Immolation: Dawn of Possession (1991)

Az Immolation 1988-ban alakult a New York állambeli Yonkersben. A tagok névsora: Robert Vigna – gitár (ex-Rigor Mortis), Tom Wilkinson – gitár (ex-Rigor Mortis), Ross Dolan – basszus/ének és Neal Bobek – dobok. Az igazsághoz tartozik, hogy az Immolation a Rigor Mortis folytatása, csak mivel már létezett egy ilyen névvel működő csapat, nevet kellet változtatniuk.

Rövid időn belül ki is dobtak 2 demót, majd Bobeket Craig Smilowski váltotta. Kijött még egy harmadik demó, majd nekifogtak, hogy megalkossák a földkerekség egyik legsúlyosabb és legsötétebb death metal mesterművét, a Dawn of Possession-t. Én csupán 1993-ban hallottam először, de rögtön magával ragadott a lemezből áradó infernális hangulat. Mintha a pokol szakadt volna rám, amikor betettem a kazettát a magnóba. Olyan halálos massza nyelt magába már az első nótánál, hogy a lélegzetem is elállt. Azonnal a szívembe zártam a bandát. Emlékszem, pont katona voltam, amikor a kazetta hozzám keveredett. Öreg baka koromban gyakran adtam a Duna partján lévő robbanóanyag-raktáraknak helyet adó telepen kapuszolgálatot. Esténként, amikor már egyedül ücsörögtem a szolgálati helynek csúfolt lakókonténerben, mindig ezt az albumot döngettem az ócska magnó volume gombját csutkára tekerve. HEHEHE!! Ilyenkor még a konténerben igencsak gyakran felbukkanó egerek is elmenekültek. HEHE!! Duna-part, koromsötétség és death metal, mi kell még? HEHE!! Fasza kis rituálé volt, bár megesett, hogy az őrséget ellenőrizni érkező ügyeletes tiszt sofőrje már percek óta dudált, hogy nyissam már ki azt a rohadt kaput. De hát ugye én azt nem hallhattam a bömbölő muzsika miatt. Na, ilyenkor jött a szokásos lebaszás: „Soós honvéd, mi a faszomat csinál maga szolgálatban? Ki adott engedélyt zenét hallgatni? Ne vigyorogjon, hanem főzzön egy kávét, mire visszaérek az őrszobáról.” Ilyenkor lefőztem neki a zaccot és elkértem a kávéért 25 forintot. Aztán amikor elhúzott a francba, pörgettem tovább a kazettát. HEHEHE!! Na, de elég a könnyes emlékekből, nézzük, mit kínál nekünk a Dawn of Possession!

A berlini Musiclab stúdióban rögzített és kevert anyag iszonyatos mélységű sounddal dörren meg, és a két gitár által gerjesztett rifforkán szinte magával sodorja a hallgatót a pokol legalsóbb bugyrába. A tíz dal olyan, mint valami death metal vihar, ami 42 percen keresztül tombol, és mire lecsillapodik, csak kietlen, fekete pusztaság marad utána. Nem vagyok nagy híve a hasonlítgatásnak, pláne ezeknél a korai anyagoknál, hiszen ekkor még minden death metal banda éppen hogy csak útnak indult és a saját ösvényét kereste. De ha mindenképpen említenem kellene egyet, akkor az csakis a Morbid Angel lenne, de csak azért, mert az Immolation is szívesen pakolta tele a szerzeményeit egyfajta beteges komplexitással és agyat véső váltásokkal. Ezen túl nekem néha-néha beugrik a Possessed neve is, főként a Seven Churches album, de az is csak azért, mert itt is az a sötét hangulat uralkodik, mint ott és Ross Dolan hangja olyan, mintha Jeff Becerra még hörgősebbre venné a figurát.

De mint mondtam, még a stílus aranykorának elején járunk, és elmondhatjuk, hogy az Immolation is egy egyedi hangzást teremtett magának. Talán az Incantation volt még akkoriban az a banda, amelyik ilyen komor, sötét atmoszférájú death metalt nyomatott. Amik az Immolationt még barátságtalanabbá tették, azok a lélektelen és hátborzongató gitárszólók, amelyek szó szerint a rettegést karcolják bele a hallgató csontjaiba. Az egész lemeznek van egy félelmetes hangulata, ami mint valami gonosz köd, elnyeli az embert. Amikor hallgatom, sokszor úgy érzem magam, mintha egy másik, embertelen világban járnék. Teljesen le tud húzni a mélybe ez az album, de közben mégis felszabadít és eggyé tudok válni vele. Zseniális!!!

Robert Vigna és Ross Dolan

A lemez borítója a kedvenceim listáját gazdagítja. Pont olyan a hangulata, mind maga zene. HEHE!! A mai napig imádom nézegetni, ahogy ezek a kimenőt kapott pokolfajzatok a szerencsétlen angyalokat molesztálják. HEHE!! Egyébként ez a csodás alkotás Andreas Marschall keze munkája, aki az egyik legjobb név a szakmában, és rengeteg bandának készített már borítót. Nem sorolom fel őket, mert hosszú lenne a lista és bűn lenne egyet is kihagyni. Keressetek rá, és gyönyörködjetek a munkáiban!

A Dawn of Possession után öt év telt el a második albumig, mert, hogy úgy mondjam, a csapatnak egy rakás szarsággal kellett megküzdenie. Kiadóváltás, ami nem ment könnyen, és hát ugye a 90-es évek eleje-közepe igencsak húzós időszak volt a metal számára. De aztán 1996-ban nagy nehezen kijött a második alkotás, a Here in After, ami szintén egy súlyos csapás. Azóta a csapat zökkenőmentes pályán halad, csupán néhány tagcsere sújtotta a bandát, de megállítani nem tudta őket. A két őstag, Robert Vigna és Ross Dolan rendíthetetlenül nyomul előre és tartja életben az Immolationt. Már tíz album van a hátuk mögött, és elmondhatjuk, hogy mindegyik súlyos és sötét alkotás, bár nékem már csak a legelső marad az örök kedvencem. A Dawn of Possession tagadhatatlanul ott van a legjobbak között, és elmondhatjuk, hogy az aranykor egyik legtökéletesebb darabja. Egy olyan death metal mestermű, amely garantáltan eléd tárja a poklot, de ha teljes hangerőn hallgatod, lehet, hogy még magával is ránt, és mire kiszabadulsz, te is úgy fogsz kinézni, mint a borítón látható figurák, és nem az angyalokra gondoltam! HEHEHE!!

About Size 37 Articles
1985 óta metálkodik! 2016 óta a Tales Of The Morbid Butchers Fanzine stábjának tagja. Versek és dalszövegek fabrikálásával, valamint logók tervezésével is foglalkozik. Főállásban több mint 20 éve boncmesterként dolgozik a kalocsai patológián.

1 Comment

  1. Csak 93-ban hallottad? Pózer! 🙂
    Komolyra fordítva a szót; akkora klasszikus az album, hogy a kritikát is szigorúan vigyázállásban szabad elolvasni (hogy utaljak ezzel a katonaélményeidre is). A No Forgiveness nóta szerepelt a kultikus At Death’s Door II. válogatáson is.

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*