Coffins: Buried Death (2008)

A japán Coffinsnál otrombább csapatot nemigen hordott még a hátán a föld. Az 1996-ban alakult tokiói banda egyetlen célt tűzött ki maga elé, a legszélsőségesebb doom/death nóták világra szabadítását. Nálam minden alkotásuk viszi a serleget, de leginkább ez, a harmadikként megjelenő Buried Death nőtt a szívemhez. Igazából nem tudom megmondani, hogy miért, egyszerűen csak így alakult. HEHE!! Egyébként a „koporsók” az egyik legnagyobb rekorder a kiadványai számát tekintve! Fullos albumuk csupán csak öt darab van, EP-jük és splitjük viszont annyi, hogy belefáradnék, mire összeszámolnám.

A 44 perces albumon nyolc dalocska rontja a levegőt, amelyeket én most szépen, egyenként fogok kicsontozni, azért, hogy halálra idegesítsem a mélyen tisztelt olvasókat. HEHEHE!! Tehát nézzük akkor, hogy mit is kínál nekünk a japán koporsókereskedők, akiknek azért ideírom a nevét, csak hogy tudjuk, hogy ki ez a három elmebeteg, aki megalkotta ezt barátságosnak még távolról sem nevezhető förmedvényt: Takuya Koreeda – basszus, „ének”, Bungo Uchino – gitár, „ének” és You – dobok.

1. Under the Stench: Egy vánszorgó témával indít a dal, majd átvált egy tolakodó riffre, ami folyamatosan lökdösi a hallgatót egy kiásott sír felé. Közben, a sír mélyéről valami embertelen hörgés tör elő. A basszusgitár minden pendítésnél valami gennyes váladékot fröcsköl az arcomba, miközben a dobverők pedig mintha a fejemen csattannának. Van itt valami gitárszólószerűség is, de amikor hallgatom, arra érzek késztetést, hogy ciánkapszulát tegyek a pereszke levesbe csipetke helyett.

2. Buried Death: Ez a nóta úgy indul, mint egy felbosszantott buldózer. Az egy káddugó egyszerűségét is lepipáló riff szinte nekem támad, és addig rugdossa a fejem, amíg olyan nem lesz, hogy még Quasimodo is előre köszön a plasztikai sebészet folyosóján. A basszusgitár meg úgy szól, mintha egy, az oroszok kivonulásakor itt felejtett helikopter röpködne a házunk felett. Itt is kapunk egy gitárszólót…vagyis valami olyasmit. HEHE!!

3. Cadaver Blood: Na, itt aztán előjön a nagybetűs „DOOM”!! Csigalassúságú, kínkeserves gitársírással indítanak, de aztán jön egy jó kis középtempós gyomrozás, ami beletorkollik egy gyorsabb trappolásba. Ilyenkor még a gyomrom is fel-alá ugrál. Itt a hörgés mellett néhány elmebeteg ordítással is megtisztelnek bennünket, ami leginkább arra emlékeztet, mintha valakinek egy konzervnyitó segítségével próbálnák eltávolítani a vesekövét. A dal végén ismét visszatér a kínok közötti lassú haláltusa.

4. Altar Is Gore: Na, kérem, hát ez a szösszenet nálam a lemez csúcspontja. Ekkora tuskó, kőparaszt riffet sosem hallottam, pedig volt részem bőven puritán mocskosságokban, de ez mindent visz! De amilyen bunkó, annyira magával ragadó: a gyönyör rohangászik minden idegszálamon, amikor hallgatom. Nincs mit rajta fejtegetni: annyira fogósra sikeredett, hogy rögtön megadod magad, ha meghallod és kedved támad táncra perdülni egy kaszával vagy húsklopfolóval, vagy mit tudom én, mivel a kezedben. Ebben a kis remekműben hallhatunk egy szólót, de az is olyan, hogy kényszerem támad tőle szögeket ütni a koponyámba. Egyszerűen zseniális!!

5. Mortification in Ruin: Ez az album leghosszabb tétele. A dal úgy robban be, mint amikor King Kong bekopog az ablakon. A zakatoló, de közben meg-megakadó riff szó szerint komoly próbatétel elé állítja az idegeket, de hogy még nagyobb legyen a lelki fájdalom, még alább vesznek a tempóból, és szinte úgy érzem, mintha a húrok pendítése a bőrömet szaggatná le rólam. A cintányérok mintha minden ütésnél egyre hangosabban csilingelnének és én kezdem azt érezni, hogy csak úgy szabadulhatok meg az őrülettől, ha a fülhallgató vezetékével megpróbálom megfojtani magam. A gitárszólót már meg sem merem említeni. HEHEHE!! Aki ilyen hangokat képes egy hangszerből kicsikarni, annak örökbérlet járna egy elmegyógyintézetbe. A nóta a végére teljesen széthullik, és úgy ér véget, mintha valaki rádobna a lejátszóra egy többmázsás sírkövet.

6. Deadly Sinners: Hogy legyen erőnk összeszedni magunkat, na meg a csontjainkat, biztatásképpen kapunk egy fasza kis tuka-tuka bűzbombát. A basszusgitár hangja közben urológiai vizsgálattal kényeztet, de hogy az élményem még emlékezetesebb és örömtelibb legyen, két elszabadult barom állat hörög, rikácsol, bömböl és ordibál a fülembe. Valamikor a félidőben van egy szóló is, ami hathatna akár fájdalomcsillapítóként, de inkább olyan, mintha forrasztópákát használnék fültisztító gyanánt. A végére egy kicsit belassulnak, aztán egy pár fejszecsapással feldarabolják a nóta végét.

7. Purgatorial Madness: A tuka-tuka terápia folytatódik. A dobos úgy csapkod, mint egy őrült a gumiszobában. A gitár pedig folyamatosan azt ordibálja a fülembe: félbeváglak, félbeváglak!! De hogy a hab még véresebb legyen a belekkel díszített tortán, egy olyan beteg témát is bedobnak, ami úgy összekuszálja a zsigereket, hogy azt még egy patológus professzor is csak túlórában tudná kibogozni. Na, és végre hallhatunk egy ízes, csodás harmóniákkal teleszőtt gitárszólót is…vagyis nem. HEHE!! Komolyan mondom, a gitáros csávót hatalmas orvosi gondatlanság felügyelet nélkül hagyni. Az utcára engedni pedig pláne.

8. The Frozen Styx: És el is érkeztünk a zárótételhez. Szívesen mondanám, hogy az utolsó dalhoz érve a srácok kigyógyultak a betegségükből, de ez „sajnos” nem így van. Egy mentálisan sérült témával indítanak, ami egy kiváló doom menetelésbe torkollik. Olyan a dal, mint egy haláltusa, tele szenvedéssel és egyéb finomságokkal. Ha valaki élve kibírta idáig, az itt már garantáltan kileheli a lelkét. Méltó lezárása ennek a velejéig rothadt és gyomorforgató bűzben pompázó albumnak.

A Coffins, bár átesett néhány tagcserén, a mai napig aktív. Undeground körökben hatalmas tisztelet övezi, ami nem csoda, hiszen mindvégig kitartottak szeretett stílusuk mellett. Aki meg szeretne velük ismerkedni, annak tulajdonképpen bármelyik albumukat ajánlhatom. Aki szereti a doom/death metal zenét, ahol a hangzás felér egy sírkőfaragó anyagkészletének súlyával, nem riad vissza némi hullaszagtól és előszeretettel randizik ravatalozókban, az garantáltan el fogja kapni a Coffins által terjesztett fertőzést.