Kreator: Pleasure to Kill (1986)

1983/84 környékén a thrash metal még embrionális állapotban volt, ugyanakkor egy új irányt jelölt ki az underground felségvizein. Az Exciter Heavy Metal Maniac-je, a Metallica Kill ’Em All-ja, a Slayer Show No Mercy-je koruk legdurvább, legszélsőségesebb alkotásainak számítottak.

1985-ben már kimutatta foga fehérjét a műfaj, egy évvel később pedig robbant a bomba, és a thrash az underground uralkodó stílusává avanzsált. Ebből a törekvésből természetesen Európa sem akart kimaradni, az öreg kontinens is kivette a részét a thrash kialakításának folyamatából. Egész konkrétan Németország, azon belül is a Ruhr-vidék lett az európai thrash mozgalom fellegvára. Sőt, az is gyorsan eldőlt, hogy a thrash metal (világviszonylatban is) legmeghatározóbb, az irányzatra a legtermékenyebb hatást kifejtő, legbefolyásosabb zenekarai a Destruction, a Kreator és a Sodom lettek.

A Kreator története 1982-ben kezdődött, amikor Essenben négy, 15-16 éves fiatal döntött úgy, hogy zenekart alapítanak. A „tettesek” Manni Rehberg énekes, Miland „Mille” Petrozza gitáros/énekes, Roberto „Rob” Fioretti basszusgitáros, illetve Jürgen „Ventor” Reil dobos/énekes voltak, akik kezdetben a Metal Militia és Tyrant neveket használták (’83-ban Manni kiszállt), majd Tormentor lett belőlük (’84-ben két demót, a Blitzkrieg-et és az End of the World-öt adták ki), míg végül a Kreatornál állapodtak meg. 1985-ben előbb egy próbatermi felvétellel, majd debütálásukkal, az Endless Pain-nel jelentkeztek, és utóbbi a kiadvánnyal a hírnevüket is sikerült megalapozniuk.

Mille: „Amikor az Endless Paint elkészítettük, úgy gondoltuk, hogy az album felvétele egyszeri dolog lesz a számunkra. Természetesen reménykedtünk abban, hogy az emberek szeretni fogják a lemezt, de ez inkább úgy történt, hogy oké, menjünk be a stúdióba és próbáljuk ki a dolgokat! Semmit nem tudtunk a produkcióról vagy arról, hogyan szólhat a zene a próbatermen kívül. Először akkor jöttem rá, hogy az embereknek valójában tetszik, amit csinálunk, amikor elmentünk egy koncertre (a Venom, az Exodus és az Atomkraft lépett fel), és láttuk, hogy a srácoknak Kreator felvarró van a dzsekijükön. Hirtelen megtudtuk, hogy az emberek beszerezték az albumot és élvezik a zenénket.”

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy amikor a Noise szerződést ajánlott a bandának, azt Mille édesanyja írta alá, mert a fia annyira fiatal volt még. A folytatás sem sokáig váratott magára, hiszen, a Flag of Hate EP-t követően, 1986. április 1-jén (egyes források szerint májusban, illetve november 1-jén) került piacra a Pleasure to Kill. A munkafolyamatokat illetően, az Endless Pain-hez képest mind a helyszín (csupán Berlin városa volt fix), mind a szakember személye változott, mivel a Caet stúdió és Horst Müller helyett ezúttal a Musiclab-ben, Harris Johns-szal dolgoztak. Mille: „A szituáció sokkal jobb volt, mint az első albumnál. Annak a producere, Horst Müller egész nap füvezett és nem érdekeltük őt. Még ha el is basztuk, azt mondta, oké, ez rendben van.”

