Black Sabbath: Mob Rules (1981)

1980-ban hatéves voltam. Nemhogy a heavy metal muzsikát vagy magát a hatalmas Ronnie James Dio-t nem ismertem, de még a zene fogalmával sem nagyon voltam tisztában. Nagyjából hét-nyolc év elteltével kezdtem el érdeklődni a heavy metal iránt és lettem metalos, vált ez a muzsika életem egyik meghatározó részévé. Természetesen Ronnie James Dio miatt (is).

1980-ban jelent meg a Black Sabbath kilencedik albuma. a Heaven And Hell, egyben az első lemezük Ronnie James Dio-val a mikrofon mögött. (Emlékeim szerint ezzel az alkotással ismertem meg a Black Sabbath-ot nagyjából ’88 környékén, míg Dio-t egy évvel korábban hallottam, az Ozzy-éra pedig csak később, az érettségi környékén, 1993-ban jött be az életembe). A cím mögé akkoriban akár egy kérdőjelet is tehettek volna, hiszen az Ozzy Osbourne helyére a Rainbow-ból érkezett frontembernek ez volt a bemutatkozása a zenekarban, az akkoriban vergődő, önmaga paródiájává váló, szétesőben lévő Black Sabbathnak pedig élet-halál kérdése volt a lemez. Vagy mennybe mennek vagy alábuknak a pokolba. Az idő azóta megadta a kérdésre a választ, a korong a metaltörténelem egyik legnagyobb klasszikusává nemesedett és lett a műfaj egyik mérföldköve, generációk, zenészek, rajongók meghatározó élménye, hivatkozási alapja.

Egy évvel később a Mob Rules-zal folytatódott a Sabbath és Dio kooperációja. Csak gondolom, hogy a lecke alaposan fel volt adva a zenekarnak, hiszen az előző albummal magasra tették a lécet, amit bizonyára nehéz lehetett átugrani. Ma már ennek is tudjuk a megfejtését: egy hibátlan, örökérvényű klasszikus a Mob Rules. Mire a lemez megjelent, Vinny Appice személyében új dobost avatott a zenekar. Az amerikai-olasz származású ütős, Carmine Appice öccse kilencévesen kezdett dobleckéket venni ugyanattól a tanártól, aki a bátyját is oktatta, és tizenhat éves volt, amikor csapatával, a BOMF-fal találkozott John Lennonnal a Plant stúdióban. A találkozás oda vezetett, hogy Vinny több Lennon-felvételen is felbukkant. Ezután egy amerikai gitáros, Rick Derringer lemezein (Derringer – 1976, Sweet Evil és Derringer Live – 1977), illetve saját bandája, az Axis 1978-ban megjelent It’s a Circus World korongján dobolt, majd 1980-ban váltotta Bill Wardot a Heaven And Hell turnén. Ez a tagcsere ahhoz vezetett, hogy Ozzy „Geezer és a három kopó”-nak nevezte az akkori felállást.

Az 1981. november 4-én megjelent, a The Record Plantben, Martin Birch irányítása mellett felvett lemez nemhogy felvette a versenyt elődjével, de megítélésem szerint túl is szárnyalta azt. A korabeli pletykák, legendák szerint a Greg Hildebrandt áltat alkotott borító egy nagyon elrejtett „Kill Ozzy” üzenetet tartalmazott, amit lent, a kép alján helyeztek el, sötét, karmazsinvörös színnel írva. Bár az üzenet alig olvasható, széles körben elterjedt, hogy a súlyos szöveg csak véletlen egybeesés. A borítót nem kifejezetten a lemezhez szánták, mégpedig azért nem, mert azt a ’70-es években készítették, de engedélyezték a használatát a koronghoz.

Mind a kilenc tételt a Dio, Iommi, Butler hármas írta, a szövegekért pedig kizárólag Ronnie volt a felelős. Négy ütés a cinre, bejönnek Tony zakatolós riffjei, Geezer döngölő basszusfutamai és kezdődik a lemez a Turn Up The Night-tal. Nagyon vastagon dörrennek meg a hangszerek, a dal kellemes középtempóban dönget, egy picivel lassabb, mint egy évvel azelőtt a Neon Nights, de súlyosabb. Iommi szólói pedig? Nem kell ragozni. Vinny egyértelműen bizonyítja, hogy a legmegfelelőbb dobost találták meg a személyében Bill Ward helyett: fiatal, erőteljes, pontos, lendületes, változatos játéka az egész lemezre jellemző. Csakúgy, mint Dio a Heaven And Hell-en, ő is friss vért pumpált a zenekarba. A zenekar egy rádióinterjúban annak idején felfedte, hogy a cin intró time-setter, tehát ütemmutató volt (tulajdonképpen Vinny négyet beszámolt a cinen), és azt hitték, hogy a végső keverésből ezt kiveszik.

