3 in 1 lemezajánló: Vreid, Honey, Apostasy

Mint az ennek a cikknek a címéből is kitűnik, most három olyan, a közelmúltban megjelent albumot szeretnék a figyelmetekbe ajánlani, amelyek nálam kiemelkedtek abból a kissé zsúfolt zenei kínálatból, amivel az utóbbi bő egy hónapban kapcsolatba kerültem.

Vreid: Wild Nord West (2021)

A norvég banda neve ismerősen csenghet néhány metal fan fülének, hiszen már 2004 óta tagjai a skandináv black metal színtérnek. Én viszont sajnos csak az idei albumukkal ismertem meg őket. Mourning Red című klipes nótájuk már első hallásra megragadott komor, sötét dallamaival. A címadó Wild Nord West, ami szintén klipes szám, rohadtul húzós fő riffjével pedig végleg meggyőzött arról, hogy az egész lemezt meghallgassam. És nem csalódtam! Számomra a Vreid zenéjének a varázsa – a Sarkéhoz vagy a Tulushoz hasonlóan – abban rejlik, hogy túl mernek lépni a tipikus black metal kereteken. Nem véletlen, hogy a műfaji besorolásban is black’n’rollként definiálják a zenéjüket. A két klipes nóta mellett a lemezt záró, csaknem tízperces Shadowland is nagy kedvencem. Ebben a számban a srácok a Metallicához, Black Sabbath-hoz hasonlóan bebizonyítják, hogy semmi gond nincs azzal, ha egy dal hosszúra sikeredik. Ha kellően erős témákra, illetve riffekre épül (mint szerintem ebben az esetben is), akkor akár az adott album csúcspontja is lehet.

Honey: Forever Fire (2021)

Néhány hete, a legnagyobb netes videómegosztón történő, minden elvárástól mentes szörfölgetésem közben akadtam rá erre az amerikai crossover bandára. A zenéjük leginkább a néhai Nuclear Assault-féle thrash vonalhoz sorolható, bár a lemezt nyitó és egyben címadó Forever Fire kezdő gitártémája akár egy Slayer album nyitó riffje is lehetne. Araya kiabálós énekstílusa és verselése az egész albumon tetten érhető és a riffek is jó pár dalban hajaznak az „Ölő” zenéjére, csak itt egy kicsit több a HC hatás. (De ez nálam pozitívum. 🙂 ). A Dancing with Death, a The Insurrection és a Deceiving Is an Art a három kedvencem a lemezről. Mindhárom az LP lassabb, illetve középtempósabb szerzeményei közé tartozik, tele f@szkós riffekkel! Harminc perc kellemes időtöltés lehet ez az album a thrash szerelmeseinek. Hajrá!

Apostasy: Death Return (2021)

Nem tudom, ki hogy van vele, de engem néhány kivételtől eltekintve eléggé hidegen hagynak a dél- és közép-amerikai metal bandák. Pedig nincsenek előítéleteim a térséggel kapcsolatban. Viszont, mint ebben az esetben is történt, hagytam, hogy meggyőzzenek a zenéjükkel a chilei thrasherek. 🙂 Eddig leginkább az erről a környékről származó együttesek lemezeinek hangzásával volt bajom (tisztelet a kivételnek), az Apostasy esetében viszont szó sincs erről! A Death Return minden túlzás nélkül egy nagyon jó megszólalású old school thrash album. Zenéjük a korai Kreatort (Pleasure to Kill), Slayert (Hell Awaits) és a Melechesh vonalas thrasht juttatja eszembe. Rengeteg jobbnál jobb riffet pakoltak bele ebbe a szűk negyven perces anyagba. A lemezborító mellett talán az énekhangot lehet némileg kifogásolni, de zeneileg szerintem ez egy hibátlan anyag. Aki nem hiszi, járjon utána! UFF!