Talán a korai Kreator iránti elfogultságom mondatja velem, de én semmi kivetnivalót nem találtam annak idején a Végtelen Fájdalomban, és a véleményem azóta sem változott. Természetesen elismerem, hogy a Pleasure to Kill-re úgy dalszerzési, mind produkciós szempontból óriásit fejlődött a trió. (Köztudott, hogy noha a kreditlistán és a lemezhez kapcsolódó promóciós fotókon Michael „Destructor” Wulf gitáros /R.I.P., ex-Sodom/ is szerepel, ő csupán pár napig volt a Kreator tagja, az albumon nem játszott.)

Mille: „A Pleasure to Kill-en Harris Johns-szal dolgoztunk, aki alapvetően jó felvételt készített, és arra sarkallt bennünket, hogy a dalokat többször is előadjuk. Két hét állt a rendelkezésünkre, három vagy négy nap a dobokra és a gitárra. Valóban professzionális volt.” A frontember ezen kívül még kifejtette: „Nem éreztünk nyomást, de tudtuk, hogy ez egy igazi esély számunkra.

Így aztán csak írtuk a dalokat, és közben azt gondoltuk, hogy ez a lemez jobb lesz, mint az Endless Pain. És valóban, gyorsabb, összetettebb lett, több volt benne mindenből. Még mindig ugyanaz volt a hozzáállásunk, ugyanaz a vihar és vágy, a bennünk lévő tizenéves düh sütött a számokból. Ráadásul súlyosabbak is akartunk lenni, mint addig.”

Harris Johns elévülhetetlen érdemeiről pedig még annyit mondott Mille, hogy „a legfőbb különbség a Pleasure to Kill javára az volt, hogy Harris Johns valódi producer volt. Olyan ember, aki segíteni akart a bandának. Nem megsértve Horst Müllert, de utóbbi nem értett a zenéhez, csak rögzítette, amit csináltunk. Harris Johns valóban producelt bennünket. Biztosra akart menni, hogy minden rendben szólaljon meg.” Mindemellett a zenészek az elképzelhető legbrutálisabb, leggonoszabb anyag megírásának folyamatába vetették bele magukat, és a felvételeknek is konkrét elképzelések, tervek alapján láttak neki. Mille: „Amikor a stúdióba vonultunk, nálunk volt a Possessed Seven Churches-e. Olyan zenét akarunk, mint az. Amikor Harris megkérdezett bennünket, hogy hogyan akarunk megszólalni, a Slayer Hell Awaits-ével egyetemben lejátszottuk neki a lemezt, ő pedig azt mondta, hogy ezeknél jobb hangzást tud nekünk biztosítani. Fiatal gyerekek voltunk, tele lelkesedéssel. Gyerekek, akik úgy akartak szólni, mint azok a bandák, amelyeket hallgattak. Kazettacserélgetők voltunk: mindenféle anyagot meghallgattunk a metal undergroundból: a Hirax-et, a Sepulturát, a Possessed-et, a Death-t, és annak a színtérnek a része akartunk lenni. És manapság, amikor meghallgatom a Pleasure to Kill-t, az az, amit hallok.”

Abból a szempontból konceptanyagról van szó, hogy a tematikáját az 1978-as Faces of Death című film ihlette, de a történet nem összefüggő, a nóták (szövegek) nem kapcsolódnak szorosan egymáshoz. Mille: „Megvolt a Faces of Death, és a Pleasure to Kill cím a filmnek abból a részéből jött, amikor állatok ölnek meg más állatokat. Az album mindegyik dala a halál különböző módozatairól szól, alapvetően arról, hogy megölnek. Akkoriban ez egy bámulatos ötletnek tűnt.”

