System Of A Down: Toxicity (2001)

Mint azt már egy korábbi cikkemben is említettem, a SOAD-ot életemben először körülbelül 1998-ban, egy, azt hiszem, a PeCsában rendezett Slayer koncert előzenekaraként láttam, hallottam. Akkori produkciójukkal nem igazán győztek meg. (És szerintem nem vagyok egyedül ezzel a véleménnyel.) Sem zeneileg, sem kiállásra nem voltak szimpatikusak. Csupán az énekes göndör fürtjei, feketére kihúzott szeme és keleties, bő, hosszú bugyogója maradt meg bennem erről a koncertről. Még beszéltük is a haverokkal, hogy miért nem lehetett egy zenei stílusban a Slayerhez közelebb álló bandát betenni előzenekarnak (mint például 94-ben a Machine Head-et). 🙂

Persze azóta már ismeretes, hogy ez a párosítás Rick Rubin producer személyéhez, illetve az általa működtetett irodához köthető. Rick mester, mint az tudható, jó érzékkel választott ki általa tehetségesnek ítélt bandákat, és igazgatta útjukat a zeneipar néha igencsak rögös útjain. Így volt ez már a ’80-as években, például a The Cult, a Red Hot Chili Peppers és a Slayer esetében is (hogy csak pár ismertebb nevet említsek a rock/metal műfajából). Azóta persze a már befutott, nagy zenekarok és előadók is felkérik őt (egyéb zenei műfajokból is) éppen aktuális albumuk produceri munkálataira (Metallica, U2, Black Sabbath, Lady Gaga, Adele, Justin Timberlake stb).

Elmondható tehát, hogy 2001. szeptember 4-én igen komoly produceri háttérrel jelent meg a címben szereplő SOAD Toxicity albuma. Nem tudom, mik voltak az elvárások ezzel az anyaggal kapcsolatban, de hogy sikeres lett, ahhoz immáron kétség sem férhet. A több mint 12 millió eladott lemez, a Grammy-díj jelölés, valamint a több országban is elért első hely a lemezeladási listákon rövid időn belül világhírűvé tette a bandát. Az albumot alkotó 14 számos dalcsokor a maga bő 40 percével számomra is egy mestermű! Van rajta körülbelül öt-hat kurv@ jó és nyolc-kilenc nagyon jó dal! 🙂 Most, hogy jó 10 év után újra az egész lemezt végighallgattam, még inkább meggyőződésemmé vált a zsenialitása! A borító kivételével az egész úgy jó, ahogy van. Ugyan bele lehet kötni a lemezen hallható énekhangba, illetve énekstílusba, de én elfogadom olyannak, amilyennek az egész anyag is nevezhető: EGYEDINEK!

Kedvenc dalaim a három klipes nóta (Chop Suey!, Toxicity, Aerials), valamint az X, az ATWA és a Science. Mindent összevetve, a bandát alkotó négy, örmény származású „motherfucker” ezzel (és az ezt követő másik három albummal) nagyon ráérzett valamire. Ezek után kíváncsian várom, hogy több mint 15 év lemezmentes időszak után a közeljövőben tudnak-e még “nagyot dobni”, mert a nemrég kijött két új daluk számomra sajnos nem volt túl meggyőző! UFF!

A szerző: Sipy 89 Articles
Az egykori Detonator zenekar énekese. Jelenleg szabadúszó, motoros rocker.

Legyél az első aki hozzászól

Válasz írása

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*