A svájci Celtic Frost a Hellhammer utódja. A Venom és a Bathory mellett a black metal egyik alapítójának tartott, kultikus Hellhammer csupán egyetlen albumot (Apocalyptic Raids) adott ki, amelynek végzetesen lassú, súlyos, tömény és gonosz atmoszféráját azóta is zenekarok sokasága próbálja lemásolni. A névváltoztatásra a stílusváltás adott okot. Nem kell megijedni, Celtic Frost néven nem mentek el nyálas diszkóba, csupán más utakon akarták az extrémebb metalt játszani.
A zene begyorsult és Thomas Gabriel Warrior jellegzetes hangja is ekkor alakult ki, ami a death metal hörgések alapjává vált (legalábbis sok zenekritikus ide vezeti vissza a death metalos hörgéseket). Warrior hangja és jellegzetes riffjei miatt a zenekart a death metal egyik alapítójának tartják. Később a zenekar folyamatosan fejlődött és vált az egyik első avatgard metal zenekarrá. Sőt, metal zenekarként operaénekesnőt is ők használtak először (Claudia-Maria Mokri személyében). Ez a válogatáslemez a hőskorszakot mutatja be számos kiadatlan, illetve korlátozott példányszámban megjelent EP-s felvétellel tarkítva, ami a gyűjtők számára is érdekessé teszi. 🙂
Az első ilyen ritkaság a csodaszép női énekkel előadott Tristesses de la Lune, ami a ’87-es Into the Pandemonium albumra a lemeztársaság miatt nem kerülhetett fel, mondván, a „metal közönség számára eladhatatlan”. Így a nagylemezre a dal metalosított és angol nyelvű változata, a Sorrow of the Moon került fel (ezt dolgozta fel a Therion a Lepaca Kliffoth lemezén). A francia változat végül a 90-es években (!!!) kiadott CD-változatra került fel (hiszen addigra a metal világ is annyira megváltozott, hogy a kiadó már vállalhatónak/kiadhatónak tartotta).
Szintén erről a lemezről maradt le (de limitált EP-n, a The Collector’s Celtic Frost-on kiadták) az egyedi hangulatú, a háttérvokálban operás éneket szerepeltető In the Chapel in the Moonlight. A válogatást nyitó Idols of Chagrin és a záró Under Apollyon’s Sun az el nem készült következő nagylemezre kerültek volna fel, de így csak ezen a korongon találhatók meg (végül a sokéves késéssel megjelent következő lemezre mégsem kerültek fel, és stílusukban sem illettek volna rá).
A korai death metalt olyan számok képviselik, mint az Emperor’s Return EP-ről lemaradt és így korábban kiadatlan Journey into Fear, a Return to the Eve „Studio Jam” változata, a The Usurpernek pedig a limitált példányszámban kiadott Tragic Serenades EP-n szereplő verziója, majd végül az „übermegakultikussá” vált Circle of the Tyrant a To Mega Therion-ról.
Az Into the Pandemonium-os avantgard metal korszakot a korábban már említett, de a nagylemezen végül mégsem szerepelt Tristesses de la Lune, az In the Chapel in the Moonlight és a szintén kiadatlan The Inevitable Factor mellett a Mexican Radio 91-es „Studio Jam”-je, valamint az I Won’t Dance rádió editje képviseli. A Cold Lake lemezzel állt be a zenekar a földbe. Zeneileg jó az album, de az akkori közönség számára túl nyálas volt, és ezt a váltást nem tudta értékelni. Ezt a korszakot a Cherry Orchards rádió editje, valamint a Juices like Wine és a Downtown Hanoi 91-es újrafelvételei mutatják be.
Végül a keményebb vizekre visszaevező, de a korai státuszt visszaszerezni már nem képes Vanity/Nemesis albumot a The Heart Beneath, a Wings of Solitude, a The Name of My Bride és egy korlátozott példányszámú EP-én szereplő nóta, az A Descent to Babylon reprezentálja. Ennek a lemeznek a sikertelenségét nem maga az anyag, hanem az 1990-re megváltozott zenei tér okozta. A régi rajongók a Cold Lake után teljesen elfordultak a csapattól, az új rajongók megszerzéséhez pedig rendes médiakampány kellett volna, ami felvehette volna a harcot az akkori trendekkel szemben (pl. rap/funk metal és a grunge mint új divathullámok, az amerikai típusú hard rock és glam rock pedig még erősen tartotta magát az MTV-nek köszönhetően).
Svájc nemcsak pontos óráiról és bankszektoráról, hanem kísérletező zenekarairól is híres, amelyek közül az underground zenei életben messze a Celtic Frost vált a legkultikusabbá és több stílus számára is a legnagyobb hatásúvá. Ironikus, hogy a zenekar földbeállását pont az okozta (a death metalból való kitörés, a metal stílushatárainak kitágítása/ledöntése), ami egy évtizeddel később olyan zenekarok sikerét alapozta meg, mint a Tiamat, az Arcturus, az Ulver, a The Gathering, az Amorphis vagy a Therion.
A Celtic Frost egy korát messze megelőző zenekar. Ha a Hellhammert is ideszámítjuk (hiszen abban is ők játszottak), akkor Warriorék három stílusnak is az alapítói közé tartoznak: black, death és avantgard metal, valamint operaénekesnő használatában is úttörők voltak. Ezt nagyon kevés zenész és/vagy zenekar mondhatja el magáról. Akik jobban meg szeretnék ismerni a csapatot, azoknak a death metal korszakból a Morbid Tales és a zseniális To Mega Therion albumokat ajánlom. A kísérletezős, stílushatárokat feszegető avantgárd korszakból az Into the Pandemonium lemezt, és akiket nem zavar, ha mindeközben amerikaias glam rock elemek is felütik a fejüket, azok a Cold Lake lemezzel is nyugodtan tegyenek egy próbát. 🙂
A lemez címe az ókori görög Mennyországba, vagyis az Elíziumba való bejutásról szóló agyagtábla szövegének első sora, amely jelenleg a Los Angeles-i Getty Múzeumban található (lásd fent). A zenekar szövegeire nemcsak az okkultizmus, hanem a különböző mitológiai és történelmi témák is jellemzők. Az ógörögöknél az Elízium az Alvilág egyik része volt, ahová a hősök és félistenek kerülhettek be. Az biztos, hogy a korai Celtic Frost zeneileg megérdemli, hogy az elíziumi mezőkön lehessen hallgatni őket.
Leave a Reply