Szerkesztőségünk tagjainak kedvenc filmjei – Zozzie

Nem mondanám magamat óriási filmrajongónak, de azért van néhány olyan képi alkotás, amely nélkül szegényebb lenne az életem. A kétezres években előrehaladva valamiért egyre kevesebb film volt rám hatással, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy az utóbbi években nem is nagyon követtem az új megjelenéseket.

Próbáltam úgy összeválogatni a külföldi listámat, hogy változatosságot mutasson, de végül valamiért csak vígjátékok kerültek be a halmazba. Ám ezek nem blőd „hállivúdi rudik”, mert azokat nem kedvelem, hanem filmszatírák, amelyeknek komoly mondanivalójuk (is) van. Persze, nem volt könnyű kiemelnem három favoritot, mert nagy rajongója vagyok a cseh(szlovák) vígjátékoknak, és azokból bőven van szemezgetni való, így rengeteg esélyes volt ezek közül, de döntenem kellett, hogy mely filmek jöhetnek az elitbe. Ugyanúgy a magyar filmalkotásokból is nehéz volt a szelektálás, mert itt is van sok kedvenc, és az is tovább nehezítette a dolgomat, hogy például az utolsó hat Jancsó film tulajdonképpen sorozatnak tekinthető (Kapa és Pepe), de az összeset nem lehet beemelni, így maradt az első rész, azaz a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten. De nézzük is, mit kínálok nektek!

Külföldi filmek:

A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső (1998)

Ezzel a filmmel robbant be Guy Ritchie a köztudatba, és ebben az akció-vígjátékban ismerhettük meg Jason Stathamet, valamint a mészáros-futballista Vinnie Jonest is, akik idővel elég szép karriert futottak be színészként, de ne feledkezzünk meg Stingről sem – ha már zenei oldalon jelenik meg ez a cikk. Ám nem csak miattuk kedvelem ezt a filmet, hanem a többi karakteres szereplő miatt is (kedvencem Rory Breaker és Tuskó), valamint a remekül csűrt-csavart, összekuszált szálaktól, hogy a végén azt higgyük, hogy kigubancolódtak, de egy hirtelen vágás okán csak nem kerül pont a fejezet végére, mert nyitott marad a sztori. Óriási poénok, szállóigévé vált mondatok, remek jelenetek és közben fröcsög a vér is rendesen…

Tűz van, babám! (1967)

Nem meglepő, hogy sokáig be volt tiltva a film, itthon is csak 1988-ban mutatták be. Miloš Forman az egyik legnagyobb cseh rendező, aki az USA-ban is forgatott, ez a filmje pedig egy hatalmas görbe tükör az akkori rendszernek, amely egy tűzoltóbálon keresztül mutatkozik meg. Ostobábbnál ostobább emberek, akik baromi okosnak és fontosnak hiszik magukat, ám a film végére teljes kudarcot vallanak. Érdekesség, hogy Forman sok amatőr szereplővel dolgozott, a színészek pedig elképesztő formák: röhejes „csehszlovák” figurák, akik a szocializmus apparátusának tipikus megtestesítői. Igaz, kiváló tűzoltók, de semmi máshoz nem értenek.

Sörgyári Capriccio (1981)

Mily meglepő, ismét egy cseh film a sorban! Jiří Menzel az egyik kedvenc rendezőm, minden filmjét imádom, Bohumil Hrabal pedig – akinek a kisregényéből készült ez a film – az egyik favorit íróm. Amúgy Hrabaltól is mindent olvastam, ami magyarul megjelent. Menzel imádott Hrabal-műveket megfilmesíteni, remekül visszaadja azt az érzést, hangulatot, amit az író könyvei sugallnak. Általában egy film nem tudja nyújtani ezeket, de Menzel alkotásai üdítő kivételt képeznek, a Sörgyári Capriccio pedig különösen. Óriási arc Pepin bácsi, aki végigüvölti a filmet, ráadásul Kern András magyar hangja is nagyon passzol hozzá. Ja, és még egy dolog miatt került be a „döntőbe” nálam ez a film: szakmai részlehajlás, mivel élelmiszertechnológus-mérnök vagyok, azon belül sör- és szeszipari szakos, így a sör kulcsmomentum. ? Amúgy Menzel tiszteletbeli magyar, mert néhány honi filmben is szerepelt, és rendezett színdarabokat is – A még egyszer, hátulról című komédia óriási.

