Rég írtam már valami fasza kis grindcore cuccról, úgyhogy elővettem az egyik legnagyobb kedvencemet, hogy egy kicsit kivesézzem. Nem vagyok egy habzó szájú grindcore-őrült, és nem is merültem el a fejem búbjáig a színtérben, de van jó néhány remekmű, ami teljesen a szívemhez nőtt, és kielégült pofával tudom a szobabútorzatot apróra darabokra törni, ha egy ilyen éppen ott dübörög a lejátszóban. Csak említésképpen néhány album, amelyek garantáltan eljuttatnak a csúcsra: Napalm Death – From Enslavement to Obliteration, Rotten Sound – Exit, Captain Cleanoff – Rising Terror, Wormrot – Dirge, Nasum – Human 2.0, Assück – Misery Index, Warfair? – Earmageddon. Viszont, ha egy zenekart a dobogó legfelső fokára kellene állítanom, az mindenképpen az Insect Warfare lenne. Hogy miért? Azért mert ez az albumuk felér egy nukleáris csapással.
A texasi Houston városában, 2004-ben alakult csapat néhány demó, EP és split megjelentetése után dobta ki ezt a 22 és fél perces lemezt, amivel akkora alapot tett le, amit kétlek, hogy bármely más banda valaha is szét fog tudni törni, mert az szinte lehetetlen küldetés. Ennyire intenzív és gigantikus méretű pusztítást képtelenség még egyszer hanghordozóba préselni. Az album összesen 20 dalt tartalmaz, és az őrület az első pillanattól kezdve az utolsóig csak egyre fokozódik. Ilyen embertelen zúzás műveléséhez hatalmas fanatizmus szükségeltetik, na meg remek dalfaragó képesség. Egyszerűen minden a helyén van. A blastbeat sorozatok, az agyvelőt szaggató középtempós döngetések, a rekeszizmot csiklandozó darálások, a vérbőséget kiváltó tuka-tuka szőnyegporolások, az intenzitás, a kegyetlenség és a zenéből áradó elmebaj együttes erővel rugdalja, ütlegeli, tapossa földbe és semmisíti meg a kedves hallgatót.
Beaur Beasley gitáros zaklatja, molesztálja, meghágja a hangszerét és olyan gyilkos, de csontszáraz témákkal bombázza a hallójáratokat, amelyek komoly horzsolásos sérüléseket okozhatnak. A koponyacsontot is könnyedén átlyukasztó riffek olyan özönnel támadnak rá az emberre, mintha egy Peter North típusú golyószóróból lettek volna kilőve. Nem mellesleg a basszust is ő nyomta fel az albumra. Dobber Beverly dobos 150 százalékot teljesít. Ha a felvételek végére a dobcucc egyben maradt, az csak valami csodának köszönhető. Néha az az érzésem, hogy valami baszott nagy Zetor kefél egy hulladékdarálót a másik szobában és az hallatszik át ide, de aztán mindig rájövök, hogy csak Dobber veri szét éppen a szerkóját. Na, és hát végül, de nem utolsó sorban itt van ez a vokalistának becézett, dühkitörésektől szenvedő, elmeháborodott Rahi Geramifar, aki szó szerint olyan hangorkánt ereszt ki magából, hogy leröpül a skalp a koponyámról. Hörög, rikácsol, hisztériázik. A jó isten se tudja, hogyan csinálja, de vagy zsilettpengékkel gargalizált a stúdióban, vagy éppen darabokra tépte egy grizzly medve, amikor felüvöltötte a szövegeket.
A csapat tulajdonképpen csak három évig volt aktív. Szerintem ők is tudták, hogy ezt az albumot képtelenek lennének túlszárnyalni. Jöttek ki azóta tőlük splitek, válogatások, EP és élő felvétel, és volt két rövid feltámadás is, az egyik 2009-ben, a másik 2016-ban. Utóbbi alkalommal az Obscene Extreme Fest-en két koncertet is lenyomtak, ami örök emlékként vésődött be mindazok agyába, akik voltak olyan szerencsések, hogy ott lehettek. Ha rákerestek a YouTube-on, akkor olyan pogót és őrületet láthattok a közönség részéről, amilyet még nem hordott a hátán a föld. Valóságos tömegpszichózis. A legelismertebb pszichológusok is a klotyóba dobnák a diplomájukat, ha végignéznék.
Jó néhány grindcore brigád volt és van, amelyik megpróbálta az extremitást az emberi elme határain is túltolni, de az Insect Warfare az egyetlen, akiknek sikerült ezt megvalósítani. Biztos lesznek még csapatok, akik megpróbálkoznak ezzel a feladattal, de kétlem, hogy ez valaha bárkinek is sikerülni fog. A World Extermination a legtalálóbb cím ennek az albumnak. Romba dönti a világot, elpusztít mindent és nem marad utána semmi más, csak romok és emberi maradványok. Például az én leszakadt kezem, ahogy a mutatóujjam ráolvadt a play gombra, amikor az Insect Warfare által ránk mért nukleáris csapás elsodorta a panelházat, amiben lakom. Aztán majd ha pár száz év múlva újraéled a civilizáció, megtalálják a mumifikálódott hullámat, ahogy ott ül egy fotelban, Insect Warfare pólóban vigyorogva és álló pénisszel. HEHEHE!!!
Leave a Reply