Szerkesztőségünk tagjainak kedvenc filmjei – John Quail

(Szabó Viktor kollégánk vetette fel, hogy mivel a zene és a film amúgy is rokon műfajok, áruljuk el magunkról, melyek a kedvenc mozgóképes alkotásaink. A filmek mindig is hatással voltak zenére, egyes nóták pedig betétdalként vagy aláfestő muzsikaként szerepeltek a különböző mozikban. E két művészeti ág elválaszthatatlanul összefonódott, Viktor hipotézise pedig nyilván az volt, hogy kedvenc filmjeink ugyanúgy hű képet adnak rólunk, személyiségünkről, mint szeretett zenéink. Úgyhogy jöjjön a kitárulkozás, három külföldi és ugyanennyi magyar kedvencünk felsorolása, plusz egy zenés film említése, némi kommentár kíséretében. A sorozatot John Quail favoritjaival indítjuk.)

* * *

Ahogy a zenében, úgy filmen is szeretem a minőséget, amit – úgy vélem – az alább felsorolt alkotások is megerősítenek.

Külföldi filmek, szigorúan a készítés időrendjében:

1. Excalibur (1981), rendező: John Boorman

Beszédes címe alapján mi másról szólhatna, mint Arthur királyról, varázserejű kardjáról, azaz az Excaliburról, a Szent Grál kereséséről, Merlinről, a mágusról, a kerekasztal lovagjairól, tehát az Arthur-mondakörről. Sötét középkor, nagyszerű csatajelenetek, remek színészi alakítások. Merlin szerepében kiemelkedő alakítást nyújt Nicol Williamson, Uther Pendragon szerepében remekel Gabriel Byrne, de feltűnik benne Lancelotként Nicholas Clay, Morganaként Helen Mirren, egy kisebb szerepben Patrick Stewart, valamint élete egyik korai mozifilm szerepében Liam Neeson, mint Gawain lovag.

2. Gladiátor (2000), rendező: Ridley Scott

Russell Crowe jutalomjátéka Maximus Decimus Meridius szerepében a nem kevésbé zseniális Joaquin Phoenix, vagyis Commodus császár ellenlábasaként. Az ókori Rómába, a császárok korába repít vissza bennünket a rendező, aki lenyűgöző képi világot teremt, de ezt feltehetően a legtöbb filmkedvelő olvasó ismeri. A nyitójelenet, a Germánia erdeiben játszódó csata és annak véres ábrázolása mindent visz! A lebilincselő mozi több Oscar- és Golden Globe-díjat is bezsebelt (Crowe is megkapta mindkettőt, mint legjobb férfi főszereplő), megjegyzem; méltán.

3. Apocalypto (2006), rendező: Mel Gibson

Az ausztrál Mel Gibson nem csupán kiváló színész, de nagyon tehetséges rendezőként is. A Yucatan-félszigeten egykor virágzó, már hanyatlásnak indult, de a spanyolok által még érintetlen maja társadalom életébe kalauzolja a nézőt, ahol brutális képsorokon keresztül ismerteti meg az akkori élet kegyetlenségével. Naturális jeleneteknek lehetünk tanúi a lépcsős kialakítású piramisok között, ahol a papok emberáldozatokat mutatnak be az isteneknek, a történet pedig maja nyelvezetet használ a lehető legnagyobb történelmi hűség kedvéért. Gibson mindezt ismeretlen, helyi színészekkel forgatta, akik nagy átéléssel, rendkívül hihetően leheltek életet a különböző karakterekbe.