Magyar filmek:

Roncsfilm (1992)

Vérzik a szívem, mivel Szomjas György nemrég itt hagyott bennünket… ☹ Az egyik legeredetibb magyar rendező, akinek még voltak tervei, de sajnos az élet (vagyis a halál) közbeszólt. A Roncsfilm a rendszerváltáskori helyzetet mutatja be a VIII. kerület „fényében”. Ebben sok minden benne van: frusztrált, alkoholista, szerencsejátékos, lecsúszott emberek, akik állandóan egymásnak esnek (a film végén a rendőr beszólása sokat elmond: „Baszott egy környék ez!”). A szereplőgárda, azt hiszem, nem kíván külön kommentárt, mivel a magyar színészek legjobbjaival dolgozott együtt ebben a filmben Gyuri bácsi: Pap Vera, Szirtes Ági, Bánsági Ildikó, Gáspár, Andorai, Mucsi, Badár, Szőke, Ujlaki, Rajhona, Blaskó, Reviczky stb. Legyen neked könnyű a föld, Gyuri bá’, az életművedre büszke lehetsz, erre az alkotásra pedig különösen!

Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten (1999)

Szóval, ahogy fentebb említettem: a Kapa-Pepe hexológia Jancsó Miklós rendezésében nálam elnyerte a pálmát, de ha a legjobbat kellene megneveznem, akkor ez a film az, mivel ezzel a filmmel Jancsó úr (ő is nyugodjon békében!) egy olyan eredetit és újat tett bele a magyar filmművészetbe, aminek nincs párja. A többi már „ismert”, de attól még szintén remekművek. Miki bá’ akkora balegyenest visz be a néző arcába, mivel egy hatalmas társadalomkritikának leszünk szemtanúi, amihez talált két zseniális színészt, Mucsi Zoltánt (Kapa) és Scherer Pétert (Pepe). Kapa ámokfutáshoz asszisztál Pepe, akik gátlástalanul átgázolnak mindenkin és egymáson is. De ne feledkezzünk meg Hernádi Gyuláról és Grunwalsky Ferencről sem, akik a forgatókönyvet írták Jancsóval együtt, szóval így hárman hozták össze ezt a kultusz-monstrumot.

Európa kemping (1990)

Szőke Andrást és Badár Sándort sem kell bemutatni. Tudom, az a fajta humor, amit képviselnek, nem mindenkinek jön be, de én abszolút vevő vagyok az agyament dolgaikra, amiket a Szőke által rendezett filmekben tolnak. Érdekes, sokáig azt hittem, hogy Szőke András teljesen bolond, de civilben egy nagyon értelmes és kedves ember, aki még természetgyógyászattal is foglalkozik. Mondjuk, Badár tényleg lökött fazon, de őt így szeretjük. ? Az Európa kemping is tele van töméntelen mennyiségű eszement poénnal és jelenettel. A kedvencem az, amikor Vizi (Horváth János) nekiáll feszíteni a szúnyog testével, miután Badárral meglátják a francia csajokat a strandon. Később már Badár fehér zokniban állva evez egy csónakban. És ez csak egy kis szelet… Ja, és Szőke monológja (itt egy baráti országból jövő turistát alakít – Abhandzara néven) sem egyszerű, mert kb. százszor elismétli, hogy „Abroszen, Mama end papasz, van meeeen, drinken sör end bor end pálinken.” Majd a dal, amit előad. Atyaég, na, hagyjuk is… ?

Zenés film:

A fal (1982)

A Pink Floyd The Wall című dupla albumából Alan Parker szenzációs filmet készített. Ehhez persze kedvelni kell a zenekart és ezt a lemezt, de akit ez az egész hidegen hagy, nagy élménytől fosztja meg magát. A film egy része animációs, a többi „igazi”. Az albumról korábban írtam már (itt), és ez képekkel „felturbózva” még nyomasztóbbá teszi a sztorit. Néha annyira felkavart érzelmileg, hogy órákig a film hatása alatt voltam. Állítólag a film elkészítése sem volt hétköznapi, a főszereplő (Bob Geldof) annyira beleélte magát a szerepbe, hogy például a borotválkozós jelenetnél teljesen lenyírta a testén a szőrt a minél hitelesebb szerepformálás miatt, a fasiszta gyűléshez pedig neonáci kocsmahuligánokat béreltek fel, akiknek igen nehéz volt betanítani a koreográfiát, és amúgy is elég parázs volt a hangulat. Erről a filmről is csak annyit, hogy alap.

A cikk szerzője: Zozzie 333 további cikk
Először 15 éves korában kóstolt bele a fanzine-újságírásba (Feszültség), sok évvel később, teljesen véletlenül került ismét közelébe a „szakmának”. Civilben egy mikrobiológiai fermentációs cégnél üzemvezető.

1 Comment

  1. 1.A Halál 50 órája
    2.A leghosszabb nap
    3.MacKenna aranya
    4.Az Ezüst tó kincse
    5.Spartacus
    6.Akiért a harang szól
    7.Szelíd motorosok
    8.Woodstock
    9.Hét tenger ördöge
    10.Lázadás a Bountyn

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*