Újrégi

Bevezetés

Ennek az írásnak nincs különösebb célja, a közelmúlt történései ihlették, ám akármennyire is megpróbálom puszta szórakoztatási céllal összerakni ezt a pár sort, biztos vagyok benne, és talán egy kicsit remélem is, hogy valaki túl komolyan veszi.

Vannak megismételhetetlen dolgok, a holdra szállástól kezdve az első csókig. Mindennek megvan a helye az ember, az emberiség történetében, negatív vagy pozitív előjellel, de az esetek nagy részében megmásíthatatlanul. A zene, mint az emberiség egyik, ha nem a legjobb találmánya sem kivétel ez alól. Ahogy a Dream Theater tagjai az együttes nevét magyarázták egyszer: a zene, mint az álmok, összekötik az embert az örökkévalósággal. Amíg emberiség lesz, remélhetőleg a zene is fennmarad, ilyen vagy olyan formában. A zene folyton alakul, változik, sokszínű dolog, mint a születés és az elmúlás maga.

Létezik a zenének pár olyan alfaja, amely örökké képes megújulni. Miért van az, hogy például a heavy metal, a stoner rock, a rap vagy a pop folyamatosan létezik és újabb, sikeres előadókat termel ki? Egyrészt nagy hallgatósággal és kultúrkörrel, kultusszal bírnak, másrészt e zenék eszközkészlete annyira szerteágazó és fejleszthető (igen, a visszafejlődés is fejlődés), hogy a kombinációk száma gyakorlatilag végtelen. Van egy törzs, amiből kinőnek hajtások, amelyek magasra szöknek, megragadnak, vagy látványos virágzás után elhalnak. Vannak ágak, amikre hintát akasztanak az emberek, és gyermekkoruk felhőtlen éveit azon lógva töltik, vannak olyan ágak, amelyekbe belevésnek egy szívet, és az az idők végezetéig ott marad, amikor a bevéső kéz már rég valós fákat táplál porával. Vannak ágak, amik viszont egy oltás során beépülnek, a fába, vagy kilöki őket a szervezet, és lehullnak.

Volt egy olyan ág, amelyre kamaszként én is örömmel akasztottam azt a hintát, mert egy nagyon színes és extrém játék ígéretével kecsegtetett. Szidták is sokan, mert azért a metal fája alsó hangon is vasfa: szívós, de rugalmasnak nem mondható. Visszatekintve még csak guilty pleasure-t sem érzek, a mai napig hallgatom ennek a stílusnak néhány zászlóvivőjét, nosztalgiából, vagy CSAK ÚGY.

Sokféle módon fel lehet címkézni ezt a stílust, viszont a nevénél, a megjelenésénél talán még inkább talányosabb az eredete. Ugyanis ez egy olyan kísérlet, oltás, keverés eredménye, amely egyszerűen fogta a legnagyobb profittal bíró zenei extremitásokat, több-kevesebb sikerrel összekeverte, összemixelte (vagy összeerőltette?), és kidobta a piacra. Okozván ezzel az Úr 1990-es éveinek végén egy fényes, tiszavirág életű berobbanást a zenei tudatba. Ha egy meteoritot egy zenei műfajjal kellene illusztrálni, az bizony számomra a nu metal volna.

Honnan jött a nu metal?

Az egyik, sok művészeti ágon legkreatívabb évtized hajtása volt ez. A 90-es évek rengeteg új műfajnak adott táptalajt, és olyan produkciókat teremtett, amelyek bizony óriási befolyással bírtak a zene minden egyes szegmensében. A stadionokat megtöltő hajmetal bandák visszaesésével előbújt az egyszerű, de nagyszerű grunge; a rap crossoverek, amelyeknek olyan bandák adtak lehetőséget, mint az Anthrax. A groove metal bontogatta szárnyait, hogy majd Dimebag gitárosnemzedékek sorát ihlesse. Az alternatív metal ezerféle elemével felemelte a világtörténelem egyik legjobb énekesét, Mike Pattont, és bebizonyította, hogy rövid hajjal és szemüveggel is lehet rohadt jó rockzenét csinálni. A hardcore továbbvitte a punk egyszerűségét és agresszivitását, nagy jövedelmet biztosítva a tetováló szalonoknak. A death metal a természettudományok kedvelőinek is intenzív szórakozási lehetőséget biztosított, míg a black az alternatív hitélet és a kozmetikumok szerelmeseinek kínált önmegvalósítási lehetőséget. A gothic és a sludge pedig visszakapcsolt három fokozatot, hogy eszméletlen nyomatékkal hengereljen, talán még a bolygó forgását is lelassítva, vámpírok és kamionsofőrök segítségével… és még sorolhatnám. Ez az évtized alapozta meg a heavy metal kifinomult visszatérését, ami a kétezres évek metalcore bandáihoz vezetett, hogy végtelenítse ezt a jó értelemben vett ördögi kört.

