„Nem gondoltuk, hogy nem lesz folytatás”

Szokodi Zoltán énekes idézi fel a Brazzil zenekar történetét

’95 elején kedvenc lemezboltosom ajánlotta a figyelmembe Mentes Norbert projektje, a Brazzil – sajnos, máig egyetlen – albumát. Rögtön elkapott az anyag különleges hangulata, egyedi zenei és szövegvilága, nem csoda, hogy a kazetta állandó vendég lett a lejátszómban. Mindig is méltatlanul alulértékeltnek éreztem a csapatot, ezért is idéztem fel most Szokodi Zoltán énekessel a formáció létrejöttét, munkásságát.

Kezdjük a legelején, egészen onnan, hogy Mentes Norbi tárcsázta a számodat. Hogyan történt mindez? Feltételezem, a koncepciót és a stílust illetően már konkrét elképzeléssel keresett a gitáros…

Több mint 27 éves a történet, elég mélyre kell ásnom az emlékek közé. 1994 decemberében, a pontos dátumra már nem emlékszem, de az biztos, hogy vasárnap volt, éppen Blokád próbáról értem haza, amikor dél körül csörgött a telefonom. Mentes Norbi volt a vonal másik végén, mondta, hogy délután találkozhatnánk Hoffer Petinél, mert van egy betöltetlen énekesi poszt egy alakuló zenekarban. Még aznap elkezdtük a brazzilos munkát. A dalok érkezésemkor már 70-80 százalékban, zeneileg és szövegileg is készen voltak. Hofi és Norbi egy Moby Dick-es pihenőidőszak alatt egy stíluskorlátokhoz nem köthető zenei anyagot hoztak össze a felhalmozódott ötleteikből. Volt egy elődöm, Dizma, vele kezdődött el októberben a projekt, ezért amikor őt váltottam, már az énektémák is javarészt megvoltak.

A csapat nevét viselő anyag még nyomokban sem tartalmazza az anyabanda Moby Dick stílusjegyeit, egészen másfajta muzsikát sikerült összerakni. Feltételezem, ez valamilyen szinten cél is volt…

Norbiék élvezték a zenei szabadságot. Úgy gondolták, ami nem fér bele a Moby Dick műfajába, ne legyen az enyészeté, így született meg ez a projekt. Ahogy elkezdtem dolgozni a fiúkkal, először felvettem a ritmust, a stílust és az instrukcióik alapján belebújtam a szerepbe. Aztán ezt az egészet olyanná formáltam, gyúrtam, hogy Szokodi Zolis legyen, de megfeleljen a brazzilos elképzelésnek és újszerű maradjon. Pár számnak, például a Fertőzött zónának a dallamát már én alkottam. Tehát volt közös ötletelés. Számomra is kihívás, különleges kalandozás lett a közös munka. Addig a számomra jól bevált, magas hangfekvésben sikoltott hard rock témákat feszegettem, itt mélyen, a pincében, illetve egy közép lágéban, erős, férfias hangon kellett operálni. Néhány dal vokálja került csak abba a hangfekvésbe, amiben az anyazenekaromban, a Blokádban énekeltem.

Szövegek terén szintén sikerült valami újat hozni. Nem ritka, hogy fejben még ma is idézem a sorokat, annyira bent ragadtak…

A szövegeket Pusztai Zoli alkotta, aki az Aurora és a ’Dick versekkel már letette névjegyét a szakmában. Nem tudom, mennyire voltak újszerűnek tekinthetők Pupu szövegei, számomra az összes addig és a mai napig írt műve gyöngyszem. Valószínűleg az akkortájt nem szokványos zene ihlette meg. Szárnyalnak és még ma is helytállók a szövegei.

Szinte nincs gyenge szám az albumon, tele van jól megírt, megjegyezhető, különleges dalokkal, dallamokkal. Közülük is kiemelkedik a Keleti szél. Viszont van egy feldolgozás (These Boots Are Made for Walking), illetve egy MD-átirat, a Gazember; miért éreztétek úgy, hogy ezeket is fel kell tenni az anyagra?

Még mindig, ennyi év után is örömmel hallom, hogy különlegeset, maradandót sikerült letennünk a zenei piac asztalára. A Keleti szél afrikai beütésű ritmusai még 2018 tavaszán, a Mentes 50 koncerten előadva is ütöttek. Hatalmas élmény volt 24 év után újra átélni ezt az érzést. A feszes vagy éppen könnyed ritmusok mellett a dallamos gitárszólók és a kemény riffek összessége, megtámogatva Jancsó Miki érdekes, effektszerű billentyűtémáival és Birkás Balázs basszusjátékával eredményezte a dalok milyenségét.

Ami a feldolgozást illeti, az még az elődöm ötlete volt, de olyan érdekesre sikeredett így, leporolva ez a 60-as években íródott Nancy Sinatra dal, főleg Ferenczi Gyuri szájharmonika-játékával, hogy felkerült az albumra. A darab érdekessége, hogy Pupu írt rá magyar szöveget, de a külföldi jogtulajdonos a túlzott költői szabadságra hivatkozva ilyen formában nem engedélyezte a lemezre kerülését, így angolul szerepel az anyagon. Hobo Gazember című dala már aratott a MD-átdolgozással, most, gondoltuk, a kissé gépiesített változatát is megcsináljuk. Még egy csavar a lemezen…

Anno azt nyilatkoztátok, hogy hangzásilag egy kicsit szerettetek volna kilépni a hazai szinten már állandósult „tipikus magyar” megszólalásból. Ebből a szempontból mennyire voltatok megelégedve az anyaggal? Egyáltalán éreztétek, hogy egy különleges produkciót hoztatok létre (még a zenei téren eléggé „forradalminak” számító kilencvenes években is)?