Kétségtelen, hogy a korong az 1986-os év egyik legbrutálisabb alkotása, simán versenyre kelt a Reign in Blood-dal vagy a Darkness Descends-szel, extremitásban, sebességben ott van a nyomukban. A Choir of the Damned (az eredetire egy 46 másodperces, míg a 2000-es és a későbbi kiadásokra egy bővített, 1:39-es változat került fel) intróját követően elsöprő intenzitással csapnak bele a Ripping Corpse-ba, megadva az alaphangot a kegyetlen folytatáshoz. Ifjonti hév, energia fűti az anyagot, nincs irgalom, megállás nélkül zúdulnak a nyakunkba az olyan gyilkos tételek, mint a címadó („The colour of your blood from your open body is all I wanted to see / Tasting the blood from your lips as you die means satisfaction to me… pleasure to kill!”), a Riot of Violence, a Command of the Blade és az Under the Guillotine. Az előző koronghoz képest egyértelműen fokozták a brutalitást, de ahogy azon, úgy ezen az alkotáson is odafigyeltek a zenei oldalra, mivel a szélvész tempókat helyenként lassítják, megtörik, ügyelve arra, hogy bele ne essenek az egydimenziósság csapdájába. A hétperces The Pestilence (az Awakening of the Gods-zal együtt) például a korai Kreator leghosszabb, legösszetettebb szerzeménye.

Amíg az Endless Pain énektémáin Mille és Ventor felesben osztozott, addig a Pleasure…-ön ez az arány 5:3 a gitáros/énekes javára: a dobos hangja a Death Is Your Saviour-ben, a Riot of Violence-ben és a Command of the Blade-ben hallható. A fentebb említett Possessed-hatás, úgy gondolom, elsősorban Ventor játékára és hangszere soundjára nyomta rá a bélyegét. Rob Fioretti mindig is a banda szürke eminenciása volt, futamai kizárólag az alapozásra redukálódtak.

A korong túl szélsőséges volt ahhoz, hogy a Kreatort a mainstream-be emelje, de hatása a thrash-re és a növekvő underground színtérre azonnali és óriási volt. Ennek viszont ellentmond a frontember véleménye: „Sohasem volt olyan rendkívüli pillanat, amikor azt éreztem, hogy ó, ez egy óriási album, de emlékszem, hogy Európában turnéztunk a Destruction-nel és a Rage-dzsel, aztán Montrealba repültünk, hogy a Voivoddal turnézzunk.” Extrém német metal zenekarként a Destruction után másodikként jutottak át az Atlanti-óceán másik partjára, igaz, az már Jörg Tritzével, a Terrible Certainty-t promotálandó történt.

Ami a lemez fogadtatását illeti, arra Mille így emlékszik: „Az angolok hate metalnak hívták a zenénket! Ez az Endless Pain és a Pleasure to Kill között kiadott Flag of Hate EP-ből jött, de abból is, ahogy akkoriban énekeltem – valóban csúcskategóriás üvöltések voltak, és abszolút illettek a muzsikához. Manapság egy kevés tradicionális heavy metal elemet és punk rockot adunk hozzá, de mi mindig is thrash banda voltunk és azok is leszünk”.

Kiadójuk, a Noise Records viszont nem mindennapi módon zavarta össze a rajongókat, mivel röviddel a korong megjelenését követően, After the Attack címmel picture disc-en adta ki újra azt, egyetlen változtatással, a hasonló című dal hozzáadásával. Mille: „Nem tudom, miért neveztük át az albumot egy újrakiadáshoz. Ugyanaz volt a borítója, de semmi újra felvétel vagy bármi. Nem gondolom, hogy akkoriban tudtuk, mit teszünk. Gyerek voltam, amikor a Pleasure to Kill-t rögzítettük, 16 vagy 17 éves! Különböző dolgokat próbáltunk ki, és jobb muzsikusokká akartunk válni. Azokban az időkben a Noise nagyon kreatív volt, komolyan foglalkozott a borítóval. Mi nem. Gyerekek voltunk és nem törődtünk vele. Egyezségük volt egy művésszel, Philip Lavere-rel, aki egy pár borítót adott nekik. Ő készítette a Celtic Frost Emperor’s Return grafikáját is. A Pleasure to Kill borítója is kész volt már, és tökéletes passzolt az albumhoz.”

