Nem tudom, ki hogy van vele, de nálam eddig ez az év zenei újdonságok terén meglehetősen gatya volt. Persze jelentek meg új lemezek, kisebb és nagyobb nevektől is, de nem igazán tudnék mondani egy olyan friss lemezt sem, ami megdobogtatta volna a szívem, amiről szívesen írtam volna, és ezzel nem csak egy középszerű teljesítményt méltattam volna. Aztán április környékén a Napalm Records elkezdte nyomni a Crypta klipjeit, stúdiójelenetes szösszeneteit, interjúit. Lehetett érezni, hogy nagyon promotálni akarnak, hogy itt most aztán valami nagy durranás van készülőben.
Korábban bombaként robbant a hír (hmm), hogy a brazil Nervosa két tagja kiszállt és új bandát alapítanak. Megmondom őszintén, ez a „sokkoló” infó nálam kábé egy lágy nyári szellő erősségét sem érte el, ugyanis azelőtt fogalmam sem volt róla, hogy egyáltalában létezik egy ilyen csapat, messze, a brazil mutánsok (mármint COVID-) földjén.
Így aztán előzetes információk híján néztem bele a zenekar első klipes nótájába, a From the Ashes-be. Őszinte leszek: nem rajongok a lánycsapatokért. Márpedig a Crypta az. Full csajok és ráadásul fullos csajok… 🙂 Mint később megtudtam, a Nervosa, amiből kiléptek, szintén lánycsapat volt/van. Mert hogy ők is újjáalakultak, és ki is jött az új lemezük, szintén a Napalm Recordsnál. Ezek a brazil csajok nem bírnak magukkal! 🙂 Azt kell, hogy mondjam, nagyon üdítő látvány volt, ahogy fiatal (mert hogy huszonévesekről van szó, csak az énekes van eggyel harminc felett), szép lányok hogyan kenik-vágják a metalt!
Most akkor szóljunk pár szót a zenéről is! Vérbeli, old school death metalról van itten szó, kérem szépen! Első hallgatás után a Deicide, a Suffocation, a Sinister neve jutott eszembe. De azért hoztak némi thrash hatást is az előző zenekarukból. Ami biztos, hogy vér profi lett a végeredmény. Tökéletes hangszeres tudás, ötletesség jellemzi az albumot. Luana Dametto dobos teljesítménye figyelemre méltó, nagyon biztosan, színesen játszik. Ugyancsak kiemelendő a két gitáros Tainá Bergamaschi és Sonia Anubis szólójátéka. Nagyon ízesen pengetnek a lányok. A bőgős-énekes Fernanda Lira is remekül helyt áll, bár számomra az ő éneke az, ami ront egy kicsit az összképen. Szerintem vékony a hangja ehhez a zenéhez.
Az album kereken tíz dalt tartalmaz, és bár nem állítom, hogy teljesen üresjárat nélküli a bő negyvenperces anyag, azért nagyon kellemes hallgatni való kis esti zene. Személyes kedvencem a Dark Night of the Soul című nóta, keleties, szitáros bevezetővel, majd a végén levezetővel, középütt pedig jófajta death metallal, remek szólókkal.
A lemez hangzása végig tökéletes, a témák ötletesek, nem unalmasak. Ha kapott volna az anyag egy Glenn Benton- vagy Chris Barnes-szerű énekhangot, akkor az év lemeze lehetett volna. Így viszont sajnos, mivel az énekhanggal nem tudok megbarátkozni, csak négyest tudok rá adni.
Laq
Hmm…Úgy vélem Miss Lira acsarkodó hangja Ok. Igaz nekem Dani Filth ugrott be néha. Nekem az tetszik,a maguk a témák határozzák meg a számok súlyosságát.( érts.: vannak melodikus részek , meg grindolosak is, a maguk helyén) Emiatt egy változatos és hangulatos album, mely úgy is old school, hogy van eleje meg vége és maguk a tételek is kiszámítottan vannak a maguk helyén. Érdekes nekem egy- két zenei illetve technikai megoldásról a klasszik Morbid Angel ugrott be. Élőben is várnám őket!