Ezt követően jön a Geezer mennydörgő basszusaira és Vinny parádés dobjaira épülő, szellősebb hangszerelésű Voodoo, a korong egyik lazább pillanata. Klasszikus lemez lévén szinte szentségtörés bármelyik dalt csúcspontként definiálni, hiszen mindegyik az, de a nyolcperces The Sign of the Southern Cross-szal mindenképpen kivételt kell tennem. Minden epikus doom himnuszok prototípusa, ha úgy tetszik, alapja: akusztikus gitárral és Ronnie szívbemarkoló, angyali, hipnotikus énekével indít, aztán bekapcsolódnak a torzított riffek, a bőgő, a dob és a dal egy monumentális, súlyos doom eposszá terebélyesedik. Lúdbőr a köbön!

A dal végén hallható zaj vezet át az instrumentális, a Vol. 4-ről ismert FX kistestvéreként is jellemezhető, kozmikus töltettel bíró E5150-be, amely a „gonosz” szót adja ki. A római számokra kell asszociálni (5 = V, 1 = I, 50 = L) és az így megkapott szó az Evil. Ezzel a szerzeménnyel nyitották akkoriban a koncertjeiket, amelyet az 1975-től használt Supertzar helyett alkalmaztak, majd ezt követően robbannak be Tony gyilkos riffjei, Ronnie óriási üvöltése és indul a súlyos, középtempós címadó szám, amelynek egy másik változata a Heavy Metal című filmben bukkant fel 1981-ben.

Kellemes, laza, szellős téma a Country Girl, közepén egy hipnotikus résszel fűszerezve, hogy aztán újra egy kegyetlenül súlyos dallal, a Slipping Away-jel folytatódjon a támadás, amelynek közepén a bajuszos mesterek akkora gitár- és basszusszólót pengetnek (hogy dörög Geezer torzított négyhúrosa, te atyaisten; ahányszor hallgatom, végigfut a hátamon a hideg), hogy tátva marad az ember szája. Egymásnak felelgetnek a hangszerekkel.

Hasonlóan a The Sign of the Southern Cross-hoz, akusztikusan, szomorúságot árasztva, Dio megigéző, hipnotikus énekével nyit a Falling Off the Edge of the World, de monumentális doom mestermű helyett egy középtempós dal fejlődik ki belőle. Az elmúlást, a halált szimbolizáló, szomorú hangvételű, Dio érzelmekkel teli hangjával előadott Over And Overrel pedig véget ér a korong; a dal hangulatában, felépítésében a Lonely Is the World-re hajaz, tradicionális doom téma, amely az összes doom bandát kivétel nélkül megérintette. Ennél szomorúbban nehezen lehet dalt előadni, gondolatainkat megfogalmazni. Az események tudatában könnyeket csal az ember szemébe, annyira megindító felvétel: búcsú nélkül hagyjuk itt szeretteinket, barátainkat, társainkat, mindenkit, akik sokat számítottak és jelentettek nekünk. A gyász dala ez.

A korong a Billboard listáján a 29. helyig kapaszkodott fel, és azt hiszem, ezzel mindent el is mondtam arról, hogy sikeres volt-e a Mob Rules a maga idejében vagy nem, sőt, 1986. május 13-án az Egyesült Államokban be is aranyozódott, miután 500 ezer példány fogyott belőle. A lemez 2010-ben egy dupla Deluxe Edition formátumban látott napvilágot, megtoldva a Die Young koncertfelvételével (amely eredetileg a Mob Rules 12” single B oldalán szerepelt), a címadó tétel eredeti demóverziójával (ez szerepelt a fentebb említett filmben) és az újracsomagolt, korábban már megjelentetett Live at the Hammersmith Odeon koncerttel. Az idén immár tíz esztendeje elhunyt Ronnie James Dio egyik nagy pillanata ez a korong, örök etalon, komoly favoritjaim egyike.

About Dávid László 847 Articles
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

1 Comment

  1. Nekem is jobban tetszik mint a Heaven And Hell mivel számomra itt van a két legjobb szám, a The Sign of the Southern Cross, Falling Off the Edge of the World. Pont 40 éves de mikor hallom őket mindig újra kell csomagolni a pelenkámat.

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*