A hazai Vitvingod kapcsán már nem először veselkedem neki, hogy átéljem a Pallai Balázs féle szabad szárnyalás érzését, így el is tekintenék attól, hogy részletesen írjak az egyszemélyes projektről. Annyit azért megsúgok, hogy a Sonus Abyssi az ötödik koncepciós album Balázstól, a hangzásért Kalamár Ádám a felelős (kellően tisztán és élően szól az egész), a designt pedig Darya Pawuk dobta össze, és mondhatni, illeszkedik abba a világba, amiről szól az agyag.
A Vitvingod kapcsán meg kell, hogy említsem, hogy minden album más koncepciót ölel át és dolgoz fel, de lényegében mindegyiken van egy szabad repülésnek vagy súlytalan zuhanásnak, lebegésnek aposztrofálható zenei bizsergés, amit Balázs minden egyes anyagján olyan jól hív életre. Azonban elértem arra a pontra, hogy éppen ez az egyedi íz az, ami bár albumonként változik valamennyit, lényegében megakadt valahol és semelyik irányba sem mozdul. A Sonus Abyssi a mélytengeri utazásával iszonyatosan mélyre kellene, hogy vigyen, de csak lebeg – nagyon kellemesen és misztikusan, érezni a légnyomást, a mély lélegzetet is, de mint mindig, nem kellően mély vagy éppen varázslatosan felületes – valahol a kettő között van.
Talán éppen ennek okán volt mindig is olyan nehéz meghatározni, hogy mi is a Vitvingod zeneileg. Post-rock? Olyasmi, de nem annyira mély és szomorú. Instrumentális rock? Igen olyasmi, de mégis más… Igazából egy szabad felfogású utazás, lebegés és remek társ egy autópályán, szelve a kilométereket. A gond nem itt van. Ha csak ezt az albumot hallgatjuk – minőségi munka, jó zene és remek háttérmunka. De ha sorba vesszük a korongokat, és egyben hallgatjuk őket, lényegében egy jól bevált receptet ízlelhetünk meg, mindig egy kissé másként fűszerezve.
Lehet, egyedül vagyok vele, de úgy érzem, Balázs zenéjében ennél több van, vagyis lehetne, ha például elektronikus vagy indusztriális dolgokkal is próbálkozna, vagy mélyebbre hangolná magát és post-rockosabbá válna, vagy néhol kapnánk egy-egy riffet. Nehéz kritizálni azt, amit csinál, mert kellemes és jó muzsika ez, de végighallgatva a lemezeket, azt érzem, hogy egy helyben toporgunk. És nincs is azzal semmi gond, ha egy előadónak egyedi íze van, és mindig ezt kapjuk, ha belekóstolunk, én mégis azt gondolom, hogy valamilyen irányba érdemes lenne elindulni, hiszen az önismétlés valamikor megeszi az alkotás hevét, és éppen azt a szabad szárnyalást öli meg, amitől a Vitvingod a kezdetekben annyira a szívem csücske volt!
Mindent összevetve egy újabb profi és igencsak szabad szárnyalást kaptunk, a korong tele van kellemes dallamokkal és jól felépített témákkal, bennem mégis van valahol egy hiányérzet, amit nem tudok pontosan megmagyarázni, és talán éppen ennek okán nem adok rá maximális pontszámot.
Megjelent digitálisan és szerzői, 25 példányra limitált digi-pack kiadásban.
https://vitvingod.bandcamp.com
1. Mare Nostrum (3:32)
2. Deep Diving (3:53)
3. Underworld Echo (4:07)
4. Abyssal Plain (3:52)
5. Pisces (4:51)
6. Istiophorus (4:04)
Válasz írása