gitárdallamai.

A zenészekre jól hallhatóan továbbra is a Black Sabbath, a Blue Öyster Cult, a Witchfinder General és a St. Vitus volt a legnagyobb hatással, de a már említett southern rockos beütések mellett blues-os, pszichedelikus hangulatoknak is fültanúi lehetünk (Blackfoot Creation Story/Spirit Power). Kedvenc dalom a már említett Quetzalcoatl, de a többi nóta is minden hallgatással egyre közelebb kerül hozzám.

A hangzás teljesen rendben van, a bő 47 perces játékidő is éppen ideális, talán egyedül az igazán fogós nótákat hiányolom az albumról; bár a doom metal esetében ezek nem kötelező összetevők, ám a Witchcryer – mint írtam – jóval tágabban értelmezi a műfaj kereteit, így a produkcióba egy-egy fülbemászó refrén is beleférne. Ami azonban vitathatatlan, hogy a csapat szintet lépett ezzel a koncepcióval. Izgalmas kérdés, hogy következő albumukkal vajon merre kanyarodnak zeneileg. Ez az anyag nálam jelenleg erős négyes.

A cikk szerzője: Coly 1080 további cikk
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*