Erről a chilei zenekarról 2018 májusában írtam (itt), akkor fedeztem fel őket magamnak. Iron Maiden hatásokban bővelkedő tradicionális heavy metal muzsikájuk elnyerte a tetszésemet, ahogyan azt a négy pentagram is bizonyította.
Bevallom, újraolvastam cikkemet, illetve újrahallgattam az anyagot, már csak azért is, hogy tiszta képet kapjak arról, változtak-e, fejlődtek-e valamelyest az előző koronghoz képest. Nos, úgy gondolom, nem feltétlenül, de ez nem is baj, hiszen hozzák a TID színvonalát, a minőségen nem esett csorba. Jobban mondva, mintha a ’80-as évekbeli amerikai dallamos metal vonal hatása szivárgott volna be az összképbe. A felállás viszont módosult, mivel az eddig basszusgitáros/dobos pozícióját betöltő Titán, a négyhúros hangszer használatának jogát Allen „Tyr” Muñoznak (ex-Bestial Butcher, ex-Impact, ex-Neckbreaker, ex-Sentinels, ex-The Prophecy) adta át, míg Sebastián „Hypnos” Inzunza gitáros és Hades gitáros/énekes továbbra is standard tagok.
Utóbbi szavai a végeredményről: „A dalok sokkal komplexebbek, és olyan hangzást kerestünk, amely illik a terebélyességükhöz. Voltaképpen most mindent profibban adtunk elő, így a jó stúdióba fektetett pénz is megtérült.” Ezúttal szinte hazai pályán, Santiagóban, de az Audiocustom stúdióban dolgoztak, a rögzítési, keverési, maszterizálási feladatokat Sebastian Puente látta el, az ének, a basszus, a szintetizátor és a gitárszólók pedig a Natural Audióban kerültek felvételre Juan Pablo Herrera segítségével.
Megállapításának első felével vitába szállnék, mert a nóták nem lettek összetettebbek, a 31 és fél perces játékidő nem ezt tükrözi. Sokkal inkább azt, hogy a felvételek fogósak, könnyen kapaszkodik beléjük a hallgató, megjegyezhetők. Tagadhatatlanul maradtak az Iron Maiden hatások, a basszusgitár-központú megközelítés, újdonság viszont a billentyűs hangszerek használata, ami egyrészt az előző lemezen nem volt hallható, másrészt a melodikusabb (pl. Europe, Dokken – még ha esetükben a szintetizátor nem is játszott, de a nóták felépítése, lendülete hasonlóságot mutat velük) oldalt domborítja ki (All Stories Come to an End, Illusion, amit tömény Iron Maiden-izmussal spékeltek meg, I Believe in You, amit pedig akusztikus résszel vérteztek fel).
Ennek ellenpontjaként kellemes, zakatolós, speed nóták is vannak, mint a nyitó, epikus hatást is árasztó The Opression, a lassabb részekkel tarkított The Forest of Tar Tac, vagy a The Winds of Destiny. Hades orgánuma tökéletesen passzol a muzsikához, a hangulathoz, érzésem szerint teljesítménye javult az előző alkotáshoz képest. Egyetértek viszont a gitáros/énekes azon véleményével, hogy a megszólalással semmi baj sincs: ha nem is szántja fel a terepet, teljesen rendben van.
Summa summarum, nem csalódtam a chilei banda idei lemezében, fenntartották elődje nívóját. Ugyanakkor nem forgatták fel vele fenekestől a világot, azonban a négy pont továbbra is jogos.
Leave a Reply