Eközben a heavy metal és válfajai, majd a rock is szép lassan elvesztette popzenei trónját, de még ha a tékozló fiút is kellett felhasználni, úgy döntött, látványosan lezárja ezt a szuper évtizedet. Előbukkant a nu metal vagy numetal – nevezzük, ahogy akarjuk. Hogy ez méltó lezárása volt-e az évtized zenei forradalmának? Döntse el más.

Élettana

A numetal egy hibrid, első észlelését talán a groove metal, az alternatív metal és a rap (metal) határain lehetett elcsípni, de sok képviselőjét erősen befolyásolta a wave meg a shoegaze, ami a Brit-szigetekről, váltakozó hangerővel szépen meghódította a világot. Ami biztos, hogy ez egy extrém keverék. Egy olyan hibrid, amely aztán az évtized két-három legnagyobb lemezeladással bíró zenei műfaját, az alternatív rockot és a rapet, valamint nyomokban az electro-t próbálta ötvözni. Bárki azonosulhatott vele, persze a tévé előtt ülő-élő fiatalok voltak a célközönség, akik hosszú hajat már nem növesztettek, de tombolt bennük a lázadás, meg aztán pasizni-csajozni is akartak volna. Ehhez kellett rock, rap és valami olyan, amivel be lehet olvadni, de mégis extrémnek lehet lenni…uhh…nehéz kérdés. Kényelmesen elegáns, hétköznapian sportos. Melegítő, raszta haj, deszkás cipő, baseballsapka, zselé, hidrogén, fux…érzelmek. Miért nem elég erre a rap? Mert a rap még mindig egy rétegzene, ami elsősorban az afro-amerikaiak és a latinók pástja, bár szép kooperációk születnek, a faji előítéleteket eredményesen leküzdve. Miért kell bele rock? Mert a rock menő. Hangszeren játszani menő. Koncerteket adni menő. Kifejező, megtanulható.

De mégis mivel kezdődött? A Sepultura abbahagyta a death metalt. Kurt Cobain meghalt. A Faith No More gyakorlatilag minden létező stílust összekevert és zseniálisakat alkotott. Egy marék latinó megalapította a világ egyik legjobb és mindig megújuló bandáját, a Deftonest. A Fear Factory 120 fényévvel megelőzte a korát. A Judgement Night filmzenealbuma kiválóra sikeredett. A Korn pedig úgy gondolta, úgy is be lehet csajozni, ha az érzelmeinkről beszélünk, nem gyúrjuk szét magunkat és nem ülünk motorra; egy nagy lowriderben amúgy is könnyebb furikázni a kis barátainkat. Sőt, ha te vagy az a gyerek, aki az osztályban a legbénább, és irigykedsz, hogy Halford mennyire férfias, akkor csinálj saját zenekart és b@$$z oda!!!

Megszületett tehát a metal gepárdja. A rövidtávon nagyon sikeres csúcsragadozó, az időzített bomba, amelynek napjai már a kezdeténél meg voltak számlálva.

Deftones

Miért?

Mert ez a zene annyira specifikus és extrém, hogy a saját keretein belül nem tud fejlődni. Ha már mást raksz hozzá, akkor az nem numetal. Lehet abból akármilyen rock meg metal… A numetal a 90-es évek végének lombikbébije, egy vegyes érzelmek között gyorsan felnőtté vált gyermek, aminek hullócsillag élete látványos volt, de felejthető. Ez egy korkép és egyben kórkép is. A kétezres évek küszöbén már ott toporgott a Pantera sok kis mostohagyereke, valamint azok a béna osztálytársak, akik bezárkóztak a szobájukba, és olyan zenéken tanultak meg gitározni, mint a Maiden, a Metallica vagy a Death. A popkultúra is változott. A rokkerek megint rokkerek lettek, a repperek meg repperebbek, mint a valaha volt legrepperebb repperek. Újjáéledt a grunge, a stoner pedig igazán elkezdett hódítani, miután a legeslegjobb stoner banda, a Kyuss letűnt. A modern metal bandák idővel olyan vegytiszta heavy metal albumokat csináltak, mint a Machine Head a Blackening-gel stb. Még a Metallica is visszatért a gyökereihez. Nem kell ide crossover, specifikálódjunk. Ráadásul majdnem kifelejtettem a skandinávokat, akik egy ponton majdnem jobban tudtak gitározni, mint azok a japán gyerekek, akik őket másolják. A numetal korszak gyermekeiből felnőtt, ízig-vérig metalos arcok lettek, mint például a Slipknot – vagy apukákká és anyukákká váltak.

