Szerkesztőségünk tagjainak kedvenc filmjei – Szabó Viktor

Zene, film, könyv, sport, videójátékok. A kikapcsolódás különböző formái, amelyeket akár tovább is sorolhatnánk. Szükségünk van arra, hogy adott helyzetben egy kicsit el tudjunk lazulni, és ebben a fentebb említett dolgok segítenek. Elég nagy filmfogyasztó vagyok, és elég sok kedvencem is van, most ezt a 3+3-at emeltem ki. Amit a lista írása után észrevettem, hogy a Láthatatlan vendégen kívül nem is igazán van klasszikus, „a jó győzedelmeskedik” befejezés a felsorolt alkotásokban.

Külföldi filmek, abszolút nem sorrendben:

Twin Peaks (1990, rendezte: David Lynch, Mark Frost)

David Lynch elborult, nehezen emészthető, szürreális filmsorozata. A ’90-es évek elején adta a Magyar Televízió hétköznap késő esténként. 13-14 évesen valahogy nagyon beleszerettem. Az általános iskolai osztályból mindössze ketten néztük hétről-hétre. Én és Szűcs Péter barátom, akit mint Superbutt vagy Ørdøg dobost ismerhettek a zenei életből. A filmsorozat maga egy kis kanadai határ melletti városban történt gyilkosságról, illetve az azt követő nyomozásról szól, amelynek során kiderül, hogy a városban mindenkinek van valami titka, senki nem az, aminek elsőre látszik. A baglyok sem azok, aminek látszanak. Imádom a filmet, a fura szereplőit, a hangulatát, a bódító főcímzenéjét. Az évadzáró pedig őrület. 25 év után kaptunk egy új évadot, az is korrekt volt, de bennem a régi érzést nem tudta előhozni.

Hetedik (Se7en) (1995, rendezte: David Fincher)

Mindig kedveltem a sorozatgyilkosokkal foglalkozó filmeket. A másik ilyen favoritom A bárányok hallgatnak, ami hajszálnyival maradt le arról, hogy szerepeljen ebben az írásban. A Hetedik nálam a hasonló témájú alkotások fölé nő. A bibliai vonatkozású téma, a gyilkosságok brutális elkövetése, a szürke, borongós, esős környezet egyedi hangulatot kölcsönöz a műnek. A film vége sokkoló. Ültem a moziban és nem értettem: itt valami nem stimmel! De hát ez egy film! Ahogy az lenni szokott, a jónak kellene győzedelmeskednie a gonosz felett! De hát győzedelmeskedik is! De nem, mégis a gonosz győz, lásd John Doe (Kevin Spacey) elégedett mosolyát, mielőtt Mills nyomozó (Brad Pitt) lelövi. Műve beteljesedett. Egy ilyen sokkoló végkifejlet persze csak elsőre üt igazán nagyot, ennek ellenére ezt a filmet szinte bármikor szívesen megnézem.

A láthatatlan vendég (Contratiempo) (2016, rendezte: Oriol Paulo)

A klasszikus thriller vagy krimi az egyik kedvenc filmes műfajom. A ’90-es évek elején több nagy kedvencem is született ebben a stílusban: Elemi ösztön, Dermesztő szenvedélyek, A rettegés foka, Legbelső félelem és még sorolhatnám. A műfaj később számomra csak néha termelt ki egy-egy igazán emlékezetes darabot. A láthatatlan vendégre véletlenül akadtam rá, de az egyik kedvenc filmem lett. Jó a téma, megfelelő ritmusú alkotás, és a végén itt is megvan a csavar. Mozizás közben olyan érzésem van, mintha egy jelenkorba ágyazott Agatha Christie filmet néznék. Klasszikus krimi-elemeket vonultat fel. A mű hatására beleástam magam a spanyol filmekbe, és meglepődve tapasztaltam, hogy milyen kincsesbányára akadtam.

Magyar filmek:

Itt kevesebb a favoritom, Tarr Béla szinte összes filmjét említhetném, ami egy bővített listán biztosan helyet kapna. Most viszont ezt a hármat emelem ki.