Ahogy a cég többi csapatának, úgy a Kreator-nek is meggyűlt a baja a Noise-zal, ugyanakkor Mille azt is elismeri, hogy nélkülük nem váltak volna azzá, akik manapság. „Megvolt velük a magunk problémája, de ez nem volt egy rémálom. Nem minden volt nagyszerű, amit tettek, elkövettek néhány hibát, különösen a szerződésünk végén, amikor nem támogattak bennünket. De felfedeztek minket, amikor gyerekek voltunk és leszerződtettek. És ezt nem felejtem el. Valószínűleg lehúztak bennünket, de bármit is tettek, nem keserű a szám íze.”

Érdekes megvilágításba helyezik azonban az album megítélését Mille gondolatai: „Őszintén szólva nem tudom, miért emelkedik ki a lemezről a címadó nóta. Talán a nyers brutalitásáért, primitív megközelítéséért. Talán tervrajz egy nyers thrash metal nótához, trágár szöveggel. Nem tudom. Általában a szettünk végén játsszuk, és megpróbálunk mindent beletenni abba a dalba, ami bennünk maradt egy 90 perces műsor után. A közönség ekkor produkálja a legőrültebb pitet, annak ellenére, hogy éppen vége van a programnak.”

A Kreator mind az európai, mind a nemzetközi színtéren ezzel a lemezzel vetette meg a lábát. A Coma of Souls-ig hibátlan a diszkográfia, az utána következő időszak azonban nekik sem kegyelmezett. Mille: „A ’90-es években a metal műfaj identitásválságban volt, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy mi nem voltunk. De fontos volt számunkra, hogy elkészítsük azokat a kísérletezős lemezeket, meg kellett találnunk az utunkat. Mindenesetre azokon az albumokon sem tűntek el teljesen a thrash gyökereink. Néha nehéz megtartani az egyensúlyt: előfordul, hogy túl mélyen belemész a kísérletezős dolgokba, elfelejted a gyökereidet és hogy mire törekszel. Általában azt gondolod: ez a projektem, amit úgy fogok csinálni, ahogy akarok.”

A mai napig kérik a rajongók, hogy a fiúk készítsenek egy, a Pleasure to Killhez hasonló anyagot, ami technikailag biztos lehetséges lenne, azonban az eredeti felvételek hangulatát, intenzitását teljességgel lehetetlen újjáteremteni. Mille: „Bizonyos szempontból nem változtam, és az a 17 éves kamasz valahol még bennem van. A banda magja a mai napig ugyanaz: én és Ventor. Rengeteget beszélünk erről, és még mindig ugyanaz a hozzáállásunk a régi anyagokhoz. Nem arról van szó, hogy megmutassuk, manapság is milyen jól el tudjuk játszani ezeket a nótákat, sokkal inkább az érzelemről, az energiáról, amit megpróbálunk elcsípni. A Pleasure to Kill nagyon primitív anyag. Ez nem rakétatudomány. De ez csak 1986-ban történhetett meg, egy stúdióban, közel a berlini falhoz, Harris Johns-szal és velünk, akik teljesen őrültek voltunk és állandóan buliztunk. Tiszta energia és érzelem volt.”

Egy hullámhegyekkel és -völgyekkel tarkított, minden elismerést megérdemlő és tiszteletet parancsoló pályafutás „terméke” a lemez, műfajában egy párját ritkító alkotás.

About Dávid László 851 Articles
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

1 Comment

  1. A kedvenc Kreator albumom. Ezt nem lehetett később felnőtt fejjel megismételni. Ehhez az akkori életfelfogásuk, akkori lázadásuk, akkori mentalitásuk, és akkori fiatal hevületük kellett.
    Később technikailag profik lettek, de az erő, dinamizmus, energia, keménység ebben a lemezben sűrűsödött be a legjobban. Egy zseniális alkotás, ami kiállta az idők próbáját.

    Ahogy a cikkben szereplő interjúban elhangzik, úgy nekem is a Coma of Soulsig tartott a Kreatortől a kedvenc korszakom. Odáig minden lemezüket szeretem, utána levő lemezeiket már nem hallgattam.

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*