Annak idején, amikor elkezdtünk heavy metal hallgatni és mániákusokká, megszállott gyűjtőkké váltunk, stílusoktól függetlenül minden lehetséges anyagot igyekeztünk beszerezni. Bakeliten és/vagy kazettán, attól függően, kinek mire, mennyire volt pénze. Az aktuális információkhoz pedig fanzine-ekből, külföldi magazinokból, valamint a Metallica Hungaricából, majd később a Metal Hammer H-ból jutottunk hozzá.
Példának okáért vegyük alapul a death metalt és az 1991-es esztendőt. A műfaj abszolút csúcséve volt, azt hiszem, felesleges felsorolni az akkor született alkotásokat. Nagyjából azt hittük, mindent és mindenkit ismerünk, hallottunk, legalábbis a legalapvetőbb művek eljutottak hozzánk. Európában a svéd vonal (szorosan mögötte/mellette a finn, a holland és a brit), míg a tengerentúlon a floridai irány (szorosan mögötte/mellette a New York-i) dominált. A mezőny, a kínálat már akkor is javában túltelített volt, így nem csoda, ha a Corpus Rottust csak a legelvakultabb rajongók ismerték, fedezték fel maguknak. Már csak azért is, mert a csapat nem volt közel a tűzhöz, lévén hogy Wilmingtonból (Delaware) indult „hódító útjára”.
Történetük 1989-ben kezdődött, amikor Mike Grant basszusgitáros, Kevin Coates dobos (aki később játszott a pennsylvaniai Bludgeonban és a Face Of Pain-ben – R.I.P.), Jon Rosenblat gitáros, valamint Bryon „Bundy” Swafford énekes életre hívta a csapatot. (18-19 évesek voltak akkoriban.) Noha pályafutásuk 2011-ig tartott, a hátuk mögött hagyott 22 esztendő alatt mindössze öt kiadványt „harácsoltak össze”, ebből hármat 1991-ben (Demo 1991, Intensified Gore 7” EP, Rituals of Silence), míg az Advanced Demót 1992-ben, a Nihilism EP-t pedig 2009-ben. Csak a rend kedvéért említem meg, hogy Smell/Darkwinds of the Netherworld dalukkal, a Midnight Offerings I – Death Metal Sampler from the U.S.A. (With Your Teeth Records, 1992) válogatáson szerepeltek. (Az egyébként csődbe ment) kiadó kapcsán mindenképpen érdemes szóvá tenni, hogy az a Deceased-ből ismert King Fowley vezette, ergo egy kis „hálószoba” vállalkozás volt, komolyabb promóciós lehetőségek nélkül. Amíg a nagyok anno három formátumban (kazetta, LP, CD) jelentették meg a zenéjüket, addig a Corpus Rottusnak csak a szalag jutott, és sajnos a megjelentetett példányszámról sincs adatom.
Az anyagot 1991 őszén, az Inner Ear stúdióban, a csapat társproducerkedése mellett vették fel, míg a keverési feladatokat King Fowley és a banda látta el. A nyolc nótát csaknem 29 percben felvonultató lemezt nem feltétlenül nevezném megkerülhetetlen klasszikusnak, nem tartozik a szűk elithez, de pár gondolat erejéig érdemes megemlékezni róla. A játékidőből abszolút nyilvánvalóvá válik, hogy nem a technikás oldaláról közelítettek a műfajhoz, hanem annak egyszerűbb, lecsupaszított irányából. Amennyiben hazájuk death metal térképén kellene őket elhelyezni, akkor mindenképpen a New York-i „liga” felé húznak, különös tekintettel a korai Cannibal Corpse-ra, amit a gyűlölet, a belek és a hullák köré font tematika is megerősít.
A játék neve szigorúan vett, standard death metal, izgalmasnak vagy meghökkentőnek nem mondható muzikális eszköztárral tálalva, és ez azt is maga után vonja, hogy nincsenek kiugró pillanatai a korongnak, igaz, a csapnivaló kategóriájába sem illeszteném be őket. Alapvetően a gyors, enyhén thrash-es beütésű témák dominálnak, amelyeket a jól bevált lassabb részekkel variálnak, igazodván a hagyományos formulához. A Vomit Pool, a Hatred and Gore, a Spawns of Human Waste, vagy a Reversed Prayer mind-mind e meglátást igazolják. Továbbá az is a korai C. C. hatását erősíti, hogy itt-ott, rövid részletek erejéig kiemelik a torzított basszusfutamokat. Úgy gondolom, hogy a hangszerkezeléssel nincs probléma, ugyanakkor a hallott muzsika csupán a tisztes iparosmunka „skatulyájába” való besoroláshoz elegendő. Miután abszolút underground kiadványról beszélünk, a hangzás sem temeti maga alá a hallgatót, viszont az ő szintjükön megállja a helyét. A nagy nyilvánosság elé 2012-ben egy, az első demóval és a gyűjteményes anyagra (Midnight Offerings…) felkerült nótával felturbózott változat került, alacsony példányszámra limitálva.
A csapat sorsát tulajdonképpen Kevin Coates halála pecsételte meg, de énekesükre is alaposan rájárt a rúd, mert zenei karrierje véget ért, amikor súlyos gerincsérülést szenvedett, ami ellehetetlenítette életét. Azon túl, hogy énekesként, dobosként és gitárosként tevékenykedett, különböző, hátsóudvari birkózó (pankrátor) események résztvevője is volt. Még mindig Delaware-ben lakik és nyugdíjas, míg társai, minden valószínűség szerint, nem érdekeltek a zeneiparban. A Rituals of Silence egy különösebb extrák nélküli album, egy hallgatást azonban mindenképpen megér.
Leave a Reply