Egy ideje hezitáltam már azon, hogy írjak-e erről az albumról. Egyrészt mások megtették már előttem, másfelől viszont rég nem fogott meg ennyire egy Dee Snider-alkotás, mint az idei lemez. Talán mert rövid időn belül elég sokszor meghallgattam, vagy mert tényleg jó dalok sorakoznak rajta. 🙂
A szép emlékű Twisted Sister ugye nem csak számomra alap; jómagam azóta követtem figyelemmel a karizmatikus, aranytorkú frontember pályafutását, és reménykedtem, hátha valamikor megismétlődik a varázs, és egyszer végre ugyanúgy kijön neki a lépés, mint a 80-as évek közepén. Azt gondolom, Snidernek sem a Desperado-nagylemez, sem a Widowmaker-albumok, sem a saját magáról elnevezett csapat alkotásai miatt nem kell szégyenkeznie (egyedül a Broadway musical-es anyag meghallgatására nem vitt rá a lélek), akkor sem, ha azok meg sem közelítik a Twisted-korongok színvonalát (slágerességét). Hiába a neves közreműködők, vendégzenészek garmadája, sem a 2016-os We Are the Ones, sem a két évvel későbbi For the Love of Metal nem katapultálta a siker csúcsára hősünket, bár… utóbbi anyaggal valami elkezdődött. Annak a lemeznek a producere ugyanis az a Jamey Jasta (a Hatebreed frontembere) lett, akinek fiatalos, ugyanakkor profi szemléletével sikerült friss vért pumpálnia a produkcióba. Dee hangját modern, erőteljes zenei közegbe ágyazták, és jó néhány emlékezetes nótát is sikerült összehozniuk.
Az idei Leave a Scar-t nem véletlenül tartják a 2018-as album szerves folytatásának. Mind a szellemiség, mind a hangzás változatlan maradt, a zenei producer ez alkalommal is Jasta volt, a vendégekre szánt büdzsét azonban jóval szűkebbre szabták. A Time to Choose című nótában George „Corpsegrinder” Fisher (Cannibal Corpse) bukkan fel, a további két háttérénekes közül pedig elsősorban Howard Jones (ex-Devil You Know, ex-Killswitch Engage) szereplése érdemel említést. A névsor azt is jelzi, hogy a csapat – a dallamosság mellett – továbbra is a szigorúbb megközelítést helyezi előtérbe. A neves vendégekkel ellentétben Snider alapcsapatának tagjai nem világhírű muzsikusok, a tájékozottabbaknak talán még a dobos Nick Bellmore (Kingdom of Sorrow, ex-Toxic Holocaust) neve mondhat valamit.
A „műsor” bő háromnegyed órájában 12 szám hangzik el, amelyek között a legkritikusabb füllel sem találunk tölteléknótákat. Mindenféle elhajlástól mentes, vérbő heavy metalt, fogós témákat azonban annál inkább. Az I Gotta Rock (Again) jó választás volt kezdésnek, izmos, lendületes nóta, a rá következő All or Nothing More pedig az album valamennyi erényét felvonultatja: fülbemászó refrén, váltott gitárszólók, kiabáló háttérvokál, sőt, néhány pillanatra a basszus is a középpontba kerül. Kedvenc nótám, az In for the Kill és a Time to Choose is a négyhúros instrumentum hangjaival nyit, a S.H.E.-ben az anyag – szerintem – legjobb refrénje kapott helyet, a szélsőségeket pedig a lemez végére tartogatták: a The Reckoningban az album leggyorsabb témái hangzanak el, a Stand pedig lírai lezárása az előadásnak.
Nem csoda, hogy míg Jay Jay French gitáros lelkes híve egy esetleges Twisted Sister-es összeborulásnak, Snider hallani sem akar a dologról. Az énekesnek szólóban is fut a szekere, méghozzá egyre gyorsabban. A Leave a Scar kellően slágeres és kellően kemény anyag; nálam ugyan nem lesz bent az év végi Top 10-ben, de objektíven nézve ez bizony egy ötpontos produkció, a maga nemében ugyanolyan csúcsteljesítmény, mint a Judas Priest Firepower-je. Akik esetleg figyelmen kívül hagyták volna az énekes TS utáni korszakát, és szeretnék pótolni ezt a mulasztásukat, ezzel a lemezzel a többihez is kedvet csinálhatnak maguknak.
Leave a Reply