Az ötödik pecsét (1976, rendezte: Fábry Zoltán)

Meglepve és örömmel olvastam, hogy a rovat első írásában már említésre került Fábry Zoltán filmje! Az alkotás tizenévesen még abszolút elment mellettem, mára viszont az egyik kedvencem lett a hazai filmek közül. A 170 napos nyilas rémuralomba kapunk bepillantást. Egy kispolgári, ártatlan kocsmai beszélgetésből indul a film, majd egy sztori folytán egy morális, erkölcsi kérdés merül fel, amit egyik szereplő sem tud a fejéből kiverni. A végén Cserhalmi György, a fellógatott, megalázott ember egyértelmű Jézus szimbólum. A kocsmában feltett morális kérdésre a válasz elkerülhetetlen. Latinovits Zoltán nyilastiszt monológja, a kisnyilas „tanítása” klasszikus és egyben elgondolkodtató jelenet. Őze Lajos alakítása előtt szintén le a kalappal! Magyarország zaklatott XX. századot tudhat maga mögött, amelynek egyik legsötétebb időszaka volt a nyilas rémuralom. Történészként megdöbbent, amikor olyanokkal is találkozom, akik a nyilasok tetteit nem kezelik megfelelően.

Roncsfilm (1992, rendezte: Szomjas György)

A 8. kerületi Szigony utcában játszódó filmvígjáték, filmszatíra szereplői fiktív személyek, akik esetlenségén, butaságán jókat lehet nevetni. Aztán rájöttem, hogy a Szomjas György filmjében látható szereplők ismerősek. A rendszerváltás után magukra hagyott kisemberek. Az egy szoba-konyhában élő két generáció, a kitörni képtelen házmester, aki valószínűleg örökre a földszinti házmesterlakásban fogja leélni az életét. A Gólya presszó mélyén kártyázó, üzletelő kispolgárok. Persze ettől még vicces és szórakoztató a film, hiszen az ember valamikor csak kikapcsolódni akar, és nevetni az abszurd történeteken.

Ház a sziklák alatt (1958, rendezte: Makk Károly)

Talán nem egy egyértelmű választás Makk Károly filmje. Én nagyon kedvelem. Aki olvasott már a frontról hazatérő katonákról, az tudja, hogy a filmben nagyon jól mutatják be a lövészárkok poklában eltöltött időszak hatását. Egy normahiányos időszakról beszélünk, amikor a társadalom egy része könnyebben figyelmen kívül hagyta a morális határokat. A film maga nagyjából egyszerű, egy nehezen megoldható csapdahelyzetbe került mikroközösség feszültsége, és az elkerülhetetlen bűn, majd a lelkiismeret ébredése.

Zenés film:

Kopaszkutya (1981, rendezte: Szomjas György)

Le kell menni kutyába. Tulajdonképpen sokkal többet nem is kellene írni Szomjas György filmjéről. Én mindig inkább a metal felé vonzódtam, de a film zenéje, a Hobo Blues Band által írt Kopaszkutya egy igazi klasszikus album, amit sajnálok, hogy bakeliten soha nem jött ki. A filmben nem kell nagy dolgokat megfejteni. Adott egy kifulladóban lévő zenekar, a Colorado, amely két tucat, lelkesnek nem mondható néző előtt játszott vidéki koncertje után gyakorlatilag feloszlik. Aztán a zenekarvezető, Schuster Lóri újratervezése után egy lokálisan sikeres együttes jön létre. A filmben maguk a zenészek a szereplők, de semmi gond nincs velük, a ’80-as évek eleji életérzés pedig totál jelen van. Egyik kedvenc jelenetem, amikor próba közben Schuster Lóri lekocogtatja a buktáról a porcukrot Hobo térdére. Zseniális! 🙂

A cikk szerzője: Szabó Viktor 20 további cikk
Foci- és zenerajongó, bakelitlemez-gyűjtő. A Bon Jovi-tól a Sear Bliss-ig bármit meghallgat. Civilben egy multinál koordináta-méréstechnikusként dolgozik.

1 Comment

  1. A Twin peaks a sorozatok máig veretlen nehézsúlyú világbajnoka.
    A 3. évad szintén zseniális,bár az inkább egy 18 órás film.

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*