Whiplash: Power And Pain (1986)

Többször utaltam már arra írásaimban, hogy a ’80-as években a három legmeghatározóbb amerikai metal színtér közül kettőt a zenei megosztottság jellemzett. Amíg Bay Area-ban egy egészséges, keménykötésű zenekarokat felvonultató szcéna bontakozott ki (példának okáért a Vaint nemcsak hogy „megtűrték”, de Davy Vain a Death Angel első két korongján producerként volt jelen), addig Los Angelesben a thrash kontra glam, míg New Yorkban a metal vs. hardcore háború dúlt. Utóbbinál nem egyszer erőszakba torkolltak a koncertek.

A falak leomlását az S.O.D. Speak English or Die lemeze eredményezte, ezek után a thrash és hardcore arcok nyíltan felvállalták egymással a barátságot, alakítottak ki közösséget. A Whiplash esetében sem történt másképp. Egyébként érdekes volt ennek a bandának az útja, amíg eljutott a thrash metalig. Történetük 1983-ban kezdődött, amikor Robert „Rat” Harding basszusgitáros, Tony Scaglione dobos és Christopher Ott énekes/gitáros (ezt megelőzően utóbbiak az Ambushban voltak érdekeltek) létrehozták a szimpla heavy metalt játszó Jackhammert. Ez a trió megalakulásának esztendejében készítette el a Lethal Injection demót, majd egy évvel később csatlakozott hozzájuk Tony „Spyder” Portaro gitáros (ex-Toxin), akivel a Chainsaw Love demót rögzítették (1984). Kiegészítésként annyit jegyeznék meg, hogy a Jackhammer Passaicban (New Jersey) alakult, azonban a New Jersey-i színtér szorosan kapcsolódott a New York-ihoz, tulajdonképpen egy kalap alá vehető a kettő.

1984-ben a banda egy rövid feloszlást követően nemcsak nevet, hanem stílust is változtatott: a Jackhammerből Whiplash, a heavy metalból pedig thrash/speed metal lett. A felállás, a stabil tagság kialakítása terén sem volt egyszerű a történet: a ’84 márciusában megjelentetett Fire Away demót Scaglione, Portaro, Harding és Mike Orosz énekes jegyezte, azonban a ’84 augusztusában publikált Thunderstruk demón már csak a két Tony játszott. 1985-ben érkezett meg hozzájuk Tony Bono basszusgitáros (R.I.P., ex-Metal Disciples, Cerebral Hemorrhage – ez utóbbi a projektje volt Tony Scaglionéval, John Bongiovanni gitárossal, valamint a Scaglionét váltó Joe Cangelosival, és két demó fűződik a nevükhöz), így jött létre a híres három Tony-s felállás és adták ki a Looking Death in the Face demót. Sőt, ebben az évben egy kompilációs szereplés lehetőségéhez is hozzájutottak, miután felkerültek a Speed Metal Hell Vol. 1. válogatásra (Thrash till Death).

Ilyen alapozás után vonultak a brooklyni Systems II stúdióba, hogy Norman Dunn producer segítségével felvegyék debütáló albumukat, a Power and Pain-t, amelyet a Roadrunner dobott piacra 1986 februárjában. Ez az év a nagy thrash robbanás esztendejeként vonult be a metal történelemkönyvébe és ennek egyfajta nyitánya a Power and Pain. Jelentőségét tekintve nem ért el olyan sikereket, nem vívott ki akkora tekintélyt, mint például a Reign in Blood, a Peace Sells…but Who’s Buying, illetve a később napvilágot látott thrash albumok, de az idő folyamán kultikus státuszra sikerült szert tennie. Az összes szerzeményt Tony Portaro írta, ő volt a zenekar motorja.

Nyilván a Metallica dala ihlette meg őket névválasztáskor, ennek szellemében tör ránk a nyitó Stage Dive („Thrash to kill blood will spill”), ami egyben rá is mutat a lemez egyik gyengeségére, nevezetesen a hangzásra. Kortársaik lemezeihez képest vékonyan, erőtlenül szól a korong, ezáltal az intenzitás komoly csorbát szenvedett. A másik gyengeség pedig az egydimenziósság. Olybá’ tűnik, hogy a dalokat ugyanazon sémára fűzték fel, sok változatosságot nem kínál a majdnem 35 perces játékidő. Ettől függetlenül rossznak nem nevezném a végeredményt, mert például a málházós kezdéssel bíró Red Bomb, a zakatolós riffelésű Last Man Alive, a War Monger, a Power Thrashing Death („Breathe the metal in the air feel power everywhere”) vagy a Nailed to the Cross korrekt, jó szerzemények.

Nem a villantós, ámulatba ejtő oldaláról közelítettek a thrash-hez, semmi extra sincs a nótáikban, ugyanakkor az intenzitás, a nyerseség nem vitatható el tőlük. Bizonyítva a hardcore színtérhez fűződő viszonyukat, barátságukat, vendégmuzsikusként Peter Steele (R.I.P.), Louis „Louie Beateaux” Beato, Rob Kabula, illetve Vinnie Stigma, tehát a Carnivore és az Agnostic Front tagjai bukkantak fel a korongon, akik háttérvokálozással segédkeztek a lemezen.

Az album megjelenését követően pihenőre vonult az együttes, miután Tony Scaglione Dave Lombardo-t váltva a Slayerhez csatlakozott, Tony Portaro pedig átmenetileg a Caligula tagja lett. Joe Cangelosi (ex-Death Corps) érkezésével (1987) lett újra komplett a tagság, és dobták piacra a Ticket to Mayhem-et. Véleményem szerint a rengeteg tagcsere és a nem egyenletes, hullámzó teljesítmény miatt nem tudtak meghatározó szerepre szert tenni, komoly eredményeket elérni, ugyanakkor első három alkotásuk a jó produkciók táborába tartozik.

About Dávid László 823 Articles
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*