Napjaink kortárs death/doom színterének egyik legmegbízhatóbb képviselője a finn Joensuu városából származó Hooded Menace, amely augusztus 27-én dobja piacra új, sorrendben hatodik lemezét. Tapasztalt, veterán bandáról van szó, lévén, hogy 2007-ben alakultak. Korábban több tagcsere zajlott le soraikban, viszont 2018-tól állandó a felállás: a legénységet azóta Lasse Pyykkö gitáros-basszusgitáros, Teemu Hannonen gitáros, Harri Kuokkanen énekes és Pekka Koskelo dobos alkotja.
Mielőtt bármit is írnék az anyagról, mindenképpen idéznem kell Lasse Pyykkö-t, hogy teljes képet kapjunk a lemezről, a zenében bekövetkezett változásokról, mert azokból van bőven. „Legutóbbi albumunk, az Ossuarium Silhouettes Unhallowed megjelenése óta három kreatív esztendő áll mögöttünk. Csakúgy, mint a felvezető nóta, a Blood Ornaments, a második dal, a Chime Diabolicus is nagyon jól megmutatja, hogy hol tart a Hooded Menace 2021-ben: mindkét nóta a ’80-as éveket idéző heavy metal hangulatot, fülbemászó és erőteljes éneket, jobban kidolgozott szólókat és gyorsabb tempót kínál, miközben a zenekar lassú death/doom stílusból táplálkozó gyökereiről sem feledkezik meg. A lassabb riff, valahol a nóta közepén, ahol a második szóló beindul, az egyik legnehezebb, amit valaha írtunk.”
Mindez nem csalás, nem ámítás, nem jópofa promóciós szöveg, hanem a színtiszta valóság. Pláne, ha még Harri Kuokkanen gondolataival is megfejelem az elmondottakat: „A plusz heavy metal elem csak még változatosabbá teszi a hangzásunkat. Lasse imádja ezt a zenét: a 80-as évek heavy metalján nőtt fel, és mostanában is csak ilyesmiket hallgat, úgyhogy természetes, hogy erre vettük az irányt. És mivel az első négy albumon minden vokált Lasse csinált, ez az irány nélkülem nem lett volna megvalósítható. Én nem tudok olyan piszkos mélyeket hörögni, mint ő, cserébe viszont a dinamikát hozom az énekbe.”
Eddigi pályafutása legrövidebb (43 és fél perces) korongját készítette el a kvartett, egyben a legváltozatosabbat is, ami teljes mértékben tükrözi Lasse mondatait. Az eddigiekhez képest oldottabb, lazább a lemez hangulata, a vészjósló atmoszférát egy árnyalatnyival „derűsebbé” varázsolták, azonban a ’80-as évek zenei miliőjének beépítése valóban újdonság, nem várt lépés a részükről. Noha majdnem mindegyik alkotásukat birtoklom, nem emlékszem arra, hogy bármelyik korábbi kiadványukon ennyi megjegyezhető, fogós dallammal, témával találkoztam volna és ez a megállapítás nemcsak a felvezetőben említett két felvételre (a Chime Diabolicus-t a Chthonic Exordium rövid intrója vezeti be), hanem a többi négyre is vonatkozik. Ha, pedig még azt is hozzáteszem, hogy bónuszként a W.A.S.P. The Torture Never Stops című dalának feldolgozása is szerepel az albumon, minden érthetővé válik.
Azon szokásukon viszont nem változtattak, hogy a tételeket enyhe komplexitással szövik át, hiszen a hét-kilencperces szerzemények védjegyükként aposztrofálhatók. Azt gondolom, hogy nem érdemes tovább ecsetelnem a korong egyéb erősségeit, inkább mélyedjen bele mindenki maga a Hooded Menace világába, mert úgy az igazi, úgy bontja ki erényeit a mű.
Azt viszont nem hallgathatom el, hogy a Horrisound, SF Sound, The Underground Crypt és Sonic Train stúdiókban felvett lemez keverését, maszterizálását Andy LaRocque vállalta magára, a dob-megszólalás hangmérnöke Kimmo Perkkiö volt, míg a komplett korong produceri, illetve zenei rendezői/hangmérnöki feladatait a banda és Andy LaRocque látták el. „Szerintem elég könnyen és gyorsan megkaptuk, amit akartunk, persze már előzetesen is volt ötletünk erre vonatkozóan, amit csak le kellett kommunikálni Andynek, akire egy rossz szavunk nem lehet” – jegyezte meg ezzel kapcsolatban Harri Kuokkanen.
Nekem pedig nincs más választásom, mint helyet szorítani a The Tritonous Bellnek év végi Top 10-es listámon, csak még azt nem tudom, hányadik pozícióba rangsoroljam. Mert az tiszta sor, hogy a Hooded Menace új albuma 2021 egyik legfantasztikusabb, leglenyűgözőbb alkotása.
Leave a Reply