Sohasem csináltam titkot abból, hogy itthon a Mood a kedvenc zenekarom. Sajnos már csak múlt időben beszélhetünk a csapatról. A 2019. január 4-én, a Barba Negrában lebonyolított, megalakulásuk 25. évfordulóját ünnepelni hivatott bulit egyéb okokból kihagytam (Glow Burn Live – 2020), ám így is meghatározó, felejthetetlen emlékek egész sora fűz a csapathoz. Máig tisztán emlékszem arra, hogy 1999 tavaszán, a Wombocosmic kiadása előtt, a szombathelyi Végállomásban (Hegyi Kolos gitárostól a helyszínen kaptam meg a lemezelőzetes demót), nagyjából tíz fizető néző előtt egy akkora koncertet adtak, hogy utána két-három napig a nyakamat nem tudtam mozgatni. E hatások közé tartoznak még az 1996. májusi (Székesfehérvár, FMH) és 1998. decemberi (Szombathely, Oladi Műv. Ház) fellépéseik is.
Ahogy azt tudjuk, feloszlásuk után Wall Of Sleep-pé (Holdampf Gábor énekes, Füleki Sándor gitáros, Marek Ferenc basszusgitáros) és Supernatural-lá (később Stereochrist – Hegyi Kolos gitáros, Koltay Tamás dobos) „osztódtak”. Aztán Gábor 2009-ben kilépett a W.O.S.-ból és Hegyi Kolos, illetve Janó Mihály gitárosokkal, valamint Bánfalvi Sándor dobossal a Magma Rise-t hívta életre, amelyben nemcsak énekel, hanem basszusgitározik is. (A bőgőzés nem ismeretlen feladat számára, hiszen anno a Maelstromban /Maelstrom demó – 1991/ is ő kezelte a négyhúros hangszert.) 2012-ben Janó Misit Füleki Sándor váltotta, akinek a helyére egy évvel később Herczeg László (Sunday Fury, ex-Stereochrist, ex-Penalty Kick, ex-Sedative Bang) került, azóta a tagság változatlan.
Klasszikus megfogalmazás, hogy egy doom banda ne kapkodjon, és a Magma Rise abszolút megfelel ennek a tézisnek, mivel a To Earth… „csupán” a harmadik lemezük. Eddigi diszkográfiájuk a Lazy Stream of Steel albumot (2010), a Five/The Baron split EP-t (a The Asound volt a partnerük a kiadványon), a The Man in the Maze korongot (2015) és a False Flag Operation (2016), At the Edge of the Days (2017) EP-ket foglalja magába. Mondhatni fű alatt készült el idei anyaguk. Ahogy korábban a Mood, a W.O.S. és a Stereochrist lemezei sem adták meg könnyen magukat, úgy a Magma Rise alkotásai sem, de ha az ember elkapja a fonalat, és rájuk szánja a befogadáshoz, feldolgozáshoz szükséges időt, utána már nem tudja kivonni magát a hatásuk alól.
A To Earth… 36 percben elővezetett hét nótája azt jelzi, hogy „egyszerűbbre” vették a figurát, rövidebbre húzták a dalokat (a játékidőt tekintve ez az eddig legkurtább művük), azonban ez csak a látszat, ugyanis a zenei világ semmit nem változott, maradt az érzelemdús, epikus hatásokkal gazdagon átszőtt, tradicionális doom metal. Sohasem értettem meg azokat a régi kritikákat, amelyek Gábor előadását, hangját kritizálták, ugyanis kevesen énekelnek nála élethűbben, karakteresebben, érzelmileg túlfűtöttebben. Átéli/megéli a szerzemények tartalmát, mondanivalóját, ami teljesen érthető, lévén, hogy ő írja a szövegeket.
Bánfalvi Sándorról köztudott, hogy hazánk egyik legtechnikásabb, legsokoldalúbb dobosa, játéka ezen a korongon is élményszámba megy, Hegyi Kolos és Herczeg László pedig súlyos riffekkel, remek szólókkal, csodaszép, hatásos dallamokkal járulnak hozzá a végeredményhez. A lemezt nem érdemes elődeihez hasonlítani, azt elemezni/keresni, hogy mennyit változtak, fejlődtek azokhoz viszonyítva, mert a Magma Rise állandó, tartós, magas minőséget, értéket közvetít. Ha nagyon rá lennék kényszerítve, hogy egy dalt kiemeljek az albumról, az mindenképpen a Man Shaped Void lenne fogós énektémáival, betonkemény riffjeivel, illetve a záró Et Filii vonósokkal díszített részeit és nagyon borult, nyomasztó hangulatát (mood-ját) sem tudom nem megemlíteni.
Nyílt titok, hogy Holdampf Gábor a hagyományos doom metal óriási rajongója, szakértője és komoly kapcsolatokat ápol a színtér képviselőivel, így ennek szellemében a nyitó, szintén nagyon fogós címadó szerzeményt Eric Wagner (Blackfinger, The Skull, ex-Trouble, ex-Lid) spoken word sorai vezetik fel („Death is nothing at all. I have only slipped away to the next room. I am I, and you are you. Whatever we were to each other, that, we are still”), amely sorok Henry Scott Holland kanonok magyarul A szomszéd szoba című verséből származnak. Ahogy az ő hangjával, ismét csak a fent említett kanonoktól idézett szavaival is fejeződik be a korong („I am just waiting for you. For an interval. Somewhere very near. Just around the corner. / … / ALL IS WELL.”), mintegy keretbe foglalva a történetet.
Végezetül az arányos, telt, vaskos hangzást méltatom még, amely felteszi a koronát az albumra.
A Magma Rise harmadszor is jött, látott, győzött, megalkotva az idei esztendő egyik legkiemelkedőbb produkcióját, úgy hazai, mint világviszonylatban. Maximális elismerésemet, tiszteletemet és gratulációmat nyilvánítom ki az „elkövetők” felé.
Leave a Reply