Black Jackal: Forever War (2021)

Szeretem a rövid játékidejű lemezeket. Hamar lepörögnek, ezáltal a róluk történő véleménynyilvánítás sem vesz sok időt igénybe. Alapvetően (szinte mindig, kivétel nélkül) klisés hanghordozókról van szó, azonban többségünk szereti a kliséket. Én is? Módjával, nem túlzott mértékben.

Ez a tézis azt a következtetést is maga után vonja, hogy a kielemezni kívánt produkció tartalmát rengetegszer hallottuk, illetve játszották el már korábban, ki jobb, ki rosszabb formában tálalva. Természetesen a klasszikusok szolgai másolásáról beszélünk, hiszen a szóban forgó alkotás az eredetiségre való törekvés legkisebb jelét is mellőzi. Ezért szeretjük a kliséket. Eddigi eszmefuttatásomat a Black Jackal idei albumával támasztom alá. A csapat San Antonióban alakult, és noha a mellékelt képen öten szerepelnek, jelenleg kvartett felállásban működnek, amelyet Kyle „Streetwalking Black Cheetah” Burton basszusgitáros/énekes, Chris „Bourbonslammer” Zamora dobos, Devin „Nerd” Wilson gitáros és „Dirty” Mike Alcala énekes alkot.

Megfelelő és hiteles információk hiányában nem tudom megmondani, melyik évben jöttek létre, csupán annyit sikerült kiderítenem, hogy korábban Jesse „Jackal” Lopez Jr. gitáros (R.I. P.), valamint Eric „Hammer” Hymen, Kiko Omar és Jeremy Rex dobosok fordultak meg a zenekarban. Eddigi diszkográfiájuk három demót (Rise of Lycopolis – 2017, Rock ’n’ Roll Nightmare – 2018, Live from the Grave – 2021), egy kompilációt (Rock ’n’ Roll Nightmare, az első két demó gyűjteménye – 2018), illetve két single-t (Hunter-Killer – 2019, Ripping Void – 2021) foglal magába.

Black/thrash/speed metalként aposztrofált muzsikájuk a brazil Whipstriker és az ahhoz hasonló ivású együttesek munkásságával állítható párhuzamba, ami talán elegendő támpont a korong besorolásához. Az intrót (Prelude to War) követő kilenc szerzeményt pár másodperc híján 31 minutum alatt tudják le, és a nóták (pl. The Outer Dark, How Heavy the Hammer, Strike of the Whip, Extermination Front) ugyanazzal a sebességgel robognak végig a lemezen. Az összes létező, már régen lerágott csont jellegű panelt felvonultatják, értve az alatt a korai Motörhead, Venom, Sodom nyerseségét, gyorsaságát, primitívségét, a Destruction hatású riffelést és minden mást, ami erre a vonalra jellemző. Nincs új a nap alatt, de ez a zenészeket egyáltalán nem zavarja, ez a muzsika az életük, ebben a közegben érzik jól magukat, ezt szeretik, mások véleményével pedig nem kell foglalkozni.

Nagyjából ennyi a sztori, ettől függetlenül szívesen hallgatom az anyagot, igaz, nem minden nap. Mert a kliséket kis dózisban adagolva szeretem.

A cikk szerzője: Dávid László 842 további cikk
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*