Ha eddig eljutottál, elárulom írásom apropóját. A tavalyi év második felében lettem figyelmes egy megmagyarázhatatlan jelenségre. Észrevettem, hogy hazánkban olyan hirdetések jelennek meg, miszerint „numetal bandába keresünk ezt, azt… KOMOLY SZÁNDÉKKAL”. Majd a különböző zenei fórumokon belefutottam egy-két olyan anyagba, amely nem hogy kísértetiesen hasonlított a Korn muzsikájára…hanem konkrétan az volt. A túlspecifikált műfajokhoz hasonlót nem lehet csinálni. Nem lehet „valami kornost” játszani. Az a zene olyan elemekből épül fel, amelyek annak a 100 százalékos védjegyei. Ha csinálsz egy ugyanolyan bandát, az még csak nem is tribute, hanem másolás. Legyen. Az ember saját szórakoztatására csinál valamit, amit gyerekként szeretett…én is letöltöttem az Elsüllyedt világok összes részét.

Aztán egyszer csak jön a hír, hogy a Mudvayne, akik ugyebár a numetal egyik leghíresebb, már halottnak nyilvánított felekezete, hosszú kihagyás után új albummal jön. Mi a fene?! Mi a következő hír? Elvis él? Külföldi haverokhoz fordultam, megkérdeztem, hogy náluk van-e ilyen. A válasz egyértelmű „nem” volt. Egyik komám azt írta, Kornból csak egy van, és ez így van jól.

Őszintén kíváncsi vagyok, hogy ez a zárvány újra kinyitva mit tud elérni a 2020-as években. Vajon a feltört pecsétek elszabadítják-e a fáraó átkát? Netán valaki úgy gondolja, megcsinálja élete üzletét és gyermekkorának ezt a szilánkját eladja azoknak a fiataloknak, akik ezt az egész bűvös világot már nem ismerik? Trüe metal lesz-e a numetal, miután már a trapmetal (?!) is kialakulóban van? Ki tudja.

Jól van a single.

További szép napot!

ngz

A cikk szerzője: Rattle Inc. 222 további cikk
A Metal Attack fanzine-t 1988 őszén indította két egri főiskolás, Benjoe és Coly. A lap a nyolcadik számtól jelent meg Rattle Inc. név alatt. A kiadvány összesen 18 számot élt meg, és 1991 tavaszán szűnt meg. A fanzine - negyedszázados kihagyást követően - online változatban, 2016 decemberében kelt újra életre a Facebook-on, és 2017 januárjában kapott saját felületet.

3 Comments

  1. Az Elsűlyedt világok második évada is meg volt?
    Én nem rég kezdtem el (most szembesültem vele, hogy azt régen nem adták itthon), de a szinkron nem az igazi. Hiányoznak az eredeti hangok. 😉

  2. Hmm… azért van Igorrr, Thy Catafalque …meg a Youtube Hate 5 six cstornán is vannak jó bandák. A Code Orange -ba is így szerettem bele.Mellesleg a Nu metal az ingyenélő , hiéna magukat zenei újságírónak tituláló vlmik kitalációja. Mint bármi más .
    Anno pl. pont Gách Imivel ( Intense Agonizing) viccelődtünk a fanzines + egyéb u.n. zenei szakértőkön. de itélhetnék arra hogy 82 -ben a NME vlmelyik firkásza a “Number Of The Beast” -et úgy aposztrofálta, hogy a rossz zenétől a pokol se meg ment meg.
    de a Rock Power-be is sikerült megjelenésekor a “Nevermindot ” majd nemhogy lehányni. ( Ok Hülye angolok angol hülyék)
    Egyszóval már rég el kellett volna felejteni a kategóriákat, mivel az frankón szaros kispolgári fületlenség.

    • Igorrr az zseniális. Annak nincs is egy stílusa, mert szinte mindent zseniálisan összevegyít, és minden lemeze más.

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*