Beneath the Void: …Into Oblivion (2021)

Ismerős arcok. Természetesen nem a népszerű popzenekarra gondolok, hanem a Beneath the Voidra. Tulajdonképpen ismerősök, ugyanis a Kill With Hate változtatta meg a nevét, tehát nem egy új, kezdő csapatról van szó.

A háttérről az énekes Gyémánt Krisztián vallott: „Régóta ígérgetjük ezt az anyagot, amin már szó szerint évek óta dolgozunk. Túl vagyunk néhány holtponton, de talán megérte a küzdelem, hiszen a zenekar számára mindenképpen új szintet jelent az …Into Oblivion. Olyannyira, hogy most meg mertük lépni azt is, amin már úgy két éve gondolkodunk, konkrétan, hogy elengedjük a Kill With Hate nevet, amihez igazából sem a mai felállás, sem az új lemez által képviselt világ nem kötődik már igazán, sem zenei, sem szövegi értelemben. Én egyébként szerettem ezt a nevet, és bár a korábbi anyagok nagyon morbid, véres-beles szövegvilágához még illett is, de túl sok mögöttes tartalma azért nem volt, ellentétben a Beneath the Voiddal, ami, akárcsak az új album sztorija, sokféleképpen értelmezhető. Ahogy készült az új anyag, fokozatosan megérett bennünk az elhatározás, hogy ezzel a lemezzel valóban új korszakot kellene nyitnunk, és végül így is tettünk.”

Pornói Patrik basszusgitáros: „Jó két éve érik már ez a dolog. Brutalitás és technikás megközelítés terén ezúttal sem spóroltunk, de az új albummal távolabb kerültünk a klasszikus, old school death metaltól, és ahogy körvonalazódott a szövegvilág, meg az egész lemez kerettörténete, úgy gondoltuk, eljött az idő. Az …Into Oblivion ugyanis egyfajta sci-fi környezetben játszódó konceptalbum, ami felfogható egy jellemfejlődés allegóriájaként is. Az alapötlet és egyes részletek Blazsovics Máté barátomtól származnak, ezeket alakítottam aztán dalszövegekké a végleges változatban. A történet röviden arról szól, hogy a névtelen főhős, miközben számot vet életével, egy eltérítésnek köszönhetően egy másik dimenzióba kerül, próbál megküzdeni mindazzal, ami ebben az idegen világban várja, és az ott tapasztaltak hatására egy magasabb rendű életformává válik, hogy aztán újjászülessen a megsemmisülés által. Természetesen a sztori csak díszlet, és a történet értelmezhető akár sokkal hétköznapibb szemszögből is, de ezt azokra bíznánk, akik veszik a fáradtságot, hogy beleássák magukat az album dalaiba.”

A tagság mindössze egy helyen változott a KWH-hez képest, Hartvig Márton gitáros helyét Kovács Attila (The Waiting Ones) vette át, továbbá a kiadói háttér is átrendeződött, mert a kanadai PRC Music helyett a metal.hu-hoz igazolt a banda, így a korong az utóbbi égisze alatt jelent meg. Maximálisan egyetértek a muzsikusok gondolataival, mert a névváltoztatás abszolút jogos volt. Noha a KWH sem egyszerű, ötlettelen, egysíkú muzsikában utazott, a BTV azonban az előd által képviselt vonalra, stílusra rátesz még egy lapáttal. A borítót böngészve azt gondolná az egyszerű földi halandó, hogy valamilyen modern, korszerű core zenét kínál az anyag, azonban ez távolról sincs így, semmi köze ahhoz. A dalok felépítésében, azok hangulatában jókora különbség mutatkozik a jogelődhöz viszonyítva, amit Gyémánt Krisztián szavai erősítenek meg. „Még az elején átbeszéltük, hogy mire figyeljünk. A kinti kritikák is sokat segítettek ebben. A hangulatra nagyon rá kellett feküdni. A magas témák Patriké, a bőgősünké, én most csak a mélyeket tolom; szándékosan így raktuk össze, hogy változatos legyen.”

Patrik vokáljainak köszönhetően a zene black metalos élt kap, amire a futószalagon érkező blastbeatek is ráerősítenek. Ezen a ponton kell kiemelnem Turcsák Bence rendkívül összetett, precíz dobolását, mint a lemez egyik erősségét: nem túlzás, hogy teljesítménye hallatán Pete Sandoval neve jutott eszembe. Úgy vélem, hogy a nóták a korai Morbid Angel hatását tükrözik jó nagy adag black metallal, enyhe komplexitással nyakon öntve, és a fentebb említett hangulattal, változatossággal fűszerezve. Alapvetően a gyors tempókra épülő, technikás megközelítés a mérvadó, azonban utóbbi nem megy a befogadhatóság rovására, nem lépi át a tűrőképesség határát.

A szerzeményeket kisebb nüanszokkal, részletekkel teszik színessé, változatossá, legyen szó a Rebellion doom-os váltásáról, a Refugee és a Stargazer dob/basszus kezdéséről, a By the Seventh borultságáról, az Absolution dallamos leállásáról, majd a nótát befejező zongoráról, vagy az átvezető tételekként aposztrofálható Chant of Superior Death-ről, illetve Downwardsról. Olt Ákos és Kovács Attila gitárosok remek harmóniákkal, dallamokkal ötvözik riffjeiket, szólóikat, ezek is a KWH-tól történt „eltávolodást” igazolják. A végeredményre a brutális, tömény hangzás teszi fel a koronát, a kvintett nyugati színvonalú albumot tett le az asztalra.

A Beneath The Void minden tekintetben professzionális produkcióval rukkolt elő. Remélem, hogy erre az új fejezetre a rajongók a határainkon kívül is felkapják a fejüket, ugyanis a csapat teljes joggal érdemelné meg a kedvező külföldi fogadtatást. Hazai szinten ez a legerősebb, legjobb alkotás, amit eddig hallottam, kizárólag drukkolni tudok a jövőjüket illetően.