ZZ Top: Eliminator (1983)

A houstoni ZZ Top egyike azon ritka formációknak, amely 52 éves fennállása alatt mindvégig ugyanazzal a tagsággal működött. Igaz, hogy a csapatot 1969-ben Billy Gibbons énekes/gitáros, Lanier Greig basszusgitáros/orgonista és Dan Mitchell dobos hívta életre, a köztudatba, majd a világszerte kivívott szupersztár státuszba a Billy Gibbons, Joe Michael „Dusty” Hill basszusgitáros, Frank Beard dobos alkotta trió vonult be. Július 28. óta a bőgős sajnos az égi zenekart erősíti.

Még mielőtt továbbmennék, Billy Gibbons gondolatai következnek: „Mint ahogy Dusty is mondta a távozásakor, folytatódjon a show… És a legnagyobb tisztelettel, nekünk is akkor lesz a legjobb, ha megpróbálunk túljutni ezen, és eleget teszünk a kívánságának.” Nem az én tisztem megítélni e lépés, döntés hitelességét, erkölcsösségét, de véleményem szerint ez már nem lesz az igazi. Képzeljük el, hogy milyen lenne, lett volna a Rush Neil Peart nélkül? Függetlenül attól, hogy a banda rajongójának tartom magam, nincs meg a teljes életmű, diszkográfia, úgymond legjobb albumaikkal rendelkezem, ilyetén módon korai anyagaikat nem ismerem. Az ellenben biztos, hogy legnagyobb kereskedelmi sikerüket az Eliminatorral érték el és bérelték ki helyüket hosszú-hosszú évekre a mainstreamben. Jómagam is ezen az albumon keresztül kötöttem velük ismertséget.

Az 1980-as évekbe lépve, a stúdiós, felvételi technika megújulásával, bővülésével rengeteg új lehetőség nyílt meg a zenekarok előtt, hogy addig megismert stílusukat új elemekkel színesítsék, esetleg továbbfejlesszék. Volt, aki élt vele, volt, aki nem, mindenkinek szíve joga volt ezt eldönteni. A ZZ Top sem volt rest beállni a sorba (lásd még Def Leppard, Rush, Van Halen stb.), és az 1983. március 23-án napvilágot látott, a memphisi Ardent stúdióban, Bill Ham producer segítségével rögzített Eliminator már azokat a változásokat tükrözte, amelyek előzményei az 1981-es El Loco-ig vezethetők vissza. A banda nem titkolt szándéka az volt, hogy az említett anyag szintetizátorhangzását akarta kitágítani, bővíteni, megfejelve new wave hatásokkal, sequencer, dobgép és a szintetizátor kombinációjával, magyarán az akkori időkhöz viszonyítva egy modern, korszerű albumot akartak letenni az asztalra. Ehhez annyit fűzök gyorsan hozzá, hogy a tízmilliós eladott példányszámhoz nem szükségeltetik különösebb kommentár.

A pre-produkciós munkálatokhoz, az előkészületekhez tartozik, hogy mire az együttes bevonult a stúdióba, Linden Hudson és Billy Gibbons kigondolták, megírták és rögzítették az album nyers változatát. Aztán 1982-ben Gibbons az Eliminator végső vázlatán kezdett el dolgozni Terry Manninggel az Ardentben. David Sinclair visszaemlékezése: „Linden Hudson hangmérnök/producer, aki Frank Beard házában lakott, felhívta a zenekar figyelmét az új felvételi technológiák lehetőségeire, különösen a programozott dobgép varázsára.” Ugyan Beard és Hill szerepel a kreditlistán, de a felvételi folyamatok többségében nem vettek részt, mivel őket többnyire a technológia helyettesítette. A végeredmény szinte teljes egészében Gibbonst takarja, elektronikusan szintetizált basszusgitár és dob kíséretében.

Dusty Hill

Egy biztos: egy nagyon fogós, üresjáratok nélküli boogie/pop alkotás került ki a kezeik közül. Ahogy az AC/DC muzsikája, úgy a ZZ Top-é sem agysebészet, „a kevesebb néha több” elv alapján haladtak, és erre az Eliminator kitűnő példa. Miután az egyetemes könnyűzene egyik legmeghatározóbb, legklasszikusabb lemezéről van szó, felesleges hosszú történetet írni róla, jóllehet nem is tudnék. Teljesen alapra vett ritmusokkal, azonnal a fülbe ragadó dallamokkal, refrénekkel megtűzdelt számok kerültek fel a korongra: Gimme All Your Lovin, Got Me Under Pressure, Sharp Dressed Man, Legs, Bad Girl – csakhogy a legnagyobb, legismertebb dalokat nevezzem meg. Valamennyire kilóg az összképből, mégsem zavarja meg az anyag harmóniáját az enyhén fülledt erotikus jellegű, lüktetésű I Need You Tonight, és a hozzá némileg hasonló TV Dinners, míg a Thugnak a funky-s basszusbetét révén karibi hangulata van.

A szintén klasszikussá, ikonikussá nemesedett borítóról pedig annyit, hogy 1976-ban Billy Gibbons találkozott Don Thelennel (Buffalo Motor Cars – Paramount, Kalifornia) és Ronnie Johnsszal (Crafted Metal), hogy egy 1933-as Ford Coupe-t szabasson testre. Az autó Corvette motorral készült, amit a Hand Crafted Metal gyártott, 1983-ban készült és Eliminatornak nevezték el. A kocsi vörös felülete és grafikája révén vált felismerhetővé, és bukkant fel a ZZ Top számos videoklipjében, valamint a televíziózásban, filmekben, autóműsorokban és jótékonysági rendezvényeken.

A felvonultatott eszközparknak köszönhetően a lemez hangzása nagyon könnyed, szellős, de ez a zenekar sohasem az agyszaggató brutalitásról szólt. A komoly MTV rotáció megtette hatását, a zenekar videóklipjei révén lépett a már fentebb említett szupersztárok táborába és játszott többek között az 1983. augusztus 20-án negyedízben megrendezett Monsters Of Rock fesztiválon a Diamond Head, Dio, a Twisted Sister, Meat Loaf és a headliner Whitesnake társaságában.

Július végén egy újabb fájdalmas veszteség ért, azon a héten, rövid időn belül a harmadik. Remélem, hogy a kaszás most már nagyon gyorsan kiveszi szabadságát és pihenőre vonul. Nyugodj békében, Dusty Hill!

A cikk szerzője: Dávid László 842 további cikk
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*