A felvételek a Tom Tom stúdióban, ’95 tavaszán, Rozgonyi Péter keze alatt készültek. A zenét egyszerre, egy időben rögzítettük, ezáltal rettenetesen életszagúra, feszesre, húzósra sikeredett. A billentyűk a háttérben egy különleges atmoszférát teremtettek. A technikai részéhez annyira nem értek, de Rozi mindent megtett azért, hogy az elképzeléseink testet öltsenek. Valahol éreztük, hogy amit megálmodtunk, az talán valóra vált. A megszólalás mellett a dalok változatossága is nyerő volt akkoriban.

A szakma elismeréssel fogadta a lemezt, a közönség mennyire „vette le” az anyagot? Mennyi CD-t, kazettát tudtatok eladni? Sikerült színpadra vinni a produktumot, voltak országosan koncertek?

Igen, a szakma rábukott a Brazzilra. Ezt bizonyította, hogy az anyag a Magneoton Warner gondozásában került a boltokba, és a kiadó további négy évre, négy albumra kötött szerződést a zenekarral. Két videóklip is készült. A közönségnél is betaláltunk: 1995. szeptember 22-én, a budapesti E-Klubban telt házas lemezbemutató koncertet adtunk, felvétel is készült róla, amit az akkori zenei csatorna is leadott egy párszor. A lemez változatosságának köszönhetően mindenki találhatott magának rajta kedvenc dalt. A ’Dick közönsége is elfogadta, kedvelte és az én közönségem is imádta. Az eladott mennyiségre nem emlékszem pontosan, négyezer példány környékén jártunk szeptemberben, a kiadást követő harmadik hónapban.

A lemezbemutató koncert után, teli élményekkel, tervekkel nem gondoltuk, hogy nem lesz folytatás. De az élet máshogy hozta, az okokat most nem sorolnám. Az biztos nagyban közrejátszott, hogy a rockzene és a koncertek 96-tól egyszerűen beleálltak a földbe, turnék maradtak el és a lemezeladás is stagnált.

Terveztetek második albumot? Meglátásod szerint erre esetleg van esély a jövőben?

Talán ’98 környékén összeültünk, beszéltünk arról, hogy legyen második album, volt is néhány dalkezdemény, próbálkozás, ám végül nem lett belőle érdemi munka. A kiadott lemez már lecsengett, őrületes munka lett volna újra a felszínre hozni a zenekart, a rockzene haldokolt és egyéb nehézségek merültek fel. Legalábbis erre fogtuk a dolgot. A ’Dick működött, jött a Hungarica, Peti dobolt mindenfelé, nekem is megvoltak a zenekaraim, ha nem is akkora volumenben, mint Hofinak vagy Nonónak. És közben teltek az évek.

Esély mindig mindenre van. Időnként szóba került a folytatás, aztán újra csend. A Mentes 50-re készült egy dal, Hofi írta, a szövegét szokás szerint Pusztai Zoli jegyezte, a címe Labirintus. Feljátszottuk, felénekeltem, felkerült a lemezre. Megint csend. Az évek pedig telnek.

Szokodi Zoltán és Mentes Norbert a 2018-as Mentes 50 koncerten

A projekt tagjai, illetve a session zenészek jelenleg mivel foglalkoznak? Norbi már nem tagja a Moby Dicknek. Te, ha jól tudom, a zenekaroddal most készülsz egy új anyagra…

A basszeros Birkás Bali tudomásom szerint nem zenél aktívan. Komoly ember komoly állással. Jancsó Miki nyomja a muzsikát, legutóbb, ahogy az ős Moby Dickben is, basszusgitárt láttam a nyakában. Norbert Hungarica, plusz a Pavesivel gitárduó. Hofi Rúzsázik, nagy sikerrel, illetve a zenei intézete is dübörög Sopronban. Ennyit tudok, a többit tőlük kérdezd. 🙂 Én ma is jó néhány zenekarban énekelek, különböző stílusban, műfajban. A Blokád szünetel, két lemezanyag is a polcon pihen, jobb napokra vár. A Black Spider Ausztriában egy saját CD-vel szintén szünetel. Ott sem megy a rockzene. Navaho néven egy lemezanyag a polcon, szintén kiadásra vár. Yes Mom néven U2-, illetve Guns N’ Roses-feldolgozásokat, Blues Hangers név alatt pedig Chicago bluest játszunk.

Természetesen a sokak által lenézett műfajt is folytatom: vendéglátózom, mert valami bevétel is kell. Ez a Galaxy Tánczenekar. A legújabb szerelem pedig a Lopott Idő, amit a vírus kezdetén hoztuk össze Fördős Istvánnal, a Blokád basszerosával, Egyházi Krisztián gitárossal és Tujmer Gábor dobossal. Most próbálgatjuk a szárnyainkat. Két dal két videóval az eddigi eredmény, illetve lassan elkészül egy lemezre való anyag. Most ez a fontos: örömzene, alapjaiban rock, de az életérzés vezérli. Hallgass bele a YouTube-on: Lopott Idő, az egyik a Zuhanás, a másik pedig a Kitárt karokkal című nóta.

Milan Rose

A cikk szerzője: Rattle Inc. 224 további cikk
A Metal Attack fanzine-t 1988 őszén indította két egri főiskolás, Benjoe és Coly. A lap a nyolcadik számtól jelent meg Rattle Inc. név alatt. A kiadvány összesen 18 számot élt meg, és 1991 tavaszán szűnt meg. A fanzine - negyedszázados kihagyást követően - online változatban, 2016 decemberében kelt újra életre a Facebook-on, és 2017 januárjában kapott saját felületet.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*