Magyar filmek, szintén időrendben:

1. Az ötödik pecsét (1976), rendező: Fábri Zoltán

A Sánta Ferenc azonos című regényéből készült filmben a hatvanas, hetvenes évek neves magyar színészei alakítják a főszerepeket, amelyekben Őze Lajos, Márkus László, Bencze Ferenc, Horváth Sándor remekel, de még a mellékszerepekben is olyan művészeket láthatunk, mint Latinovits Zoltán, a színészkirály, valamint Nagy Gábor, Cserhalmi György, Dégi István, Bánffy György, Moór Marianna és a nemrégiben elhunyt Pécsi Ildikó. A történet 1944 decemberében játszódik és a nyilasuralom sötét hétköznapjaiba enged betekintést néhány túlélni akaró kisember történetén keresztül, akikből a viszonylag váratlanul jött meghurcoltatás különböző reakciókat vált ki. Van, amelyikük a próbatétel során teljesen megtörik, mégis megölik, és van, aki végül szembefordul vallatóival akkor is, ha az egyenlő a halálos ítélettel rá nézve. Egyikőjük azonban (Őze Lajos, mint Gyuricza úr) egy magasztosabb cél érdekében végrehajtja a kegyetlen parancsot, mert mindenképpen muszáj túlélnie, hogy azzal az otthonában titkon bújtatott lelkeket megmenthesse.

2. A napfény íze (1999), rendező: Szabó István

Egy magyarországi, szép lassan asszimilálódó zsidó família életébe nyerhetünk betekintést, amely egy elveszett, titkos családi recept körül bonyolódik több generáción keresztül az 1800-as évek végétől a rendszerváltásig húzódó, mintegy száz évet felölelő történetben. Láthatjuk boldogságukat, csalódásaikat, karrierjüket és bukásukat, kitartásukat, büszkeségüket, egyszóval életüket és tragédiájukat, amelyet az egyes politikai rendszerek rothadó levegője hat át. Kiváló szereposztás magyar, valamint világhírű külföldi színészekkel, akik közül most csupán a három generáción át az apát, a fiút, majd az unokát alakító Ralph Fiennes nevét emelném ki, aki már önmagában is garancia a minőségre.

3. Üvegtigris (2001), rendező: Rudolf Péter és Kapitány Iván

Ki ne ismerné az Üvegtigrisnek, vagyis az útszéli lakókocsiból vendéglátó-ipari egységgé átalakított bódénak, Lalinak, a tulajdonosának (Rudolf Péter) és együgyű haverjainak, azaz Csokinak (Csuja Imre), Sanyinak (Horváth Lajos Ottó), Cingárnak (Szarvas József), Gabennek (Reviczky Gábor) és Rókának (Gáspár Sándor) történetét? Na, ugye, hogy mindenkinek megvan! Fergeteges komédia a rendszerváltás utáni „vadkapitalizmusban”, amin igen jóízűeket kacagtam, amikor legelőször láttam. A film helyzetkomikumai, szarkazmusa, színészi alakításai jól előkészített táptalajt biztosítanak a görcsös röhögésnek, amelyet csak igen nagy nehézségek árán lehet abbahagyni. 🙂

Zenés film:

Hair (1979), rendező: Miloš Forman

A Broadway-n 1967-ben bemutatott rockmusical-ből készült alkotás a vietnami háború értelmetlensége mellett tör pálcát, egy fiatalokból álló baráti társaság sorsán keresztül bemutatva annak kegyetlen valóságát. Egy ártalmatlannak tűnő szerepcsere végül egyikük, George Berger (megszemélyesítője Treat Williams) életét követeli, aki sorkatonaként szolgáló barátja helyett kerül Vietnamba és esik el egy ázsiai dzsungelben. Kiváló koreográfia, sokatmondó szövegek és remek zene jellemzi ezt a halálosan komoly végkifejletű, drámába hajló vígjátékot. A mesterien felépített történetvezetés, tréfás cselekmény gyakran nevetésre késztet a film során, viszont a végén garantáltan nem marad szem szárazon a szomorúságtól és a dühtől. Katartikus élmény!

A szerző: John Quail 53 Articles
Ifjúkora óta a hard rock és a heavy metal műfaj megszállottja, de időnként szívesen hallgat reneszánsz zenét vagy akár templomi gregorián énekeket is. A történelem, ezen belül elsősorban a magyar középkor kedvelője.

Legyél az első aki hozzászól

Válasz írása

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*